Dbyd DBOF5002 VS00

 Valamivel több mint 12 év után ma új szemüvegem lett. Szerintem még pár évig bírná a régi keret, de egy kicsit már kopik a festék. A lencse jó, annak idején nagyon jól beállítottam... vagy csak nem romlott tovább a szemem, a lényeg, hogy a dioptrián nem kellett változtatni. Féltem nézelődni is, mert mostanában a nagyon vastag keret a divat, azzal meg ki lehet kergetni a világból. A divatdolgok miatt, és mert elég rosszul áll. A Vision Expresszel szemben is volt egy kis előítéletem, aztán nem jött be. Három szemüveget is találtam, amiből az egyik kicsit jellegtelen volt, a másik meg hasonló, mint a kiválasztott, csak a lencse körül telifémkeret volt. 

A kiválasztott mellett szólt, hogy alulról nyitott, mint az előző, a keret színe is hasonló, mint az előző (volt feketében, de az nem állt jól), a formája kicsit szögletesebb, kicsit merészebb talán.

Ő az: 

Zavar az erőben

Vagy valami hasonló.

Tegnap este történt. De lehet, hogy csak az én fejemben. Nem volt napkitörés, tehát nem lehet arra fogni. Még csak be se fejeztem a Pi életét.

Nem tudom, mi és hogyan, de úgy éreztem, hogy valami megváltozott.

Igaz, hogy ma olyan voltam, mint a mosott..., de valahogy mégis másabb volt. Mintha nem idegelt volna ki minden. Vagy csak hagyom, hogy átfolyjon rajtam. Vagy szándékosan visszaszorítom az idegességet.

Nem tudom, mi, és azt sem, hogy hogyan, de valami megváltozott...

Most nem álmok

   Szoktam figyelni a testem reakcióit. Már általánosban rájöttem, ha hidegről melegre megyek, vagy fordítva, egyből elkezd folyni az orrom.

   Ha lefekvés előtt nem rázom fel a párnát, és az agyongyűrött párnára fekszem, nem tudok elaludni.

   Ilyenekre gondolok.

   Néhány évvel ezelőtt azt figyeltem meg, hogy akklimatizálódnom kell: ha hosszabb ideig vagyok a hidegben, akkor a meleg lakásban is fázok (kb. két óra), vagy ha kinn túl meleg van, kell idő, hogy a hűvösebb lakásban lehűljek, addig csak folyik rólam a víz (kb. fél óra).

   Úgy néz ki, hogy ezt az akklimatizálódást felül kell írnom. Az elmúlt majdnem két hétben, az ünnepek alatt, itthon voltunk, nem igazán mentünk sehova. A benti hőmérséklet viszonylag állandó, olyan 20-21°C. Most is, egy hete is.

   Egy hete pólóban és pizsamanadrágban ültem ugyanitt (a radiátor mellett), és jól elvoltam.

   Most melegítő alsó és -felső, pluszban egy kötött "háttakaró". Fázok. Nem két óráig, egész este. Egész nap.

   Egy időben a kinti hőmérsékletre fogtam, hogy ha kint hidegebb van, bent én is fázok. De ez már nem él, mert kinn viszonylag jó idő volt ma, 7 °C, és így is fáztam.

   Van egy tippem, hogy mi lehet a gond.

   Nem szeretek a közeli bevásárlóközpontba menni, mert mindig zsúfolt, és annyira sok a negatív kisugárzás, meg a nemtörődöm ember, hogy felidegesítem magam. Ezért szoktam zenét hallgatni. Így is átérződik, de csak közvetve. A zenére figyelek, és az falat emel, amin nehezebben törnek be a rossz gondolatok/tapasztalatok.

   Most, hogy megint elkezdődött a munka, ráadásul már előre tudom, hogy a következő három hét amolyan 7/24 lesz, már előre ideges vagyok.

   Belülről fázok, amin nem segít, ha öt réteg ruhát veszek fel. Ideig-óráig el tudom esténként vonni a figyelmem, de hosszú távon nem fog segíteni.

   Ma reggel, a második munkanapon olyan fájó szemmel keltem, mintha nem pihentem volna itthon közel két hetet. Mintha ez nem történt volna meg.

   És ezen lehet változtatni. Csak már átkerültem abba az életkorba, amikor már van veszítenivalóm. Nem, vagyonom nincs, semmi. De még tudok lejjebb süllyedni. Igaz, talán a váltásra is lenne lehetőségem. De nem arra a váltásra, amire szükségem lenne, aminek örülnék. Már nem olyan világ van. Vagy még.

   De talán egyszer eljön az én időm is.

   És hogy miért nem álmok? Mert zavarosak, nem is igazán emlékszem rájuk, és nem olyanok, hogy érdemes lenne megörökíteni őket. Ráadásul a legjobb álmodós időszak (reggel nyolc körül) kimarad a hétköznapokon. 

