2010. június 30., szerda

Trailer - Rango

Imádom a meséket. Meg Johnny Deppet is. A hangját meg főleg.

2010. június 29., kedd

HK - Első verekedés (18)

Ha már harcosokról van szó, verekednek is a filmben. Persze nem az tetszik, hanem ahogy Tyler ugrál meg mutogat, meg ahogy mozog, ááá... Imádom ezt a filmet.
David Fincher nagyot alkotott, őt is imádom!

HK - Bárban (18)

Megvan a könyv is, olvastam is, meg másikat az írótól, és az is volt olyan jó, és már régóta szemezgetek egy könyvével (Chuck Palahniuknak hívják az írót), a Cigányúttal, annyira szívesen elolvasnám, de megvárom, mikor lesz leárazás, na majd akkor. A Harcosok klubját és a Halálkultuszt is akciósan vettem, 50%-on, és simán megérte.
Na, de a jelenet. Mélyenszántó gondolatok. Mikor először láttam, ez volt... 2001-ben?, 2002-ben? (inkább utóbbi, mert 99-es a film), az volt az első gondolatom, hogy holnap megnézem még egyszer. És megnéztem. És megvettem szobatársamtól a videót (igen, akkor még vhs-en nyomtuk), és ha hússzor nem láttam, egyszer sem. A minőségért bocs, valószínűleg videóról vették fel, én így szoktam meg. (De megvan szélesvászonban is, most nézem.) Na, nem ezen jelenet miatt néztem meg, de van benne néhány mondat, ami szerintem simán szállóigévé válhatna, ha még nem tette meg.

HK - Első találkozás (18)

A HK nem a Heckler&Koch-ra utal.
Viszont a tizennyolcas karikát kiteszem.
Kedvenc filmemből vágtam ki jeleneteket, időrendben teszem fel, de persze köztük van még játékidő.
Sokkal több kedvenc jelenetem van, de egy mozdulatot vagy mondatot nem akartam kivágni.

Edward Norton és Brad Pitt itt találkoznak először. Mármint a filmben.
Kevés film van, amire azt mondom, íííírtó jóra sikerült a szinkronja, a Harcosok Klubja ide tartozik. Megvan eredetiben is, de az mégsem Selmeczi Roland és Dévai Balázs. Nagyon jól választották ki a hangokat, és szerintem jól visszaadják a karaktereket. Mondjuk Selmeczi Roland-Brad Pitt egyértelmű, nem is fűzök hozzá semmit, viszont Dévai Balázs hangját nagyon szeretem. Jake Gyllenhaalnak is szerintem a legjobb. Bármikor szívesen hallgatom. Tökjó, hogy olyan unottan beszél, mégis eltalálja a hangsúlyokat.
Itt az a mozdulat tetszik, ahogy Tyler a névjegykártyát adja át. Meg maga a szöveg. Meg az egész jelenet. Szóval kedvenc film, elfogult vagyok.

Chicken Joe

Régóta szeretem a pingvineket. Leginkább a császárpingvint, de a többi is tetszik. Már rég a kedvencem volt, mikor elkezdtek pingvines filmeket gyártani (a dokumentumfilm - Pingvinek vándorlása, Táncoló talpak, Surf's up), szóval ezt nem onnan lestem. Van pingvines szélcsengőm, plüssöm, kettő is, pingvines egéralátét, háttérkép, ikon, rengeteg kép, a mesék is megvannak, sőt, még David Attenborough is készített (többek között) róluk dokumentumfilmet, amit majd kikeresek, és kivágom azt a részt, ami annyira tetszett (jön a kamera felé, a kamera meg hátrál, és hirtelen a képbe kerül egy majd' derékig érő császárpingvin).

Viszont a Surf's up-ból (van nagy tálam, szélén a szereplőkkel, meg csirkés mappám, kisebb, nagyobb, meg kisfüzetek is, amikbe a haikukat írtam) a Csirke tetszett a legjobban. Persze eredetiben. Jon Hederért nem vagyok oda, de a hangja nagyon illik a csirkéhez. Szerintem.

