Dbyd DBOF5002 VS00

 Valamivel több mint 12 év után ma új szemüvegem lett. Szerintem még pár évig bírná a régi keret, de egy kicsit már kopik a festék. A lencse jó, annak idején nagyon jól beállítottam... vagy csak nem romlott tovább a szemem, a lényeg, hogy a dioptrián nem kellett változtatni. Féltem nézelődni is, mert mostanában a nagyon vastag keret a divat, azzal meg ki lehet kergetni a világból. A divatdolgok miatt, és mert elég rosszul áll. A Vision Expresszel szemben is volt egy kis előítéletem, aztán nem jött be. Három szemüveget is találtam, amiből az egyik kicsit jellegtelen volt, a másik meg hasonló, mint a kiválasztott, csak a lencse körül telifémkeret volt. 

A kiválasztott mellett szólt, hogy alulról nyitott, mint az előző, a keret színe is hasonló, mint az előző (volt feketében, de az nem állt jól), a formája kicsit szögletesebb, kicsit merészebb talán.

Ő az: 

Új családtagok

Tegnap kirakodás volt a városban, és egész véletlenül - a kürtős kalácson kívül - ásványos bódét is találtunk. 

Két új követ gyűjtöttem be, egy pici ónixot és egy malachitot. Van ónixtojásom, de az akkora, hogy nem tudom magammal vinni, malachit pedig még nem volt a gyűjteményben.

Ónix

Malachit

Primošten

Nemsokára megyünk nyaralni.

Tengerpartra.

Nem is akármilyenre, ide:

Tavaly nem jutottunk el nászútra, ezért ez most kicsit az lesz számunkra.

Már nagyon várjuk. Remélem, jó lesz, szép lesz, sokat fürdünk, pihenünk.

Majd írok róla. 

Működik az asszociáció

Van, amikor pillanatok alatt végigfut rajtam egy asszociációs hullám. Látok-hallok valamit, és egyből átlibben a gondolatom valami másra, és megint, és megint, és azt veszem észre, hogy kilométerekre járok a kiinduló ponttól, amit egy az egyben el is felejtettem.

Most például megint eszembe jutott, hogy megboldogult lánykoromban mit szerettem volna, milyen szerettem volna lenni.

Vörös haj, szeplő, szemüveg.

Nos, ebből kettő még csak-csak megoldható, de a harmadikhoz genetika is kell.

A szeplőről így sajnos lemondhatok. Bezzeg az öcsém...

Húsz évig rövid volt a hajam. Régen a leghosszabb állapotában a vállamig ért. Kb. 15 évvel ezelőtt. Egyébként meg átlagosan öt-hét centis volt. Aztán elkezdtem növeszteni, hat évvel ezelőtt, és most októberben vágattam le az eddigi leghosszabbat. Muszáj volt, mert már kényelmetlen, kellemetlen volt.

Hiányzik. Most megint növesztem. Vagyis folyamatosan. Egyébként váll alá ér.

És tudjátok, mit? Érdemes volt megnöveszteni, mert ha hosszú, vöröses árnyalata van. Ha úgy süt rá a nap és/vagy a lámpa, vagy olyan samponnal mosom meg, vöröses árnyalatú.

Tehát a haj kipipálva.

A szemüveg egyszerű, az már megvan egy ideje.

Volt néhány évvel ezelőtt középsulis osztálytalálkozónk, néztük a tablót, az osztályfőnök meg a képek alapján mondta, hogy ki volt ott és ki nem, és amikor hozzám ért, simán átugrott, pedig ott álltam mellette. Mert rövid hajjal és szemüveg nélkül hagytam ott, és hosszú hajjal, szemüveggel jelentem meg öt évvel később.

Ja, és még egy "élmény". Volt olyan időszak, amikor négyen "bandáztunk": három hosszú vörös hajú, szeplős, szemüveges lány, meg én, a semmi szeplő-szemüveggel, és rövid barna hajjal.

Hogy honnan jött ez? Filmet néztem.

Van néhány színész, akinek igyekszem megnézni az összes filmjét.

Ilyen Johnny Depp. Rengeteg filmjét láttam. Vagy Josh Hartnett, Christian Bale. De Brad Pitt-tel, Robin Williamsszel is így vagyok.

Meg aztán Christopher Nolan filmjeit is nagyon szeretem.

Most este néztem egy filmet, amit már régóta szerettem volna látni, és talán csak pár percet csíptem el belőle az évek során.

Nagyon szeretem a főszereplő színészt, a játékát, hogy különböző filmekben más és más, vagy akár egy filmen belül is változik; a megjelenését; a hangját, legyen az beszéd vagy ének; vagy csak úgy önmagát.

Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára filmen... Ha jobban belegondolok, tudom, néhány hónapja. De előtte? Régen.