Ez történt 2012-ben

Visszagondolva sok dolog történt, és szinte semmi nem történt. Jó év volt, hogyha a húzós és lazább időszakokat kiegyenesítjük.

Január elején írásbeliztem angol szaknyelvből.

Az eredmény február elején derült ki: sikerült.

Áprilisban anyám és öcsém egy hétvégét nálunk töltöttek, sétáltunk a városban, moziban is voltunk. 

Áprilisban találkoztam egykori szobatársammal, barátnőmmel a szülinapján.

Júniusban megnéztük a Prometheust. 

Júliusban végre lett vezetékes netünk. 

Júliusban életünkben először Horvátországban nyaraltunk, egy hetet töltöttünk el Primoštenben. 

Júliusban megnéztük a Batman harmadik részét (The Dark Knight Rises). 

Augusztus végén szóbeliztem angol szaknyelvből.

Szeptember végén kaptam eredmény, szerencsére ez is pozitív lett.

Így már novemberben kézhez kaptam a három éve esedékes diplomámat.

Októberben pályázatot adtunk be egy egyetemi lakásra.

A novemberi hosszúhétvégét anyósoméknál töltöttük.

Decemberben be is költöztünk, az én családom segített a költözködésben.

Decemberben láttuk a Hobbitot és a Pi életét. 

Még a nyáron ellopták párom biciklijét, levágták a tárolóban a láncról. Miután kiköltöztünk, a volt főbérlő telefonált, hogy találtak egy biciklit a tárolóban. Így ez is visszakerült hozzánk.

Ez így mind szép és jó, de azért nem volt egyszerű. Sok hétvégét az irodában töltöttem, volt több 12-14 órás munkanap is, párom is összevissza dolgozott, így előfordult, hogy alig találkoztunk.

De megint fellángolt az olvasási láz, szerencsére páromra is átragadt. Ebből kifolyólag akaratlanul is "áttevődött" a székhelyem a Molyra.

Bár a blog rovására ment ez a sok mással töltött idő, szeretném életben tartani ezt a felületet is. 

Augusztus 1.

Tudjátok, milyen nap lesz holnapután?

Tyler születésnapja lesz. 

Mivel párhuzamos világban él, annyi idős, amennyit szeretnénk, amennyit belelátunk, akármennyi lehet.

Ennek örömére nyílt napot hirdetek.

Kérdezhettek bárkitől bármivel kapcsolatban: Tyler világából, Eltan világából bárkitől, tőlem, de akár még Darolyntól is.

Egyedül annyit kérek, hogy ha írtok, az a darolyn.hawks@gmail.com e-mailcímre menjen, és a kérdésen túl azt is írjátok meg, hogy kihez szól.

Természetesen nincs korlát, sem mennyiségi, sem idő.

És mivel holnap két határidős munka is kimegy, a hét további felében nagyobb eséllyel leszek gépközelben. 

Szabadság

Idejét nem tudom, mikor voltam utoljára szabadságon. Az áprilisi - egyébként ledolgozandó - szombatot kivéve. Talán márciusban.

Így aztán ma délután elég jó érzés volt belegondolni, hogy holnaptól szabadságon leszek.

Mondjuk a holnapi nap rohanás lesz, este elutazunk, és be kell vásárolni, össze kell pakolni, nyolcszor is le fogok izzadni (mert a tegnap reggeli három csepp és az éjszakai öt semmit nem enyhített a melegen).

De nem baj, így legalább hozzáeddződtünk a 40 fokhoz: még délebbre megyünk.

Ezért szólok előre, hogy a következő egy hétben ne keressetek, mert "melegebb éghajlatra megyünk":

  

Női dolgok, miegymás

Immáron kb. másfél éve járok kozmetikushoz. Régen, amikor "illett" volna, nem jártam. Egyrészt nem jártam olyan környéken, ismerősöm sem volt, akinek az ismerőse és így tovább invitált volna. Másrészt nem vagyok az a kimondott cicababa, aki agyba-főbe keni magát.

De aztán muszáj volt elmennem.

Most, hogy egy ideje járok, rájöttem valamire. A népek azért mennek kozmetikába, hogy pihenjenek. Oké, az a 15-20 perc kegyetlenül fáj, de előtte-utána, feküdni a székben, közben jó illatú cuccok vannak a fejemen, felüdülés. Van kb. másfél "szabad" óra, amikor kicsit kikapcsolhatok.

Volt már, hogy majdnem el is aludtam. Ez csak azért rossz, a majdnem-elalvás, mert ilyenkor arra riadok, hogy rángatózok. Aprókat, de akkoris rángatózás.

Legutóbbi alkalommal is ez történt, a nyomkodás után közel háromnegyed órát feküdtem, kb. ennyi idő kellett is, hogy leálljon az agyam.

Csukott szemmel néztem a plafon felé, körülöttem a kozmetikus más vendégekkel foglalkozott, beszélgetett velük, a helyiségben sétált egyik széktől a másikig. Zene most nem szólt, ellenben a szemben lévő számítástechnika-üzletben néhányszor feltekerték a hangerőt - jelezték, hogy lejárt a munkaidő.

