2010. március 25., csütörtök

(\ Haza /)

Mégis elérkezett a pillanat. Holnap utazok haza.
Örülök is, meg nem is.
Rossz lesz, hogy utazni kell, hogy itt hagyom a párom, hogy nem lesz net, és veletek sem beszélgethetek, lemaradok az új fejezetekről.
Viszont jó, hogy csak kicsit kell buszoznom, mert a közelben kocsira váltok, és láthatom: a kiskutyákat, öcsémet, HBO-t. Friss levegőt szívok, és lehet, hogy elkapok egy kertbe néző őzt. Már ha még ott tanyáznak.
Szóval várom is, meg nem is.
Úgy néz ki, hogy két-három hét "szünetet" tartok, mert öcsémnek is szünet lesz a suliban, és boldogítani akarom, annyira, hogy megunjon. Bár... ez utóbbira szerintem nem kerül sor.
 
Úgyhogy ha ezzel végzek, feltöltöm a szünet idejére szánt Yval-részeket. Szerencsére nemrég egy teljes átalakításon esett át a történet, nagy valószínűséggel nem fogom átírni a korábbi részeket. Ha mégis sor kerül erre, szólok. Vagyis írok.

Kérdéseket, óhajokat, sóhajokat, panaszokat írjatok nyugodtan.
Válaszolok, ha visszajöttem, április 10 és 13 között.
A programváltozás jogát fenntartom (hátha elcsípek egy autós utazást:)).

Jó szórakozást... és hiányozni fogtok!

Csillagászat

Valami jön:

http://hirek.csillagaszat.hu/asztroblog/20100325-gliese-kozelites.html

Kép a fenti cikkből:


Bár, az Androméda is közelít, 3 milliárd év múlva összekeveredhet a Tejúttal, és akkor ez lesz:


http://video.xfree.hu/?n=mossberg|87fee7ff73cc7497ed6c466df1576945#videoloc

 

 Ezek a galaxisok így néznek ki:





Szép, szép, de fennáll a veszély, hogy  Naprendszer kilökődik a világűrbe. De hát addig van még 3 milliárd évünk, nem?

Kis segítség a cikkben a képhez:
Kuiper-öv:
Belül a bolygók pályái, a fehér rész kisbolygó-, üstökös-, törmelékövezet.
Az Oort-felhő ezt az egészet öleli fel.

2010. március 24., szerda

Mindenmás

Ezt most találtam:


Mindig örülök, ha valami újdonság jön elő a múltból. Már várom, mikor ismerik el a magyarok eredeti történelmét.

Csillagászat

Na, a Neptunuszról most nem találtam a gépemen képet, de mást igen.

Volt az a film: The Fountain, asszem Forrás a magyar címe, Hugh Jackman, Rachel Weisz.
Kiültek a tetőre, nézték a csillagokat, és bevágták az Oriont.



 Ezeket most fényképeztem 0.9-es Stellariummal. Az ábra lehet másféle is, pajzs, íj van az állat helyett.


Sokáig azt hittem, ez a Skorpió, mert eléggé olyannak tűnik, de azt mi nem láthatjuk az északi féltekén. Úgy, mint Ausztráliában sem láthatják az Oriont.
Három olyan csillagkép van, amit csak az északi félgömbön lehet látni: Nagy Medve, Kis Medve és a Sárkány. A délin is megvan ez, pl.: a Dél Keresztje, de hogy van-e még, azt nem tudom.

Visszatérve, ez az Orion csillagkép. A filmben is mutatják. Az alsó képen van egy sárga, és egy rózsaszínes pötty, meg egy fehér. A fehér a Rigel. Nagy-nagy csillag. A sárga, fent, a Betelgeuse, na, az sokkal nagyobb. A rózsaszínes pötty, a függőleges részen, az Orion-köd. Nekem a kedvencem, mert nagyon szép. Nem mellesleg rengeteg csillag keletkezik ebben a pillanatban is ott.


Itt:


Szerintem gyönyörű.
Szóval, a filmben közelebbről is megmutatják, mégpedig így:


Ez is nagyon szép. Az első köd, amit találtak, ezért M1 a neve. Rák-köd.


... és itt található. Középen, a négyzetben.
De lehet, hogy ezt is csak én értettem félre.

Végül egy érdekesség.


A Helix-köd.
Egy felrobbant csillag szóródott szét az űrben.
A mi Napunk is ilyet hagy maga után, mondjuk 4-5 milliárd év múlva.