Hogy megnéztem ezt a filmet, rájöttem, hogy még mindig oda vagyok érte. Most éppen sötét haja volt, de egyébként vörös... és szeplős... és a szemüveg is jól áll neki.

179 centi, úgyhogy a magassága is pont oké.

Ha az imdb-n felsorolt 57 filmjéből kiveszem

- a négy legfrissebbet, amit még be sem mutattak

- a négy rövidfilmet

- a hét tévésorozatot

- aztán van három szinkronizálás - amiből kettőt láttam

marad 39, és ebből láttam 14-et, plusz az a két szinkronizált mesét.

Oké, ez nem nagy mutatvány. De a többit is ismerem, úgyahogy, csak nem láttam.

És nyugodjatok meg, ez most nem rejtvény lesz, nem kell találgatni, hogy kiről van szó.

Szerintem a vörös hajról már rég rájöttetek. (Meg a letekeréstől.)

Ezt a filmet néztem:

A filmet nem véleményezem, de bemásolok ide néhány kedvencebb képet, egyik kedvenc színészemről.

Megoldódott

Képzeljétek, megoldódott!

Nem rám haragszik, nem én vagyok a hibás!

Kiderült, hogy valaki más, valahol máshol megsértette/megbántotta, vagy nem is tudom, mi történt, mert azt nem árulta el.

Az előző bejegyzésben kifejtett "dolog", beszélgetés vagy egy hete történt. Akkor megkérdeztem, hogy én voltam, én tettem valamit, és mivel nem válaszolt, úgy gondoltam, úgy értettem, hogy igen.

Erre kiderült, hogy nem, és azért nem keresett, mert el kellett vonulnia kicsit helyretenni magát. Holott segíthettem volna. Igaz, nem tanultam pszichológiát, menedzsmentes voltam, így csak alapszinten értek valamit hozzá, de lehet, hogy tudtam volna segíteni, mégha kicsit is.

Megértem, hogy egyedül akar boldogulni, csak aggódtam, na.

Ráadásul vizsgáztatott is az a szemét, kíváncsi volt, hogy reagálok. Úgy néz ki, hogy jól reagáltam (azzal, hogy magamra vettem), mert ma többször is vigyorgott, és mikor lemocskos-szemétládáztam, nevetett.

Mondtam neki, hogy máskor ne csináljon ilyet, és hogy szóljon, ha valami gond van, hátha segíthetek, vagy legalább annyit, hogy tudjam, mi van vele, hol van.

Még mindig eltűnik-elmegy, nem lesz mindig velem, de legalább már tudom, hogy állunk.

A mocsok. 

Kicsit máshogy

Hogyan lehet valakit úgy megbántani, hogy nem teszünk valamit? Vagy hogy nem mondunk valamit? 

...

Oké, oké, tudom, nincs általánosítás.

Akkor elölről.

Hogy tudok valakit másképp, másféleképpen megbántani? És ugyanígy kiengesztelni?

Most (hangosan) gondolkodom, vagyis írok, de ez nem hangos, nem püfölöm a billentyűket, meg aztán a notebook nem is kattog, mint a normál billentyűzet.... na szép, jól eltértem a tárgytól.

Vissza. 

Amiket mondtam, nem volt gond. Ahogyan mondtam, nem volt gond. Amiket és ahogyan tettem, nem volt gond.

Azzal sem, amit nem mondtam ki vagy nem tettem meg.

Szóval megbántottam, természetesen nem szándékosan, és ráadásul tudtomon kívül (különben nem történt volna meg), és nem is tudom, hogy mivel.

Csak annyit tudok, hogy megbántottam.

Kérdés, hogy hogyan lehet kiengesztelni. Hogyan tudom kiengesztelni, helyrehozni? Mit kell tennem, mondanom, gondolnom, vagy nem-tennem, nem-gondolnom, nem-mondanom, hogy rendbe jöjjünk?

De inkább az a gond... inkább úgy mondom, hogy nem így kell rendbehozni. Nem tudom, hogyan, de nem a szokásos módon. Teszem azt felajánlok valamit. Vagy nem is tudom.... hogyan lehet máshogy? Másféleképpen, más dimenzióban ezt megoldani? 

Nem tettekkel, gondolatokkal, mondatokkal, hanem máshogy, más módon...

Hogy mit tehettem? Elképzeltem valamit, és most így visszagondolva, talán ez volt az, ami nem tetszett neki. De azért, mert úgymond ő önmagának nem tetszett/tetszik. Szerintem meg tökjó, meg szuper, meg minden. Ez történt valamikor augusztus végén, és azóta alig-alig, oké, szinte semennyire nem kommunikáltunk. Vagyis én próbáltam elérni, de nem tudtam. Azt nem tudom, hogy azért nem, mert nem hallott meg, vagy azért, mert meghallott, csak nem reagált...