Egy idő után nyugodtabb állapotba kerültem. Nem gondoltam semmi konkrétra, csak arra, hogy gondoljak valamire. Néztem a csukott szemhéjamat, és szuggeráltam, hogy mutasson valamit.

Időbe telt, de aztán mintha filmet láttam volna: magasan repültem egy völgy felett, ahol lovasok százai-ezrei meneteltek lassan. Mintha csatába indultak volna, de az is lehet, hogy a csata már elkezdődött. Csupán egy pillanatba telt, hogy megnéztem és felmértem a lent elterülő tájat. A következő pillanatban kissé elmosódott, ahogy "ébredeztem", aztán visszatértem, de akkor már nem volt olyan tiszta, mint előtte.

Kissé balra fordítottam a fejem, és egy szárny "könyökhajlatát" láttam. Az én szárnyamét.

Az egész bejátszás szürkésbarna volt, de azt ki tudtam venni, hogy a szárny sötétbarna.

Időm sem volt felfogni, mi történik, mert felébredtem az álomközeli állapotból. 

Egy valamire viszont nem tudtam rájönni azóta sem. Hiába próbáltam utána visszaesni ebbe a világba, nem sikerült, így talán sosem tudom meg: emberként vagy madárként repültem? 

Időjárás

Visszatérve a kibírhatatlan melegre.

30°C van a lakásban.

Erre olyan könyvet olvasok, ami az Antarktiszon játszódik, -30°C-ban.

Szívesen cserélnék velük, akár kis időre is. De az is megtenné, ha csak 10°C-ot csökkenne a hőmérséklet. Elég lenne 7 is. Mármint, hogy 23 legyen.

De neeem, lassan már fortyogunk, mintha levesben lennénk. És hol lesz enyhülés?! Északon. Mi meg szegény, szerencsétlen déliek csak várhatunk, hogy kissé, csak egy ici-picit csökkenjen a hőmérséklet.

És ha ez nem lenne elég, mostanában egyre több napkitörés is volt, bár ez nem igazán számít a hőmérséklet szempontjából, ha jól tudom. 

Na, mindegy, megyek angolt tanulni. Vagyis maradok itt a gépnél, csak kézbe veszem a könyveket, meg teszek be lemezt a hallgatáshoz.

...hogy kezdődik az egyik Atreyu-szám?

"I'm so tiiiiiired..."

Hihi, és úgy folytatódik később, hogy "...no one cares..." 

Okostelefon

Kitalálták ezeket az okostelefonokat. Meg az okos alkalmazásaikat.

Egy fenéket okos.

Februárban, amikor nagyon hideg volt, az időjárás-alkalmazás hajnali fél nyolckor -14°C-ot mutatott, és alatta megjelent, hogy -19°C-nak lehet érezni, mert a páratartalmat és a szél mértékét is belekalkulálta.

Erre ma délután négykor mit mutat? 34°C.

Mennyinak lehet érezni? 34°C.

Egy frászt. Legalább 38-40°C-nak éreztem.

A páratartalom is 34% volt.

...

Lehet, hogy kiakadt? 

Szavak

Van néhány szó, amiről valami rossz jut eszembe. Úgy van bennem, hogy rosszat jelent, negatívot, közben meg nem is.

Ilyen a pogány szó. Valamiért a barbárokkal társítom (bár ma már az sem jelent nálam negatívot), közben meg ezt jelenti: 

"a korai kereszténység idején ezzel a latin eredetű szóval nevezték a nem keresztény és a nem zsidó vallások követőit, beleértve azokat is, akik egy korábbi fejlettségi szinten élve még az ősi természeti vallások hívei voltak. [...]"

www.kislexikon.hu

Ebből szerintem semmi negatívot nem lehet következtetni. Mert nem keresztény, ezért már rossznak minősítik? Mert a hétfő az új hét kezdete, az előtte lévő vasárnap már "koszos és mocskos"? (fejrázás)

Aztán ott a paraszt szó.

Oké, tudom, én is használom olyanokra, akikre úgy viselkednek.

De olvastam valahol, ide most nem tudok forrást hozni, hogy régen szabad embert jelentett, a szó legalapabb értelmében, szabad volt.

Hol vagyunk most ettől az érzéstől? Hisz' minden függőséget okoz, vagy ha nem, akkor teszünk róla, hogy függjünk...

Primošten

Nemsokára megyünk nyaralni.

Tengerpartra.

Nem is akármilyenre, ide:

Tavaly nem jutottunk el nászútra, ezért ez most kicsit az lesz számunkra.

Már nagyon várjuk. Remélem, jó lesz, szép lesz, sokat fürdünk, pihenünk.

Majd írok róla. 