2010. március 23., kedd

Csillagászat

Kiegészítés reggelhez. Most találtam a gépen, de már nem tudom, hogy honnan mentettem le.
Szóval ez a 2009. júliusi űrszemét-állapotot mutatja. A Hold nem tudom, hol van, így a távolságot sem tudnám behatárolni, de így is elég borzasztó.

Csillagászat

Most találtam:


http://hvg.hu/Tudomany/20100323_neptunusz_bolygo#rss


A Neptunusz bekebelezhetett egy bolygót

2010. március 23., kedd, 20:04 • Utolsó frissítés: 1 órája
Szerző: MTI

A Neptunusz egykoron végezhetett egy, a Naprendszer peremén keringő bolygóval, úgynevezett szuperfölddel, majd ellopta annak holdját. Ez a brutális cselekedet magyarázhatja meg a jeges Neptunusz által kisugárzott rejtélyes hőt, valamint Triton-holdja fura pályáját - állítják amerikai csillagászok.

A Neptunusz a Naptól számítva a nyolcadik, legkülső bolygó a Naprendszerben. A negyedik legnagyobb átmérőjű, és a harmadik legnagyobb tömegű, de a legkisebb méretű óriásbolygó. Színe miatt Neptunusról, a tengerek római istenéről nevezték el. Tizenhárom holdja van, ezek közül a két ismertebb a Nereida és a Triton.

A Neptunusz keletkezése is rejtély volt a közelmúltig. A bolygóknak "életet adó" porfelhők annál satnyábbak, minél távolabb helyezkednek el a Naptól. Az építőanyag hiányában viszont nehéz megérteni, hogy Naprendszerünk két legkülsőbb bolygójának, az Uránusznak és a Neptunusznak, miként sikerült ekkorára nőni - olvasható a New Scientist tudományos hírportálon.

Ám előfordulhat, hogy ez a két óriás valójában a Naprendszer "belterületén" született, majd a korai idők zűrzavarában kijjebb vándorolt, helyet cserélve más bolygókkal. Steven Desch, az Arizonai Állami Egyetem csillagászának számításai szerint egy ilyen forgatókönyv esetében születésük helyén még elég anyag maradhatott hátra, hogy belőle a Föld tömegét kétszeresen meghaladó bolygó képződjön.

Steven Desch és kollégája, Simon Porter szerint előfordulhat, hogy a Neptunusz hetedik és legnagyobb holdja, a fura Triton e feltételezett szuperföld körül keringett. Triton ugyanis nagyobb a Plútó kisbolygónál, amelyet 2006. augusztus 24-ig a Naprendszer kilencedik és legkisebb bolygójaként tartottak számon. Triton ráadásul retrográd pályán, azaz bolygója forgásával ellentétes irányban halad, azt sugallva, hogy nem itt képződött, hanem foglyul ejtették. Ahhoz, hogy Neptunusz foglyul ejthesse Tritont, a holdnak radikálisan le kellett lassulnia. Ez abban az esetben következhetett be, ha a Tritonnak eredetileg volt egy társa, amely a páros kinetikus (mozgási) energiájának jelentős részét magával vitte, amikor a Neptunusznak esett áldozatul. Amennyiben a Triton egy szuperföld körül keringett, utóbbi a kinetikus energia legnagyobb részét elvihette.

"Minél nagyobb tömegű a bolygó, a kinetikus energia annál nagyobb hányadát ragadhatja el. Sokkal könnyebb volt a Neptunusznak befogni a Tritont, ha egy nagyobb bolygó körül keringett " - hangsúlyozta Steven Desch, aki elméletéről egy houstoni bolygótudományi konferencián számolt be. Mint rámutatott, Neptunusz "lenyelhette" a szuperföldet. E galád cselekedet következményeként fennmaradt hőenergia magyarázhatja meg, hogy a bolygó miért sugároz lényegesen több hőt, mint tömegében és szerkezetében hasonló "vérrokona", az Uránusz.

Douglas Hamilton, a Marylandi Egyetem csillagásza szerint viszont a Tritonnak egy rég elveszett "ikertestvére" lehetett. Meggyőződése szerint a korai Naprendszerre a kisebb tömegű testek voltak a jellemzőek, mielőtt a bolygók "vándorlásuk" során el nem "söpörték" őket az útból. Ebből kiindulva a Neptunusznak jóval könnyebb dolga volt, hogy egy gyengébb ellenfél holdját ragadja el, mintsem egy sokkal ritkábban előforduló szuperföldét. "Ez a forgatókönyv sokkal reálisabb" - vélekedett Douglas Hamilton, bár nem vetette el kollégája elméletét sem. "Érdemes e gondolatmenetet folytatni, s meglátjuk, hogy hová vezet el" - mondta.


