2010. december 31., péntek

Megnéztük

   Pénteken plázába mentünk, volt egy kis ez...

   ... meg az,...

   ...aztán beültünk moziba is.

   Az 1982-es Tron c. filmet nem láttuk, de a második rész után jó lenne megnézni azt is, már csak azért is, hogy hogyan oldották meg látványilag. (Láttunk előzetest, olyan, mintha szimplán rajz lenne.)


   A látvány miatt mentünk, bevallom, és mondhatni nem is csalódtam. Jobban mondva azt kaptam, amit vártam, és G is így volt ezzel. Mondjuk elviseltem volna több versenyes részt.

   Főleg ilyen motorokkal.



   Meg persze nem csak motorok voltak.



   Szívesen olvasnék többet a háttérről, vagy talán az is elég lenne, ha megnéznénk a korábbi filmet.

   Leginkább az érdekel, hogy a felhasználók hogyan tudják alakítani a világot. Kaptunk ebből kis ízelítőt, de kevésnek éreztem. Pont ez az, ami igazán érdekel, amit álmaimban is megélek, és azok a jelenetek tetszettek a legjobban, ahol ezt láttam, de sajnos kevés volt.

   Összességében nem volt rossz, és inkább utólag elgondolkodtató, mint film közben, de ezzel semmi baj nincs. A filmben másra figyeltem. Ami viszont igazán meglepett, hogy a srác játéka jó volt. Neten kellett megnéznem, ki az, mikor láttam az előzetest, mert bár több filmjét láttam, nem ismertem fel elsőre. Tetszett a mimikája, na.

2010. december 29., szerda

Összefoglaló - rejtvény 9.

   A tegnap lezárult rejtvény szintén nehézre sikerült. Hát... sajnálom.
   Legközelebbre most már tényleg igyekszem könnyebbet összeállítani.

   Tizenöt feladvány volt film kategóriában.

   Elért pontok száma:

  • Artair McKnight - 4 pont,
  • von Birken - 1 pont.

   A megmaradt 10 képet az Új esély oldalon megtaláljátok.

   Tudjátok, mi ez?
összeaszott répa - hullócsillag

2010. december 28., kedd

Régi előzetes

   Tudom, tudom, régi film (2008-as), de valahányszor látom, kiráz a hideg.
   Mondhatnám megérzésnek is, hogy melyik filmekre mondom azt, hogy "Na igen, erre elmegyünk!", de nem így van. Ha tehetném, hetente járnék moziba. Régen, mikor középiskolás voltam, rengeteget jártunk: bérletünk is volt, meg plázába is elmentünk. Sőt, akkor színházba is jártunk, szintén bérlettel.
   Szóval, úgy tartom, ha egy film előzetesénél (általában moziban) kiráz a hideg, azt érdemes megnézni, jó film lesz, tetszeni fog. Többnyire nem csalódok. Így van A sötét lovagnál is. Láttuk moziban, hallgatom a zenéjét, nézzük a filmet (vagyis G nézi, én meg belefigyelek vagy csak hallgatom), és még most is azt mondom: ha menne moziban, így két és fél év távlatából simán megnézném. Nemcsak a látvány miatt.
   Emlékszem, néztük a Holnapután előzetesét, moziban, és úgy ért véget, hogy "Te hol leszel 2004. május 27-én?", mire azt mondtam: "Itt."
   Ott is voltunk.
   (Zárójelben jegyzem meg, hogy akkoriban újságokból és képekből tájékozódtam, az előzetesekre később kattantam rá.)
   Ha már a látványnál tartunk, G mondta, hogy meg akarja nézni a Tron Legacyt moziban. Megvontam a vállam, és mondtam, hogy annyira nem érdekel, hogy moziban lássam, az előzményét sem ismerem ('82-ben mutatták be, szintén Jeff Brigdesszel). Azt mondta, őt sem érdekli, a látvány miatt nézné meg. Ja, 3D-ben.
   Mint az Avatart. Ott se volt nagy durranás a sztori, de a látvány tetszett, azt is háromdében láttuk.
   Oké, mondtam, akkor a látvány miatt megyünk. Most néztem, már adják is. G holnap megérkezik, szerintem csütörtökön el is megyünk.

   Na, de akkor itt a The Dark Knight előzetese (a Batman Begins zenéjével - Hans Zimmer: Vespertilio).
   ... és ígérem, lelövöm magam, és nem nyúlok ilyen pótcselekvésekhez, mint a bejegyzés, hanem nekiesek Eltan hetedik fejezetének.