Füstölgés

Még régebben kaptam egy ismerősömtől füstölőket. Többfélét, külön csomagban, de azon kívül, hogy az egyiknek kék, a másiknak zöld, sárga vagy barna a szára, nem tudom megkülönböztetni őket. Mindegyiket szantálfának érzem.

Vettem szantálfásat, de az teljesen más, sokkal enyhébb. Persze, mert Indiából  származnak azok, amiket kaptam.

Nem gondoltam volna, de nagyon bejön ez az illat. Sok könyvben találkoztam azzal, hogy a főszereplő férfi parfümje mennyire szantálfa illatú, és ezért idegenkedtem tőle. Megszagoltam, de nem ízlett. Viszont füstölögve teljesen más illata van, így nagyon szeretem.

Egyrészt jó illat lesz a lakásban, másrészt talán kicsit fertőtlenít is.

És azt szeretem a legjobban, hogy miközben füstöl, közel hajolok hozzá, és beszívom, közelről, hosszan.

A cigizésre emlékeztet.

Azt leszögezem, hogy utálom a cigit, büdös, függőséget okoz, drága is, meg bele lehet halni. Kipróbáltam annak idején, de amikor "megtanultam" letüdőzni, eléggé felkavarta a gyomrom. Azóta mellőzöm. Meg csípi a szemem, és fullasztó.

Viszont az az egy jó volt benne, hogy az orromon fújtam ki a füstöt.

A füstölőnél meg közelről szívom be, és olyan jó illata van, és kicsit édes, kicsit csíp vagy szúr, de olyan bágyasztó... finom...

Gondolatok vegyesen

Jó lenne minden nap írni ide valamit - ez jutott eszembe ma a buszon, útban hazafelé. Akármit. Mert szeretem ezt a helyet, sok szép emlékem van az itt töltött időről.

Többnyire... Ez így nem teljesen igaz... Általában állandóan van valamilyen fellángolásom. Most például molyozok.

Annak idején, mikor a blogspotra regisztráltam, sok helyre elnéztem, feliratkoztam, követtem, olvastam, nézelődtem, ezzel foglalkoztam sokat. Aztán eltelt egy kis idő, stabilizálódott a helyzet.

Jöttek új mániák (játék, olvasás, filmek, párhuzamosan, felváltva, mikor mi).

Most megint olvasok. Néhány évvel ezelőtt sok sorozat jelent meg a könyvpiacon, az első egy-két részt elolvastam, és mivel azóta eltelt pár év, megjelent mind, és van néhány, amit újra szeretnék olvasni, egyben.

De közben van sok más könyv is, amit szívesen olvasnék, meg játék, amit végigvinnék, és közben sok a dolog, főzök-mosok-takarítok, angolul is neki kéne gyűrkőznöm, hogy meglegyen a nyelvvizsga, és lassan ideje nagyobb projektekbe vágni, úgymint lakás- és gyerekkérdés.

Maholnap betöltjük a 27-et, és gyakorlatilag semmit nem tudunk felmutatni.

És az a legnagyobb gond a fejemben, hogy a molyos kihívásokat rendszerezzem, felvigyem a meglévő könyveket, az olvasottakhoz értékelést írjak, kiolvassam a harmadik Mercy Falls-i könyvet stb.

Közben ott a saját történetem. Egyrészről... /jut eszembe, rá kell kérdezni a kiadónál, hogy olvasták-e már/... szóval ott van Yval. Párom azt mondta, hogy akkor talán elolvasná, ha E/3-ban és múlt időben játszódna. Múltkor fél-egy óra volt az első fejezet fele, és még nem olvastam újra. Ez rengeteg idő lenne...

Aztán ott van Eltan. Na, ott tényleg megakadtam. Van pár rész, amit ki tudnék írni a fejemből, de a köztük lévő cselekményt is ki kell tölteni valamivel, és ott most sötétség van.

Mert - már megint - Devynék magukhoz ragadták a figyelmem. Mert ott van Inys, az Yval-történet folytatása. Ebből van egy kevés az elején, meg néhány bevillanás későbbről. De ami igazán... bosszant (talán ez a legjobb szó), hogy egy olyan jelenet jár a fejemben, ami nemhogy Inyshez kapcsolódik, hanem jóval a történet után játszódik. Vagy egy évtizeddel, de lehet, hogy többel is. És ott is csak viszonylag a jelenet elejét látom...

Mostanában kicsit zokni az agyam. Dekoncentrált, és inkább máshová koncentráló. Egyszerre akarok foglalkozni mindennel, és ezért semmivel nem tudok igazán. Csak kapkodok, csapongok sok dolog között. Semmihez nincs kedvem, és annyi mindent csinálnék. De legszívesebben aludni szeretnék. Kikészít ez a meleg.

Ha viszont korán lefeküdnék, akkor abból állna a hét, hogy a munka-alvás váltakozna, és gyakorlatilag nem élnék, csak mint valami zombi léteznék.

Mondjuk így is.

Jóéjt nektek, kik erre tévedtetek, Zombinyuszi voltam, esőben-akadozó-rádióhullámon... 