Hm. Érdekes.

Csillagászat

Ezt találtam, megint összeesküvés-elmélet.


Már annyi mindent kitaláltak, nem csodálkoznék, ha valami tényleg igaz lenne. Hiszen "a mi biztonságunk érdekében" sokminden nem nyilvános. Vagy csak nem tudunk róla.


Na, ezen a képen mi látható? Űrszemét. Csodálom, hogy a napsugarak még leérnek a felszínre.
De ott vannak a 100 m átmérőnél kisebb aszteroidák. Az összes aszteroida 99%-át teszik ki, ha jól emlékszem. És nem látjuk őket. Nincs pénz a megfigyelésre. (fejrázás)
Ha jön valami, mondjuk az Apophis, nem tudunk tenni semmit. Pedig elképzelhető, hogy nekimegy ennek a nagy tömeg szemétnek, és letér a pályáról, a Földbe.
Félreértés ne essék, nem vagyok oda az összeesküvés-elméletekért. Csak azt mondom: ki tudja, és megjegyzem, mert érdekesség. Vagy meg se jegyzem.

Á, eszembe jutott még néhány kép, amiket akár fel is tehetnék, hisz témába vágnak.







Na, ilyenkor érzem magam kicsinek!

Díj




Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
Elfogadom, nem ellenkezem.

2)a logót kirakom a blogomba.
Megtörtént.

3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
Ez is.

4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
any4444 - http://rejtelyesnyomozas.blogspot.com
any4444 - http://alomujrakezdes.blogspot.com
diana - http://vegtelenvalasztas.blogspot.com
Annamari - http://diplomasvampir.blogspot.com
flori - http://szelcsend.blogspot.com
flori - http://bunoselvezet.blogspot.com

5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
Megtörtént.

6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

Dark Angel

http://moonlight-darkangel.blogspot.com
2010. 03. 22.

7)betartom a szabályokat.
Megtörtént.

Teszt:

Név: Darolyn
Becenév: ezen még nem gondolkodtam
Lakhely: Magyarország
Születési hely: ez is
Magasság: túl kevés, 160 alatt
Névnap: a Darolyn a Darylből jön, és az aug. 12.
Foglalkozás: átmeneti
Testvérek: öccs
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, angol, német, olasz, meg japánul elszámolok 31-ig
Gyűjtemény: digitális: kép, zene, film, doksi, aztán vannak könyvek, régen kulcstartók, plüssök, mindig gyűjtök valamit
Cipőméret: túl nagy, 39
Kedvencek: most a RockNRolla, de mindig változó
Hobbi: írás, olvasás, játék...
Álom: imádok álmodni, és álmodozni is
Szerencseszám: mikor hogy, most még a 43 bűvöletében vagyok, de bármikor változhat
Szeretnék találkozni: régi osztálytársakkal, barátokkal... a családommal, na meg két kis tacsival :)
Háziállatok: Bumbi, a kaktusz, de odahaza vannak kutyák, tyúkok, kacsák, nyulak, múltkor őzek is benéztek az udvarba, szóval Farm, ahol élünk:)


Dark Angel, köszönöm!

2010. március 22., hétfő

Mindenmás

Ha minden igaz, a héten hazamegyek. A szülőkhöz. De nem gond, karácsony óta nem találkoztunk, a távolság csak javít a kapcsolatunkon. Egyébként már évek óta "külön" vagyunk. Kollégium, albérlet, ilyenek.
Hiányzik az öcsém. Ő a nyolchoz van közelebb, idén lesz kilenc. Elsős. És az én szobámat foglalta el szeptemberben!
De kitúrom, ha hazamegyek (ördögi nevetés, kézdörzsölés)!!
Csak nem szabad szólni neki, mert akkor nem tud semmire figyelni. Volt már, hogy haza kellett vinni az óvodából, mert annyira izgult a délutáni érkezésemen, hogy rosszul lett.
Mi lesz vele egy randin?