Hawk

   Elgondolkodtam, hogy miért tukán képet állítottam be profilképnek, ha Hawks a nevem. A hawk egyébként jelent héját, ölyvet, sast, karvalyt, sólymot is. Most akkor melyik? Itt látszik öreg anyanyelvünk színesebb szókincse az ifjú angolénál. Mi külön szavakat használunk különböző dolgokra.
   Félreértés ne essék, nem áll szándékomban lecserélni a profilképet, de azért megosztom veletek azt a pár képet, amit találtam szem-témában.

 


2010. december 27., hétfő

Rango

   Ez a "filmforgatás" biztos élvezetes volt.

2010. december 26., vasárnap

Mars

   Mars a rómaiaknál, Árész a görögöknél. Ő volt a háború istene. Két fiát, Phobost és Deimost is magával vitte a csatákba. Vörös bolygónak is hívják, a felszínén található vas-oxid festi vörösre a tájat.
   Tömege 11%-a, térfogata 15%-a a Földének. Egyenlítői átmérője 6.768 km, ez kb. 53% a Földhöz képest. Míg a Föld dőlésszöge 23,45 fok, addig a Marsé 25,19, tehát ott is hasonlóan vannak évszakok, viszont kétszer hosszabbak, mint nálunk. Egy nap hossza 24,62 földi óra, az év hossza 1,88-szorosa a mi évünknek, kb. 687 nap.
   Átlagos naptávolsága 227,9 millió km, pályáján 24,13 km-t tesz meg egy másodperc alatt. Felszíni középhőmérséklete -40°C. Gyűrűje nincs, viszont két holdja van, melyek valószínűleg befogott kisbolygók: Phobos és Deimos.


   Összehasonlítás a Földdel.

   A Föld és a Mars legrövidebb távolsága 56 millió km, a legnagyobb 400 millió km.

   A napi hőingás jelentősebb, mint a Földön, a légkör túl ritka ahhoz, hogy megakadályozza az éjjeli hőkisugárzást. Az egyenlítői területeken napközben 17-27°C körüli a hőmérséklet, éjszaka viszont -73°C-ra esik vissza. A sarkokon sosincs melegebb -53°C-nál. A sötét területek hőmérséklete kb. 5-15°C-kal magasabb a környezetüknél.


   A légkör sokkal kisebb és ritkább, a felszíni légnyomás kb. 100-szor alacsonyabb, mint a Földön. A légkör 95%-a szén-dioxid, 2,7%-a nitrogén, 1,6%-a argon, 0,15%-a oxigén, és jelentéktelen mennyiségű szén-monoxid, vízgőz, kripton és xenon található még benne. 15 km-rel a felszín felett jégkristályokból, szén-dioxidból és vízból álló szürkéskék felhők képződnek, lejjebb fehér felhők vannak, melyek jégkristályból és vízgőzből állnak.






   A Mars domborzata: a zöld és kék a mélységet, a sárga és piros a magasságot jelöli. Itt  láthattok részleteket a Mars felszínéből.


   A Nap látszólagos mozgása a Phoenix leszállóhelyén.





  A Föld és a Hold a Marsról.

   Radarkép.


   Az Olympos Mons. Naprendszerünk legnagyobb ismert csúcsaként tartják számon, holott a legmagasabb az Ascraeus Mons (23.944 m). Az Olympos Mons 23.095 méter magas, a lábánál 550 km-es átmérője. A hegyoldal fokozatos lejtésű, a vulkánt megszilárdult lávafolyamok alakították ki. A Tharsis nevű, 3.500 km átmérőjű vulkanikus platón található. Ha a Mariana-árokba állítanánk, még akkor is magasabb lenne a Mount Everestnél. 60-600 millió év közé teszik korát.



   A tetején lévő kráterek együttes átmérője 72 km.




   Marsarc. 1976-ban a Viking-1 űrszonda készített képet először a Cydonia területén lévő arcról.




   A Marslyuk. Furcsa fekete lyukat fényképezett le a Mars Reconnaissance Orbiter. A Mars Odyssey által felfedezett lyuk kb. 100 m átmérőjű és az Arsia Mons oldalában található. 



   A becsapódást kizárták a találgatások során. A később készített, részletesebb felvétel alapján kiszámították, hogy legalább 78 m mély, 150*157 méter átmérőjű. Hawaii vulkánjainál is hasonló üreges krátereket figyeltek meg, melyek a felszín alatt mélyen bekövetkezett beomlás révén alakultak ki. Nem barlangrendszerek, valószínűleg elszigetelt üreg az itt található is.

   Dél környékén sem tudnak a mélyére hatolni a napsugarak.

  Hét sötét folt a Mars Odyssey által készített korábbi képeken.


   Vízkészlet az északi sark alatt.



   Havas kráter a Vastitas Borealis területén (északon).

   Vízfolyás.

   Az északi sark.

   A következő csillagászatos bejegyzés szintén a Marssal foglalkozik: felszíni képek és a holdak lesznek terítéken.