2010. április 30., péntek

Na, ez a "nem semmi"!

Kíváncsi, akarom mondani, tukán vagyok, mit találnak még ki??!!

http://hg.hu/blog/9345-kerekpargorkori-a-legujabb-extremsport

2010. április 29., csütörtök

Depresszió dalszöveg

Ez volt az első kedvencem a Depressziótól. Most is őket hallgatom, csak másik albumot.

 
LÁSD (Amit neked szántak)!


Nehéz ismét belátnom
Hanyatlik szép világom
Divattá vált a vakság
Újra, pedig ész kell manapság
Hazugsággal irányít
Hatalmat így szilárdít
Magának most a rendszer
Hiába küzdesz úgyis nyer egyszer

Mert egymagadban kevés vagy
Összefogni nem hagy
A félelem, kényelem vágy
De mégsem változol tehát...

Lásd azt, amit neked szántak
(És) tedd azt, amit tőled várnak!
De én nem leszek szabad szolga
A testem megtöröd, a lelkemet Soha

Nem az vagy, amit vettél
Csak egy rabszolga lettél
Akit börtönbe zárnak
És cserébe hasznukra várnak
Nem is számít a részvét
Csak az, hogy győz; A részét
Mutattam csak a vésznek
Oly kevés szerep jut az észnek

Annyi minden veszett el
(Mert) sötét még az ember
Ha rájön, újabb hatalmak
Szakítják szerteszét. De csak...

Lásd azt, amit neked szántak
(És) tedd azt, amit tőled várnak!
De én nem leszek szabad szolga
A testem megtöröd, a lelkemet Soha

Lásd azt, amit neked szántak
(És) tedd azt, amit tőled várnak!
De én nem leszek szabad szolga
A testem megtöröd, a lelkemet Soha



A fenti az Amíg tart, míg a következő az Egyensúly albumon hallható, jelenleg ez a kedvenc (de az összes többit is szeretem).


Ma éjjel


Bal, jobb, bal, jobb.
Mennek a majmok
A vezérük után,
Pont olyan bután!

Mint itt a barmok a gazdák szavára
Multik gyűlnek most a vérünk szagára
Úgy fáj azt látnom, hogy hogy tépik széjjel
A békét, de hagyj most, mert én már ma éjjel...

Nem akarok hallani a bajokról, meg a politikáról!
Elegem volt a sok baromból! Meg a szarszagából!
Ez a sakkjátszma régi itt, már semmi sem új,
De a jobb és a bal kezemen is van egy középső ujj.

A hatalom csak hatalom,
És nem egy lételem,
De ha szétszakítanak,
Övék a győzelem!

Mégis csak gyűlöl, vagy megvet a jónép,
Közben bárdot meg tőlünk kap a hóhér.
Önként saját vérpadjára lefekszik,
Aki nem tudja ők vannak értünk, ha tetszik.

Nem akarok hallani a bajokról, meg a politikáról!
Elegem volt a sok baromból! Meg a szarszagából!
Ez a sakkjátszma régi itt, már semmi sem új,
De a jobb és a bal kezemen is van egy középső ujj.

Nem akarok hallani a bajokról, meg a politikáról!
Elegem volt a sok baromból! Meg a szarszagából!
Ez a sakkjátszma régi itt, már semmi sem új,
De a jobb és a bal kezemen is van egy középső ujj.

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Hát béke ég veled!
Ég veled béke!

Haiku

Most ilyen a hangulatom.


Szomorúság

egyre nyúló tá-
volság, melyet nem akar-
tam, mégis tettem


te meg én: egész.
Egymás nélkül nincs létünk.
Mint nappal és éj.


Magyarázat

Nappal és éj: két
fél. De ha nincs egyik, a
másik elveszett


Változat

Nélküled semmi
vagyok, veled egész, míg
csak a felem vagy.

2010. április 27., kedd

Válogatás

A Naprendszeren kívül is vannak csodaszép alakzatok.
Sőt, mi inkább azokat látjuk, mint saját magunkat, a Tejútról is "fantáziarajzok", hozzávetőleges képek készültek.

Először néhány galaxis.
A Sombrero-galaxis közepén rengeteg csillag mellett hatalmas fekete lyuk található, ezt az intenzív röntgenkibocsátás bizonyítja.

Az M64-es galaxis.

A legnagyobb ismert horgas extragalaxis (hatalmas küllői vannak). A Páva csillagképben található.

Csillagsávot húz magával az UGC 10214, mely 280 ezer fényév hosszú. Alakja miatt Ebihalnak nevezték el, és a bal felső sarokban található kék galaxis miatt lett ilyen.