Na, a rossz hír, hogy ott egy kicsit "sötét" az ország. Nincs internet. Persze, persze, elmehetnék szomszédolni, de inkább kihagyom. Így legalább, ha civilizáltabb környékre érek, értsd: ide vissza, újult erővel vetem bele magam a felzárkózásba. Hiszen, ha összejön, két hetet kell pótolnom.

Viszont... esténként remélem, tudok írni. Gondolatokat, könyvet, bármit. Utána pedig fel tudom ide is tenni. Falun korán fekszik a nép, hehe. Én meg éjfél előtt nem tudok elaludni, úgyhogy lesz néhány szabad órám.
Remélem képek is lesznek, mert van otthon két kis tacsi, akikkel még nem találkoztam, karácsony előtt születtek, Szuszi és Zsiga a nevük. Na, meg ott a nagyon magas német juhász, Riki, aki múltkor majdnem fellökött, mikor abbahagytam a vakarását.
De azért nem megyek haza dolgavégezetlen, mindenképp feltöltök néhány Yval-részt. Na, nem sokat. Lehet, hogy otthon nem is lesz időm írni, vagy éppen játszok, filmet nézek (mert net nincs, de HBO van, ha-ha-ha),  ezért biztosítok magamnak... átfutási időt?

Kiegészítés egy korábbi íráshoz: ha a nép vízszintesen gondolkodik, én meg függőlegesen, akkor a párom átlósan. Meg is ért mindenkit, meg nem is. :)

Trailer

Megint megnéztem a The Losers előzetesét, és még mindig tetszik.


A linkről (jobb gomb, hivatkozás mentése más néven) le lehet tölteni, de a Linkjeim/Trailer oldalon is megtalálható. Az L betűnél, mert már régi.
Szóval, volt olyan nap, hogy legalább 30-szor megnéztem. Nem számoltam, de biztos, hogy megvolt. A zene is jó alatta, Eagles of Death Metal - Dont speak, akkor indul be, mikor a csaj kilövi a rakétát.


A Prince of Persia előzetesei Dave-nél és itt is vannak, előfordulhat átfedés.


Az újabb princek közül a kettessel és a hármassal játszottam, a film címe az elsőre vonatkozik, mégis olyan "elemeket" látok, ami a harmadikban volt. Bár, hallottam, hogy pl.: a dagger az első részben is volt. Mármint az újak közül az elsőben. Azt sajnálom, hogy a zenéjét nem a játékból veszik, szívesen visszahallanám a jó kis gitárszámokat. :)


Mostanában egyre több film és könyv foglalkozik a görög ókori történelemmel. Nem mitológiát mondok, mert ki tudja...?
Rick Riordan könyvei és a film (ahol a főszereplő a Pillangó effektusban és a Börtönvonat Yumába c. filmben szerepelt), Sherrilyn Kenyon és Gena Showalter könyvei, és most itt a Clash of the Titans.
Előzetesek Dave-nél, a fenti helyen, és már linkeltem be a filmtrailer.hu-ról is.
Kérdés.
Csak véletlenül lett titán a filmcímben? Mert a titánok... mások. Ezt a fentebb szereplő könyvekben olvastam, meg a wikipédián is. A titánok Zeusz, Hádész és Poszeidón szülei és az a népség. Zeuszék istenek.
Szóval ez nem a titánok harca, hanem az istenek és az embereké. Vagy félisteneké, lásd Perszeusz.
De lehet, hogy lemaradtam valamiről, vagy félreértelmeztem. Akkor: bocs.
Csak nem hagy nyugodni, na.

Haiku

Ezeket viszont én írtam.

Félreértés

lehajtott fej, re-
megő vállak, apró hangok,
de hisz nevetsz!


Tombolás

félszenderből sö-
tétség, fényes képek, resz-
ketés, félelem.


Pillanatkép

a macsek röppent,
esett. Nem látta, mit nem
láthatott: üveg.


Ezeket 2006. 03. 30-án írtam.

Van még több is, de csak szép sorjában. :)

Haiku



Nagy Bandó András: 333 haIQ. Jelenkor Kiadó Kft., Pécs. 2005. 127.o.


Hadd írjam le a fent látható könyvből néhány kedvencemet.

17. o.

Amennyiben a
Föld gömb, az óceán sem
lehet vízszintes.

23. o.

Mindig hiányzik,
hogy nem súgod fülembe:
folyton hiányzol.

96. o.

Arcodban arcom
látom, szádon lélegzem,
álmodsz, míg alszom.

97. o.

Magam lehetek
majd melletted? S ha elhagysz,
veled mehetek?