Sok dolga van, ezt megértem, természetesen vannak külön töltött időszakaink, de az utóbbi időben, nincs fél éve, annyira sokat voltunk együtt, hogy hozzászoktam, most meg furcsa, hogy nem érem el. Furcsa érzés, egyedül-érzés.

Ebből azt szűröm le, hogy épp azzal bántottam meg, hogy tetszett, amilyen, holott ő pont azt nem szereti.

Ez olyan, minthogy... magyarázd meg a... tudom, rossz példa... magyarázd meg a nagyon csúnya macskának, hogy neked így tetszik, szerinted szép. Ezzel is az a nehéz, hogy nem tudod, mikor, hogyan reagál. 

Most úgy érezheti, ha távol van, jobb nekem, jobban elvagyok, holott ugyanúgy szükségem van rá.

A bűvös szó: mindig.

Még szép, hogy szükségem van rá. Nem arra, hogy tegyen valamit, vagy ugorjon az első szavamra, hanem csak szimplán létezzen, hogy tudjam, hogy... van nekem. 

Csak én ismerem. Csak én tudok róla - ez jobban tükrözi a valóságot. És ez nagyon jó érzés, és felvállalom, mégha önzőnek tűnök is.

Higgyétek el, nektek is jó érzés lenne.

Ismerni viszont nem ismerem a szó eredeti értelmében. 

Eddig nem mondta, hogy bármi gondja lenne akármivel, amit tettem, mondtam, kértem stb. Egy szóval sem, pedig volt, hogy sokáig "összenőttünk". 

Ne értsetek félre, nem tanácsot kérek. Sőt, még hozzászólást sem várok. Ez olyan téma, hogy én sem tudok hozzászólni. Hi-hi.

Á! Szóviccnek is rossz. 

Alszom még párat. Hátha meggondolja magát, vagy rájövök a módszerre.

... 

Egy, megérett a meggy

   Néhány évvel ezelőtt a szemem elé került egy könyv, Janet Evanovichtól a Stephanie Plum-sorozat első kötete. A harmadik kötet után angolul kezdtem el olvasni, és (most néztem) idén adják ki a 18-at, amiből én 15-ig (plusz a félkönyveket is) olvastam.

   Csak ajánlani tudom, már többször is ajánlottam, többet nem is írok erről.

   Most néztem, és bár kb. egy-másfél évvel ezelőtt is láttam, hogy filmet terveznek belőle, most találtam előzetest, tényleg leforgatták, az USA-ban január végén mutatják be.

   Megnéztem a szereplőket, és szokás szerint elborzadtam. Persze, hogy máshogy képzeljük el a főhősöket, mint ahogy a filmszereplőket válogatják, de ennyire?

   Aztán megnéztem az előzetest, és az valamit javított a kedvemen.

   De Morelli nem Morelli! És Ranger sem! 

   Innen le tudjátok tölteni, konkrétan magát az előzetest.

Hol vagytok?

Hol vagytok? Merre jártok? Miért hagytatok egyedül?

Ansel?...

Tan?...

Idared?...

Éjjel a párnám alatt, nappal a táskámban vagy a zsebemben, nyakamban, mellettem az asztalon. Ez csak fizikailag van így. Mostanában nem vagytok itt. Miért? Merre jártok? Miért hagytatok egyedül?

Persze, fizikailag nem vagyok egyedül, de akkoris!

Mit csináltok? Begyűjtő körút, mint múltkor? Akkor nem tartott ennyi ideig.

Hogy elboldogulok egyedül is? Úgy ahogy, de nem az igazi.

Hogy elég, ha fizikailag itt, egyébként meg ott vagytok? Ja, nektek elég.

Tisztítás? Az is megtörtént, szinte minden nap.

Hogy türelmetlen vagyok? Annyira nem, grrr....

Aggódok? Egy kicsit.

Ki miatt? Mindannyiunk miatt. Igen, magam miatt is.

Ideges vagyok? Egyre jobban. 

Mikor jöttök vissza? 

Ilyet - még egyszer - soha!!!

   Hadd (igen, így írják a 'hagy' szót felszólító módban) írjam le, hogyan telt a délelőttöm. Effektíve.

   Rövid összefoglaló: van itt a közelben egy kis tó, amolyan üdülőterület, anyámék ismerősének is van egy nyaralója, és ma lejött, és elhozta azt a csomagot, amit anyám küldött. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy odamenjek, felmarkoljam, odaadjam azt, amit én küldök, és visszajöjjek.

   És ez hogy történt a valóságban?

   6:15 - ébresztő. Szokásos reggeli fürdős és kajás dolgok, pár oldal olvasással.

   6:50 - elindulok a közeli buszmegállóba.