Egy kis önsajnálat

Figyelem, a következőkben nyugalom megzavarására alkalmas sorokat olvashatsz!

Fiatalok, de féltékeny vagyok rátok!

Nem irigy, mert nem kívánok nektek rosszat. Csak hiányzik a szabadság, ami nektek még megvan.

Mostanában megint előjött bennem, hogy mennyire rossz "felnőttnek" lenni.

Hadd vázoljam fel röviden egy átlaghetemet.

Kelés: hajnalban, 6:35-kor. Hétvégén 10-nél előbb ritkán kelek, az is a szomszédok miatt van.

Reggel készülődés, napközben munka, 8 órás, főállás. (Melléken nem gondolkodok, örülök, ha ezt túlélem.)

Végzek: 16-18 között, hazaérek 17-20 között. Ez busszal 10-20 perc, attól függ, mit fogok ki, gyalog 30-40 perc, attól függ, mennyire vagyok ideges.

Munka után átlag heti háromszor megyek postára (munkaköri feladat), utána megyek bevásárolni.

Itthon fürdés-kaja-kis pihenés, aztán főzés-mosogatás. Jobb esetben tudok két-három napra is előre főzni, de van, hogy másnapra már elfogy, akkor sűrűbben kell.

Így olyan 20-21 környékén jutok el oda, hogy leüljek, és "magammal foglalkozzak". Ezalatt azt értem, hogy megnézem az e-maileket, jobb esetben válaszolok is, megnézem a szokásos honlapokat.

További program: játék-olvasás, éppen mihez van kedvem; családi élet.

Fekvés: éjfél környékén. Kipróbáltam, hogy tízkor fekszem le, az nagyon jó volt, reggel nem fájt a szemem, kevésbé voltam hulla, de az régen volt, a mostani menetrend szerint nehezen megoldható, hogy tízre mindennel végezzek. Most is tíz óra van, és még nem játszottam.

Hétvégén ez úgy módosul, hogy jobb esetben tízig alszok, utána jön a bevásárlás, főzés-mosogatás-mosás-takarítás párhuzamosan, de azért van néhány szabad órám.

Rosszabb esetben munkahelyen vagyok.

Hogy megkapom pénzben? Nem.

Időben? Többnyire nem.

Már a két hónap alatt legalább egy hétre való óraszámom összejött. Soha nem látom viszont.

Így zajlik az életem 26 évesen. Így múlik el a fiatalságom.

Szokás mondani, hogy fiatal vagyok, előttem az élet, a fiatalok terhelhetők stb., stb.

Aha, de ha a fiatal éveimet elvesztegetem sok olyan dologgal, amivel nem akarok foglalkozni, akkor mit fogok csinálni később? Hatvan évesen legyen sok szabadidőm? Amikor lehet, hogy meg sem érem azt a kort?

(fejcsóválás)

Mit csinálok? Szellemi munka.

Ugyanúgy lefáradok benne, mintha mondjuk egész nap futnék. És azért rosszabb, mert ezt haza lehet vinni. Vagyis "ha úgy érzed, hogy nem végzel vele,...". Vagy pl. "mit terveztél a hétvégére?"

Gondolhatjátok...

Hogy hol zajlik ez? Megyeszékhelyen.

Végzettségem? Gazdasági diplomám nincs, mert két középfokú, szakmaival bővített komplex nyelvvizsga kell a diplomához (vagy az egyik kiváltható általános felső komplexre), és csak egy van.

Mennyit hozok haza? Hetven rugót. Meg párszáz apró, de az apró. Anyám ennél többet keres soron, két műszakban. Férjem anyukája - hasonlóan soros munkával - duplaennyit keres.

Tudjátok, mire elég ez? Kifizetem az albérletet, és kész. Nem is ettem belőle semmit. Na, jó, nyáron kevesebb, de volt már hogy nyolcvanat fizettünk.

Spóroljunk? Honnan? Minimális a fogyasztásunk, nincs kocsi (miből, hova, minek? jogsim sincs), nincs állatunk (35 m2-es albiba? magunkat nem tudjuk etetni, nemhogy egy másik lényt. és nem is vagyunk itthon egész nap.), a növények is nehezen bírják, rohamosan fogynak, nincs kábeltévé, nem cigizünk, nem drogozunk, nem iszunk (na, jó, van egy vodka a hűtőben, de az ajándék.), nincs gyerek (miből? hova? egy darabig nem is lesz.).

Olyan felesleges hobbijaink vannak (az evésen kívül), hogy áramot fogyasztunk, van netünk, tömegközlekedünk, férjem harcművész, és ruhákat-fegyvereket kell vennie néha-néha, én meg olvasok, gyűjtöm az ásványokat, teázunk. Szerencsére ritkán vagyunk betegek. Az xboxot és a játékokat ajándékba kaptuk. 

Múltkor nagyon kiakadtam, négy dolgot vettem boltban: zsömit, paradicsomot, szalámit és rudit. Egy ezrest hagytam ott. Oké, a paradicsom négyszáz volt, de akkoris.