De ezeken kívül még rengeteg szellemes, elgondolkodtató haiku is van a kötetben.
Egyébként a polcról vettem le, páromtól kaptam valamelyik névnapomra. Kétszer már kiolvastam, de még sokszor szeretném. Mindig más fog meg benne, és az idő múlásával máshogy értelmezem ugyanazokat a sorokat.

Nem hiszem el!!

Ezt nézzétek, mit kaptam Zorától!


Nemrég még azt sem tudtam, mi az a blog. A hozzászólásokat a hírek végén, különböző honlapokon láttam, néha bele is olvastam. Néhány hete rábukkantam egy blogra, aztán még egyre, és egyre többre, még a kedvencek közé is betettem, de még mindig nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a jelenségnek.
Aztán láttam az ajánlásokat, bekukkantottam ide-oda, és elcsodálkoztam.
Miért olvasunk mi külföldi szerzőket, fordításban, ha itthon is rengeteg, nagy képzelőerővel ellátott fiatal ír?
Oké, kell a változatosság. Meg a várakozás. Míg a könyveknél a szerző következő könyvét várom, addig itt a következő fejezetet. Minden alkalommal elcsodálkozom, hogy hogyan lehet ilyen jól alakítani a történeteket.
Ezt most nem hízelgésnek szántam, hanem valóban így gondolom. Ott van pl.: zora kilbone.
Mikor rátaláltam, és beleolvastam a Mágikus történetbe, leesett az állam. De komolyan. Két fejezet után azt gondoltam, milyen jó, hogy ennyire későn értem oda, mert már négy vagy öt fejezet kész volt. Mert nem tudtam volna várni Az igazságra. És még mindig nem látom át az egészet.
Olvastam egyszer egy könyvet, ami folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. Minden fejezet emelkedőn indult, és végig izgalomban tartott. Ő volt Bram Stoker. Dracula.
Titeket olvasva (lásd a folyamatosan bővülő Őket követem figyelemmel sávot), ugyanezt érzem. Persze, olvasok könyv könyveket, elektronikus könyveket, de mégiscsak más, ha kapcsolatot tarthatok a szerzőkkel, akik elérhető közelségben vannak.
Régen írtam naplót. Kis füzetbe, nagy füzetbe, papírokra, aztán mikor megtanultam gépírni (áldom magam, hogy szakközépbe mentem, nem gimibe:)), jött a digitális dokumentum. Ezek azóta is megvannak, sok lemezen sokfelé, de a papírt nem digitalizáltam. Most nem igazán naplóra van szükségem, hanem egy helyre, ahol tárolhatok. Emlékeket, kitalált történeteket, képeket, linkeket. Amolyan "ha nem oszthatom meg senkivel, megosztom mindenkivel"-alapon.
De persze lesz, amit nem örökítek meg, a túl személyeset megtartom (pirulás). Ez versre vonatkozott. De ebéd után keresek olyat, amit fel is teszek.