2010. június 28., hétfő

Emlékeztető - Rejtvények

Hmm.
Látom ám, hogy azért napi szinten 6-8-an betévedtek ide (mint G. edzéseire a tanítványok), és mivel még egy megfejtés sem érkezett, rájöttem, hogy túlságosan is elrejtettem őket.
Három bejegyzésben volt kisebb rejtvény, mindegyik képre vonatkozott... de nem is írom körbe, inkább belinkelem őket és a szöveget is mellé írom. (Ez nekem is praktikus, mert egy helyen van mind.)

"Vissza a kertbe, aki tudja, mi ez, annak kitalálok valami jutalmat. (Zárójelben jegyzem meg, hogy én nemcsak hogy tudom, mi ez, de nagyon is szeretem. Persze, ha megnő. Nagyra. Nagyon nagyra.)"

Ide egy növénynevet kérnék.


"Áááá, ez lemaradt. Na? Ki tudja, melyik filmből van?"
Filmcím.

"Nem tudom, miért, de ezt a képet nagyon szerettem.
Hogy ki van rajta? Várom a megfejtéseket, és ha sikerült kitalálni, felteszek egy másikat is, ugyanúgy róla. Bár... nem garantálom, hogy az felismerhetőbb lesz, de megtartottam, és kár lenne letörölni.
Könnyítés: a címben található FF azt jelenti: fekete-fehér. A FF-képeket így jelöltem régen.
Akkor: ki is ő?"

Személynév. (Még G. is kitalálta.)

Ez nem azt jelenti, hogy aktivizálom a hallgatóságot, csak gondoltam, ti is szeretitek a rejtvényeket.
(A harmadikhoz a kép még mindig fennvan a gépen, címe: FF-fiatal.)

2010. június 25., péntek

Egy délután története

Vannak, akik szívesen vásárolnak. Én nem szeretem a tömeget. Vannak, akik szívesen vásárolnak ruhákat.  Szeretem a ruhákat. Vannak, akik próbálgatni is szeretik a ruhákat. Már kevésbé szeretem, de nagy duzzogva megteszem. Ugyanez igaz a cipőkre is. Kiegészítve mindkettőt: nagyon válogatós vagyok. Ami nem fér bele a stílusba, sajnálom, de marad.

Nos, mi szemüvegkereteket próbálgattunk G.-tal. Sétálni támadt kedve, erre végigjártuk a belvárosi optikákat. Szám szerint hatot, és egybe nem mentünk be.

De kezdem az elején. ÁLLÍTÓLAG én tettem tönkre a mostani szemüvegét. Nem így van. Az előzőt elfogadom, ott tényleg benne volt a lábam a dologban (nem léptem rá, annyira aljas nem vagyok), de a mostaninál ott se voltam, mikor edzésen reccsent egy nagyot, mikor edzőtáborban ráléptek, és mikor csak gondolt egyet a jobb szára, és leesett. DE! mivel olyan rendes vagyok, felajánlottam, hogy állom a következőt.
A ma délutáni mászkálás pedig sikerrel végződött. Pedig közben nem úgy tűnt. Elindultunk a belváros egyik felén, végignéztünk egy rakat szemüveget (mivel én is szemüveges vagyok, már 3 és fél éve, én is próbálgattam, és meg kell mondjam, kényelmesebb, mint a cipő- vagy ruhapróba), és magamnak annyi jót találtam (bezzeg, mikor az elsőt vettem, nem volt egy elfogadható sem, még ami most van, az sem tetszik annyira, szerintem nem áll jól), de G.-nak szinte semelyik nem állt jól. Aztán az utolsó optikában (ahol múltkor vettük mindketten, és G. azt mondta, hogy oda soha nem megy vissza) kinéztem magamnak egy tökjót, és még az sem rettentett volna el, hogy a szár vége piros (nem szeretem a pirosat), ráadásul még nem akarok újat venni, majd talán fél-egy év múlva, erre G. kikapja a kezemből, felpróbálja.... és megveszi.
A poén az egészben, hogy volt egy ugyanolyan alakú, csak másféle színű (G.-é fekete lesz, oldalt barnás csíkkal és piros szárvéggel), ez barnásszürkés volt halványkék csíkkal, barna szárvéggel, és csak 7000-be került (na, jó, 6999), és tökjó lett volna, ha ugyanolyan szemüvegünk van (mégha a dioptria más is), de azt mondta, hogy állt nekem másik jobban is. (fejvakarás, érthető ez így?) Ja, mondtam, a negyvenezres Armani, mi? (Mellesleg most Kenvelo-keretem van) Amit meg kinéztünk... nem Saxoo volt, hanem a másik vitrin, jaj... nem ugrik be, de nem hiszem, hogy ismertebb márka, de mindegy is, az a lényeg, hogy jól áll neki. Amit magamnak néztem ki!!!!
Ráadásul még olcsón is megúsztam, mert most akcióban csak az egyik lencsét kellett kifizetni (egy lencse volt 17 rugó, még jó, hogy akciós volt). Remélem a saját vásárlásomnál is kifogok ilyen akciót.