Vagy nyáron két napra mentünk fel Pestre, és csak az (oda- és ott-)  utazás  volt húszezer. 

  

És örüljek, mert azért szakmán belül helyezkedtem el, van munkám (csak életem nincs), és máshol sem biztos, hogy jobb (biztos?). 

Azért nem annyira rossz a helyzet, férjemnek "biztos helye van"... augusztusig. Hogy utána mi lesz, nem tudjuk. Egy-két hónapot még kibírunk, de ha nem talál itt munkát...?

És hogy mit tesz még tönkre a "modern élet"? Az alvást leszámítva, napi átlag három órát találkozok a saját férjemmel. Reggel alszik, amikor elmegyek; délután jobb esetben fél órát, ha látjuk egymást; sokszor van, hogy már elmegy edzésre, mire hazaérek; aztán kilencre ér, és éjfélkor már alvás. 

Hetente négyszer hattól kilencig nincs itthon. Ez jó, mert ekkor netezhetek, egyedül vagyok, kicsit magamra is jut idő, és örülök, hogy eljár, mert valamennyire haverok között van. Meg hülyén venné ki magát, ha az instruktor nem jelenne meg az edzésen.

Múltkor hirtelen felindulásból mondta, hogy ha nem talál itt munkát, megyünk külföldre. Mondtam neki, hogy mi lenne, ha kisebb léptékben gondolkodna, és először inkább Pestre mennénk?

Nem tudjuk, hogy mi lesz.

De ha azt mondja, hogy megyünk, gondolkodás nélkül itthagyok mindent. Senkim nincs itt. Egy volt munkatársam fog beköltözni (remélhetőleg a közeljövőben) a közelbe, azt' ennyi. Szüleink 150-300 km-re vannak, ismerősök más városokban (másik megyeszékhely vagy főváros) vagy más országban.

Na, megyek, már csak másfél órám van a napi játékadagra, és még nem vacsoráztam másodszorra.

Sajnálom, hogy ilyennel terhellek titeket!

Hogy mire akartam kilyukadni? Meg tudom érteni azokat, akik az első adandó alkalommal dobbantanak. De abban is biztos vagyok, hogy nem könnyű nekik.

Statisztika

A minap kaptam páromtól egy linket, ami egyébként nem nagy szó, sokszor küldözgetünk egymásnak érdekes oldalakat, képeket, videót, amiről tudjuk, hogy érdekes lehet a másik számára.

Szóval kaptam egy linket, ha gondoljátok, nézzétek meg, nekem nagyon érdekesnek tűnik a tartalma. Főleg a "Idén kiadott könyvek" c. sor. 

Jutalom

Más-más családokban más-más a kultúra.

Mondok egy példát. Gyerekkoromban nálunk az étkezés többnyire úgy zajlott, hogy a konyhában lévő étkezőasztalhoz mind odaültünk. Nem minden nap, és nem is mindegyik étkezéshez, de mondjuk a vacsora, vagy a vasárnapi ebéd közös volt.

Pároméknál nem volt ilyen szokás, ők akkor ettek, amikor éhesek voltak, és ott, ahol akartak.

Emögött persze az is lehet, hogy én családi házban nőttem fel, míg páromék panelban a harmadikon laktak, feleakkora alapterületen.

Kis családunkba ő vezette be a jutalmazás intézményét. Ha sikerült egy vizsga és/vagy vizsgaidőszak, megjutalmaztuk magunkat. Legyen az csoki, könyv, éttermi ebéd, vagy épp, amit szerettünk volna, megvettük, megjutalmaztuk magunkat. Ez még most is így megy.

Ez nem előre eltervezett, tehát nem úgy állunk hozzá, hogy ha sikerül mondjuk egy vizsga, vagy leadunk egy pályázatot, akkor ezt meg ezt kérem, hanem amikor megtörténik az esemény, akkor gondolunk egyet, hogy akkor most jöhet a jutalom.

Ha meg éppen nem sikerül valami, vagy nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, akkor vigasztalásként kapunk valamit.

Egy rosszul sikerült előadás után kaptam egy plüss nyulat, az Open Season... magyarul Nagyon vadon c. meséből, ilyet:

(Nagyon imádom, a mai napig vele alszok.)

Vagy most, hogy meglett az írásbeli nyelvvizsgám, parfümöt kértem, ilyet:

Akár könyvet is kérhettem volna. A lényeg, hogy nálunk ez így működik, és örülök neki, hogy benne van a kultúránkban. Mint az esti közös fogmosás.

...de az étkezés nálunk is szabadelven működik.

Nálatok vannak ilyen szokások? 

Működik az asszociáció

Van, amikor pillanatok alatt végigfut rajtam egy asszociációs hullám. Látok-hallok valamit, és egyből átlibben a gondolatom valami másra, és megint, és megint, és azt veszem észre, hogy kilométerekre járok a kiinduló ponttól, amit egy az egyben el is felejtettem.