   6:55 - helyijáratos busszal a buszpályaudvarra.

   7:03 - megérkezem a buszpályaudvarra. 

   7:30 - távolsági busz indul.

   7:58 - távolsági busz megérkezik a célállomásra. (Ment még tovább, csak én ide jöttem. Érdemes megjegyezni, hogy ez az út busszal 28 perc.)

   8:05 - elfoglalom helyem a tó mellett.

Cél: megvárni, amíg az  ismerős megérkezik - ez kb. 9 órára volt lebeszélve. Ez azért jó, mert 9-re megérkezik, gyors csere, rohanás a buszmegállóba, felszállok a 9:16-os buszra, és valamivel 10 óra után hazaérkezem.

   9:16 - sehol senki. És ez azért gond, mert 10:54-kor jön a következő busz.

Különbség: 1 óra 38 perc. Nincs mit tenni, várok tovább.

   10:00 - ismerős megérkezik, kicseréljük csomagokat, gyorsan elmegyek mosdóba, de összesen kb. 8 perc alatt megvan minden. Visszaülök a tó mellé.

   10:30 - kimegyek a  buszmegállóba.

   10:36 - megérkezem a buszmegállóba. Pedig direkt lassan mentem.

   10:54 - megáll egy Golfos, hogy a közeli kolostorból jön, megy a városba, behozna. Beszállok. Kedvesnek tűnt, az is volt.

   11:11 - kiszállok az első jó buszmegállóban.

   11:19 - indul a buszom, amivel átutazom a várost, és a túloldalon leszállok.

   11:49 - hazaérkezem.

   Tanulságok: ha kerekítek, kb. 6 órám ment el arra a pár percre. Nem érte meg.

A tó szép volt, jó volt, szép idő volt. Az is csak kicsit kárpótol, hogy nemcsak szezámos kiflit kértem anyámtól, hanem chocolate chipet is (utólag).  Sajnálom, hogy nem volt nálam semmi olyan ajándékféleség, amit a Golfosnak adhattam volna, amiért behozott. (Busszal dupla idő.)

   Mi lett volna a B verzió? 10:58-ra kiérek, és ha nagy szerencsém van, oda-vissza futással elértem volna a 11:11-es buszt. Van egy olyan érzésem, hogy nem értem volna el, mert az oda-busz késett. Akkor mennyit kellett volna várnom? 3 óra 40 percet.

   Mondok én nektek valamit. Ne csodálkozzon az ország, hogy ennyire nem vagyunk mobilok. Hogy ennyire rossz a tömegközlekedés. Itt vagyunk 26 évesen, friss házasok vagyunk, nincs lakásunk, nincs kocsink, gyakorlatilag az a vagyonunk, amit megeszünk, és a használati cikkeink (ruha, könyv stb.), és annyit sem keresünk, hogy félre tudnánk tenni.

   Csak nekünk nem volt és nem is lesz arra zsénk, hogy letegyem a jogsit, kocsira meg pláne. 

   Ha lett volna jogsim, és autónk, a hat óra helyett kb. másfél lett volna ébredéstől hazaérkezésig. És nem kellett volna akkor kelnem, amikor dolgozni is kelek. "Majd délután pihensz." Aha, persze. SEMMI NEM PÓTOLJA A SZOMBATI ÉS VASÁRNAPI REGGEL HAT ÉS 10 KÖZÖTTI ALVÁSIDŐMET. SEMMI!

   És egyre csak növekszik az az idő, amit alvás helyett másra töltök. Soha nem fogom tudni pótolni az alvásidőmet, és nem csodálom, ha idegroncs leszek. Mert bekényszerítenek a "dolgozz-nyolctól-négyig" munkaidőbe. Jelen esetben fél nyolctól fél négyig. Vagy hatig. Épp amennyit kell. Esetleg kilencig. Ja, és hétvégén is.

   Bezzeg, ha nem olyan családi háttérrel indulok, amilyennel... 

   De az biztos, hogy SOHA többet nem csinálok ilyet. Évente egyszer megyek haza, legfeljebb háromszor, majd akkor elintézem úgy. Bár gyűlölöm azt, hogy málhás szamárként utazom buszon-vonaton (hátizsák, laptoptáska, szatyrok mindkét kézben), és gyalogolok egyikről a másikra, meg itt a városban. Vagy jöjjenek le ők, mert nekik van kocsijuk.

   Hát így telt a délelőttöm. Effektíve. 

Logók változása

   Nézem itt a statisztikákat, és az Érdekességek - autójelek változása c. bejegyzés vezet.

   Találtam még a gépen logóváltozatokat, úgyhogy felmásolom mindet, és úgy néz ki, hogy egyelőre ennyi van, de ha találok még valahol a raktárban, összegyűjtöm.