Más. Rájöttem, hogy még vannak Bugs Bunny-részeim, úgyhogy majd azokat is megnézem, meg a Duffy Duckokat, meg mindenféle mesét, amit találtam, és most belinkelek három videót, amit nagyon szerettem kicsiként, és még most is szívesen megnézem, huszadszorra is.

Tv of Tomorrow - Ezt épp tegnap néztem. Megjegyzés: milyen igazuk lett...


Car of Tomorrow - Nagy kedvenc, sokat nevettem rajta, mikor még a szöveget sem értettem. (Nem mintha most érteném...)

The First Bad Man - Szerintem az egyik legjobb mese. (Ebbe a kategóriába természetesen rengeteg másik mese is tartozik.)


Megjegyzés: ezért szeretnék szélesebb bejegyzésrészt (lásd a videószélességet), de nincs szívem (időm és energiám) átváltoztatni az egész sablont.

2010. június 24., csütörtök

Köszönöm, Dyna!

Ezt a díjat Dynától kaptam. Köszönöm Dyna, nagyon örülök, hogy gondoltál rám!


Teendők: megköszöntem; kitettem a blogba, mindjárt oldalra is kiteszem; linkeltem, akitől kaptam; viszont annyi mindenkinek küldeném, hogy a végén nem maradna senki, akinek továbbítani lehetne, úgyhogy inkább a másik megoldást választom: nem küldöm tovább, de bárki nyugodt szívvel elviheti!

A 7 dolog... nos túl sok, kevesebbel is le lehet írni:)
De mindenképp benne van az alvás, a tea, a szezámmag és a csoki (nagyjából ebben a sorrendben).

2010. június 21., hétfő

A Nap zenéje

Az előbb láttam egy cikkben, hogy a napkitöréseket átkonvertálták számunkra hallható frekvenciára, és olyan, mintha zene lenne.
A cikk:
http://hvg.hu/Tudomany/20100621_anglia_kutato_zene_nap_hurok

Itt pedig meghallgatható a "zene":
http://www.telegraph.co.uk/science/science-video/7839269/Sun-flare-noises.html

2010. június 19., szombat

Bugs Bunny - yeees

Ó, igen! Ez a hang...!

Bugs Bunny - Lincoln

Itt viszont teljesen más Bugs hangja, de nagyon tetszik, mint ahogy Sam dadog, és ahogy a végén nevet.

Bugs Bunny - hello

Imádom Mel Blanc hangját. Ahogy több szereplő hangján szólal meg, és hogy az egyes szereplőknek is különféle stílusai vannak.

Bugs Bunny - hangyák

Hangyák szintén nem csak a Tom és Jerry-ben voltak, hanem Bugs Bunny is összefutott velük. Zeneileg a másik tetszik jobban, itt a főhangya aktivitása, ami megfogott.

Bugs Bunny - Don't you belive it

Valamelyik Tom és Jerry-részben is hallottuk ezt a mondatot, még nem találtam meg, de megkeresem.

Itt is van. A mondat ugyanaz, Tom szájából mégis más.