Most például megint eszembe jutott, hogy megboldogult lánykoromban mit szerettem volna, milyen szerettem volna lenni.

Vörös haj, szeplő, szemüveg.

Nos, ebből kettő még csak-csak megoldható, de a harmadikhoz genetika is kell.

A szeplőről így sajnos lemondhatok. Bezzeg az öcsém...

Húsz évig rövid volt a hajam. Régen a leghosszabb állapotában a vállamig ért. Kb. 15 évvel ezelőtt. Egyébként meg átlagosan öt-hét centis volt. Aztán elkezdtem növeszteni, hat évvel ezelőtt, és most októberben vágattam le az eddigi leghosszabbat. Muszáj volt, mert már kényelmetlen, kellemetlen volt.

Hiányzik. Most megint növesztem. Vagyis folyamatosan. Egyébként váll alá ér.

És tudjátok, mit? Érdemes volt megnöveszteni, mert ha hosszú, vöröses árnyalata van. Ha úgy süt rá a nap és/vagy a lámpa, vagy olyan samponnal mosom meg, vöröses árnyalatú.

Tehát a haj kipipálva.

A szemüveg egyszerű, az már megvan egy ideje.

Volt néhány évvel ezelőtt középsulis osztálytalálkozónk, néztük a tablót, az osztályfőnök meg a képek alapján mondta, hogy ki volt ott és ki nem, és amikor hozzám ért, simán átugrott, pedig ott álltam mellette. Mert rövid hajjal és szemüveg nélkül hagytam ott, és hosszú hajjal, szemüveggel jelentem meg öt évvel később.

Ja, és még egy "élmény". Volt olyan időszak, amikor négyen "bandáztunk": három hosszú vörös hajú, szeplős, szemüveges lány, meg én, a semmi szeplő-szemüveggel, és rövid barna hajjal.

Hogy honnan jött ez? Filmet néztem.

Van néhány színész, akinek igyekszem megnézni az összes filmjét.

Ilyen Johnny Depp. Rengeteg filmjét láttam. Vagy Josh Hartnett, Christian Bale. De Brad Pitt-tel, Robin Williamsszel is így vagyok.

Meg aztán Christopher Nolan filmjeit is nagyon szeretem.

Most este néztem egy filmet, amit már régóta szerettem volna látni, és talán csak pár percet csíptem el belőle az évek során.

Nagyon szeretem a főszereplő színészt, a játékát, hogy különböző filmekben más és más, vagy akár egy filmen belül is változik; a megjelenését; a hangját, legyen az beszéd vagy ének; vagy csak úgy önmagát.

Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára filmen... Ha jobban belegondolok, tudom, néhány hónapja. De előtte? Régen.

Hogy megnéztem ezt a filmet, rájöttem, hogy még mindig oda vagyok érte. Most éppen sötét haja volt, de egyébként vörös... és szeplős... és a szemüveg is jól áll neki.

179 centi, úgyhogy a magassága is pont oké.

Ha az imdb-n felsorolt 57 filmjéből kiveszem

- a négy legfrissebbet, amit még be sem mutattak

- a négy rövidfilmet

- a hét tévésorozatot

- aztán van három szinkronizálás - amiből kettőt láttam

marad 39, és ebből láttam 14-et, plusz az a két szinkronizált mesét.

Oké, ez nem nagy mutatvány. De a többit is ismerem, úgyahogy, csak nem láttam.

És nyugodjatok meg, ez most nem rejtvény lesz, nem kell találgatni, hogy kiről van szó.

Szerintem a vörös hajról már rég rájöttetek. (Meg a letekeréstől.)

Ezt a filmet néztem:

A filmet nem véleményezem, de bemásolok ide néhány kedvencebb képet, egyik kedvenc színészemről.

Csak úgy

Mostanában sokszor rámtör az az érzés, hogy csak úgy szimplán, minden ok nélkül ordítani tudnék. Ha körül kéne írnom, hogyan és mint tenném ezt, a "nonfiguratív" és a szimpla "ááá" között döntenék. Mármint nem skálán jelölve, hanem felváltva: az egyik vagy másik között.

Sokszor tudom az okát, sokszor meg csak úgy bevillan egy kép a fejemben, hogy de jó lenne ezt tenni. 

Ez azért szokatlan, mert csendes vagyok. Sokat hallgatok, és ha beszélek, általában azért nem értik, mert túl halk.

Hogy miért nem teszem?

Miért nem teszem azt, amit valójában szeretnék?

Ami sokszor lejátszódik a fejemben, hogy tennék?

Mert akkor nem EBBEN a világban élnék.

A civilizáció nem fogadja el a valóságot. a másságot. semmit nem fogad el. 

Mostanság...

Kellemesebb ünnepeket!

Gondolom, most jöhet a kérdőrevonás, hogy mégis miért frissítek ritkán... vagy inkább: szinte semennyire.