Be kell vallanom valamit.
Úgy indultam, hogy csupán a magam szórakoztatására nyitok oldalt. Pár napig szemeztem a könyvjelzővel, aztán beletörődtem sorsomba. A Darolynt névjegyzékben találtam, az Yval-történetben nem használtam fel, megtartottam magamnak. Viszont a Hawks nem tudom honnan jött. Tegnap megláttam egyik könyvtárcímemet: tony hawk's. Lehet, hogy tudat alatt innen?
Szóval úgy indultam, hogy "kit érdekel, ha senki sem olvas, nem az a lényeg", aztán ott találom magam, hogy két díjat is kapok, három személytől.
Ez azért nem semmi, mi? :) :)
Sokszor megkaptam, hogy szálljak vissza a földre, itt éljek, és kívülről ezt is tettem. Tisztában vagyok a napi dolgokkal (legtöbbel) (nagyjából) (na, jó, azzal, ami érdekel), de az agyam sokszor máshol jár. Alsós koromban írtam néhány verset, de már el sem merem olvasni, annyira égő. (Azért megkeresem, ha hazamegyek - hamarosan -, és valószínűleg feltöltöm.) Felsőben könyvet kezdtem írni, de jobban élveztem a nevek kitalálását, mint a történetet, meg aztán el is rontottam, mert minden megnyitásnál (ja, ez már gépen ment, de még csak két ujjal) elölről kezdtem olvasni. Így eljutottam odáig, hogy a történet elejét kétszázszor átírtam, de sosem fejeztem be. És ez évekig ment.
Aztán semmi. Egyetemen kezdtem el haikukat írni, hála Fodor Ákosnak, nagyon szeretem a verseit. Aztán álmodtam. Eltelt egy kis idő, és egy történet alakult ki bennem. Nem, ez nem Yval. Az később jött. Szóval írtam két fejezetet, és nagy hibát követtem el. Megmutattam a páromnak, aki nem értett belőle semmit. Nem baj, mondtam, hisz ez az eleje. De rá kellett jönnöm, ha mást, máshogy írnék, az sem tetszene neki. Azért, mert máshogy gondolkodom. Jobb lenne, ha azt mondanám: máshogy, mint mindenki. Sokszor elvicceli, hogy amíg a nép vízszintesen gondolkodik, addig én függőlegesen.
Háát... lehet benne valami.
Visszatérve. Yvalt már nem mutattam meg neki. De tudja, hogy írom.
A blogot sem mutattam meg neki, de tudja. Nem szólt semmit, csak egy "szerinted olvasni fogják?"-ot. Azt válaszoltam, nem számít.
De azért ő kint van ám!! Hihi, csak nem tud róla, hihi.
Nem, nincs rajta cowboykalap (vagy ahogy az öcsém írja: kaboj).
Ja, és még írtam két novellát, évekkel ezelőtt, és nagy okosan jelszóval védtem. Igen szerencsésen. De megteszek mindent, hogy feltörjem, és akkor azokat is felteszem.
Hova akarok kilyukadni? Igen. A hozzászólások. Tanultam, meg tapasztaltam is, hogy milyen fontos a visszajelzés. Elhatároztam, hogy nekem nem lesz fontos. Hiszen csak azért írok ide, hogy biztonság esetén meglegyenek a dolgaim. De aztán nem bírtam ki, és... írtam hozzászólást. És fogok is írni, az már biztos!
Akkora a közlésvágy bennünk, hogy megosztjuk történeteinket, aztán várjuk, mit szólnak hozzá. Gondolom pszichológiailag meg lehet magyarázni, de ebbe nem megyek bele.
Jólesik, na! Ha azt olvasom, hogy tetszik, amit írok, máris jobb kedvem lesz.
Bár én nem szeretem a kritikát. A dicséretet sem. Egyiket sem tudom kezelni. Vigyorgok egy nagyot, és legyintek: áh, semmiség. De belül...!!! Na, az a valami.

Szóval nagyon sokat jelent nekem ez a díj, és a tegnapi is. Nagy megtiszteltetés, hogy "megismerhettelek" titeket, és igyekszem meghálálni.

Azta!!! - Díjat kaptam!

 

 
1. Megköszönöd annak, akitől kaptad és belinkeled:

Kedves dark angel és Nikeja!

Nagyon-nagyon köszönöm, hogy megajándékoztatok.  Szóhoz sem jutok, de komolyan! :) Külön öröm (vagy döbbenet?), hogy ketten is gondoltatok rám.

Dark Angel blogját itt olvashatjátok:

Nikejaét pedig itt:


2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).

zora kilbone
diana
any4444
Rita07
flori

... és utólag még sokmindenkinek elküldeném, dark angel és Nikeja, nektek is.


3. Értesítsd őket az ajándékról

Megtörtént.


4. Leírod, miért szeretsz írni.

Kiszakadok ebből a világból, elmenekülhetek minden elől, és úgy érezhetem magam, hogy megtaláltam azt a fantáziavilágot, ahova tartozom.


5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak.

Még közelebb vagyok a 24-hez, mint a 25-höz, de 12-nek érzem magam. Alaphangulatom a melankolikus, viszont sokszor kitörök belőle. Hat éves koromban elkezdtem olvasni, azóta sem bírom abbahagyni, és úgy érzem, egyre többet és többet akarok. De azonnal!!:)
Az írás már többször felütötte fejét rövid történelmemben, több formában is, igyekszem azokat is megosztani (csak rájönnék arra a jelszóra, amivel évekkel ezelőtt mentettem le a dokumentumokat). 


Ui.: Még egyszer nagyon köszönöm a díjat, dark angel és Nikeja!

2010. március 21., vasárnap

Képek

Még néhány kép, amit a gépemen tárolok.
Forrás: www.netcarshow.com

Chevrolet Camaro, különböző évjárat


























Dodge Challenger











Ford Mustang