Az Abell 1689-es galaxishalmaz, "a galaxisok gravitáció által határolt legnagyobb alakzatai", melyekbe több tízezer galaxis tartozhat.


Az NGC 2440 jelzésű köd belsejében van az egyik legforróbb ismert fehér törpe (nagyon kicsi, és nagyon magas hőmérsékletű, ezért fehéren világít), a középső sötét területen lévő fehér pötty.


A könyv szerint a leghíresebb (ezzel vitatkozhatnék) köd a Sas-köd. Viszont minden kétséget kizáróan ez a kép rengeteg helyen megtalálható.

A bal oldali oszlop 1 fényév hosszú (1 fényév = kb. 9,5 billió km, a 9 után 12 számjegy van), a végén pedig csillagbölcső, jelen esetben csillagtojás található (lekerekített a vége).








Ez az oszlop is a Sas-ködben található.




A teljes Sas-köd (M16, NGC 6611, Eagle Nebula) pedig ilyen.







A kép címében Cygnus szerepel, ami a Hattyú csillagképet jelenti.



Ő itt egy barna törpe, pontos neve Gliese 229B. A könyv szerint ez a leghidegebb barna törpe, egyben a hozzánk legközelebbi is. A mi Napunknál sokkal kisebb csillagból alakult ki, viszont nem elég magas a hőmérséklete, hogy "világítson". A Jupiternél 40-szer nagyobb tömegű (összehasonlításként a Jupiter 318-szor nagyobb tömegű a Földnél, a Naprendszernek pedig 0,1%-át teszi ki), vagyis valahol a bolygó és a csillag között van, és dupla ekkora tömegűnek kellene lennie, hogy "világítson". Felszínének hőmérséklete 700°C, és metán is található a légkörében, meg víz és szén-monoxid, tehát nem csillag. Mert ha csillag lenne, magasabb hőmérséklete lenne, és akkor a gáz elillanna.

2010. április 26., hétfő

Napkorona, halo

Egy kis magyarázat a halojelenség kialakulására. Valójában optikai csalódás (de milyen szép!), a Nap sugarai jégkristályokon törnek meg, amik fátyol- és pehelyfelhőkben vannak. Hasonló a folyamat, mint szivárványoknál.
Néhány link:
http://tzsc.uw.hu/legkor/halo/halo.html





Ilyen élőben. Kicsit máshogy néz ki, mint a számítógépes. Nem tudom, mennyire gyakori, de mikor otthon voltam, nem láttam, pedig még a 22 fokra is emlékeztem, és nagyjából be is lőttem, de lehet, hogy nem volt kellően felhős az ég.












Ilyet viszont láttam, hi-hi.:) Még évekkel ezelőtt öcsém barátjánál voltunk (egy csoportba jártak óvodába, mellesleg öcsém 8 éves), és fut be a gyerek, hogy: "Apa, apa, három nap van az égen!" Mi meg futottunk ki, megnézni, mit is mond, és tényleg úgy nézett ki, mintha három Nap lett volna, mert középen ott volt a valódi, jobbra és balra pedig két...

...ilyesmi. Csak szélesebb és vastagabb. Szívárványszínekben pompáztak, és mintha azok is fényt sugároztak volna, nagyon szép volt. Melléknapnak hívják, mindkét oldalon előfordulhat, mint a fenti számítógépes képeken is látható. Angolul sundog. (Mellesleg a Holdnak is lehet haloja, de azt majd ott teszem fel.)



Napunknak hatalmas koronája van. Napfogyatkozáskor szabad szemmel is látszik, mármint azon a szűrős valamin keresztül. Volt szerencsém 99-ben teljes napfogyatkozást látni, de akkor túl fiatal voltam ahhoz, hogy értékelni tudjam, meg nem is foglalkoztam komolyabban a témával, úgyhogy fogalmam sincs, akkor látható volt-e vagy sem. Ezeken a képeken viszont látható.

A napkorona a Nap légkörének legkülső része, hossza napfoltmaximum esetén elérheti a kb. 13 millió km-t is (összehasonlításként a Föld-Nap távolság átlagosan kb. 150 millió km, a Föld-Hold pedig kb. 380 ezer km átlagosan).

A napkorona hőmérséklete több mint 1 millió°C, a felszíné 5-6000°C.




Szerintem még a korábbi bejegyzéshez tartozik, csak véletlenül hozzácsaptam ezekhez, szóval... koronahurkok?

 Ha már napfogyatkozás, így néz ki az űrből.

Így meg lentről.




Ez pedig egy kis összesítés a következő évekre. A teljes napfogyatkozásokat mutatja. Sajnos felénk nem lesz 25-ig, de részleges még lehet.