Nagyon egyszerű a válasz: kevés az időm.

Rengeteg dolgom volt/van, és ezzel még nincs vége.

Nemrég elküldtem Yvalt "kötelezettség nélkül, olvasásra".

Szerencsére pont jókor érkezett a "behívó" levél, mert nem sokkal előtte kezdtem el átnézni, javítgatni. Akkor még nagyon az elején voltam, és kevés időt szabtam magamnak a teljes átnézésre, így nem tudtam nagyobb változtatásokat eszközölni.

Ezúton is szeretném megköszönni Grapesnek és Mikkamakkának a megjegyzéseket, észrevételeket, és hogy segítettek helyrepofozni a történetet. Sokkal jövök nektek, lányok!

Valamint G.-nek is köszönöm azt a közel negyedórát, amit (mellettem fekve) rám szentelt.

Szóval munka után az esték egy része Yval átnézésére ment el.

Másik rész pedig angoltanulásra. Január elején megyek írásbelizni, és arra készültem/készülök. Szándékosan csak írásbelire jelentkeztem, mellesleg hirtelen felindulásból, mert ez egyszerre kevesebb teher. Ha tudtam volna, hogy év vége felé kevesebb szabadidőm lesz, mint amit terveztem, lehet, hogy bele sem vágok, így viszont kénytelen vagyok mindennel egyszerre foglalkozni.

Decemberben, a mostanit is beleszámítva (ha kicseréljük a mát szombatra), három hétvégét dolgoztam végig. Gyakorlatilag hetek óta hat órát alszok, a szükséges 8-10 helyett.

A héten egyszer előfordult, hogy félig-meddig ültem a kanapén, hátam mögött párna, lábamat felhúztam, angolkönyv az ölemben, és becsuktam egy kicsit a szemem, mert fájt, annyira fáradt voltam. Egy óra múlva ébredtem fel.

A másik, ami miatt megzuhantam, hogy néhány emberrel "különváltak útjaink". Várható volt, tudtam, hogy ez lesz, mégsem gondoltam, hogy ennyire nehezen viselem majd... most.

Nem kéne ennyire magamra venni, sok barátommal szakadt meg a kapcsolatom, más városba, országba költöztek, de azok már megtörténtek, ez meg friss. És fogalmam sincs, mikor enyhül...

Van egy haiku, amit még nagyon rég írtam, de talán ez szemlélteti, mit érzek ilyenkor:

olyan, mintha bő-

röm alól mindent kisza-

kítottak volna

... 

Félreértés ne essék, a bejegyzés célja nem panaszkodás, csupán meg akarom örökíteni a "naplómban", hogy mi történt.

Apropó, napló. G mondta nemrég, hogy elolvasott egy csomó bejegyzést itt, vagy egy évre visszamenőleg, hogy "megismerjen". Vagy a gondolkodásomat megismerje. Vagy valami ilyesmi volt az ok.

Szóval volt egy bejegyzés, ami felkeltette az érdeklődését, és eszembe nem jutott, hogy egyszer majd elolvassa. Mert nem olvas.

Rákérdezett, hogy van-e valakim. Mit tudtam tenni, azon kívül, hogy mosolygok? Ennél kicsit bonyolultabb a történet, és akármennyire akarja, sehogy nem tudja befolyásolni a dolgokat.

Szóval az ok: egyszer, ha majd visszaolvasom, nekem is jól jön, hogy emlékezhetek a történtekre. Akármi történt is.

És most megyek dolgozni... 

Határidők

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretem a határidőket.

Az elmúlt években annyi határidős dolgom volt, hogy ha meghallom ezt a szót, nekiáll tikkelni a szemem.

Na, jó, ez így nem igaz. De azért kicsit megélénkül a vérnyomásom. 

Most mégis van egy határidő, amit muszáj lesz betartanom. Magamnak határoztam meg, nagyon kicsi külső segítséggel. Annyira elenyésző volt a segítség, hogy a hatására az eredetihez képest felére csökkentettem az intervallumot.

Még hónapokkal ezelőtt elterveztem, hogy feljavítom a történetem. Egyszer átmentem már rajta nyelvtanilag, de most mélyebbre akartam ásni. Szét akartam - akarom szedni, és azokat a részeket, amik nem tetszenek, át akarom írni. 

Októberben egyszer átolvastam, ez már második volt, és bejelöltem azokat a részeket, amik szerintem problémásak. Az eredmény: több mint hatszáz piros buborék. Persze ebben benne vannak a szóismétlések (ahány ismétlés, annyi buborék), meg minden, amire hirtelen felindulásból megindult a kezem.

Most a buborékok eltüntetése a feladat. December 20-ig el kell vele készülnöm.

És utána elküldöm.

Hogy elolvassák.

(Remélem, hogy elolvassák. Azt írták, hogy elolvassák.)

Ez azért elég jó motiváció. Nem is a határidő szó lebeg előttem.

Csak a dátum.