Alaprajzok

Nos... elég régen foglalkoztam az új történettel. Kereshetnék kifogásokat, de nem keresek. Egyszerűen megviselt Yval befejezése, a végén már odáig jutottam, hogy ha csak leültem, akkor is volt ihlet, tudtam írni, könnyű volt, és szerettem is.
Most meg nincs. Vagyis nem időrendben. Mert látom a jeleneteket, csak nem a következőt, hanem valahol távolabb, de itt nem tehetem meg, mint a forgatásnál, hogy összevissza veszem fel a jeleneteket, aztán a végén majd összevágom. Vagyis persze, leírhatom a későbbi jelenetet, de... a következőt kellene, na.
Helyette viszont elkezdtem az yvali alaprajzokat digitalizálni. Ez nem szkennelést jelent, mert nincs, és mert olyan a rajztechnikám, hogy arról nem érdemes szót ejteni, inkább kerestem programot, és megszerkesztettem a történet elején kitalált alaprajzokat. Szóval, félreértés ne essék, nem utólag találtam ki, hanem már régóta megvannak a rajzok (mint a jegyzetek is), csak most jutott el a tudatomig, hogy simán meg lehetne szerkeszteni.
A következő történethez viszont nem csinálok alaprajzokat. Mert szerintem nincs olyan program, ami képes lenne rá.

De elég a magyarázkodásból. Ez itt Devyn lakása a Retto tetején. Az a helyzet, hogy nem képzeltem el mindent pontosan, csak úgy nagyvonalakban, az arányok, a berendezési tárgyak nagyrészt megvoltak fejben, de pl.: a színek nem igazán.
Akkor egy kis ismertető. Alul, középen van a tolóajtó, a bejárat, délre néz. Az északi oldalon nincs ablak, viszont a másik hármon végig van, csak általában elhúzza az acélfalat, amit nem tettem ide. A bejáraton az előtérbe jutunk, jobbra a konyha, mögötte a nappali, balra ugyancsak tolóajtón (nem tudtam volna máshogy megoldani, mert nem látszott volna), jutunk a hálóba, íróasztal, ágy fotel, és két oldalon is tovább lehet menni a gardróbba, oda is tolóajtóval, okok mint feljebb, és tovább a fürdőbe, ahonnan a nappaliba. Vagyis mindenhol tolóajtó van.
A déli falon az a három négyzet alakú akármi tartóoszlop akar lenni, hogy a tetőt elbírja, egyéb funkciója nincs.

Következő. A Megrettons-épület földszintje. Itt is ablakok vannak minden oldalon, a bejárat északra néz (jobb oldal), ha belépünk jobbra van a porta, a fekete dobozok a liftek, a többi helyiség nem tudom, mi célt szolgál, talán tárolók, meg lehet, hogy az épület alatti parkolóba lehet lemenni, a hátsó (déli) falnál pedig fotelek vannak, Tyler onnan mutatott a galériára. A színek itt sem voltak meg, de leginkább a szürke dominál.

Ez itt pedig a Retto teteje. Annyira nagy volt a fájl, hogy nem tudtam 3D-s képet készíteni, ezért lefényképeztem a képernyőt, és levágtam a fölös részeket. A zöld terület a déli oldalon helyezkedik el, ez a kis park, a bal alsó sarokban a kis "tisztással". Középen a nagy téglalap Devyn lakása, a fekete háromoldalú valami a liftek fedett helyisége, a nagy kékség a medence, körülötte pedig nyugágyak, asztalok és lámpák vannak.

Ja, igen, a program neve Sweet Home 3D, ingyenesen letölthető, és sok kiegészítő bútor is található hozzá.

2010. június 13., vasárnap

Helix, Lyra

A planetáris ködök a Naphoz hasonló csillagok életének utolsó szakaszát jelentik, amikor a vörös óriásból fehér törpe lesz, melynek hőmérséklete 100.000°C fölött van. Amikor a mi Napunk ebbe a stádiumba kerül, a köd mérete a teljes Naprendszerre kiterjed, a bolygókat is bekebelezi. A Tejútban a csillagok 95%-ából planetáris köd lesz, a többi 5% -ból pedig neutroncsillag (pulzár) vagy fekete lyuk.
A planetáris ködök nevüket korong-, gyűrűalakról kapták, a csillagászokat bolygókorongra emlékeztette, 1785 óta használják az elnevezést.
NGC 7293: Helix-köd, Csiga-köd. A legközelebbi és legnagyobb planetáris köd. 450 fényévnyire található a Vízöntő csillagképben. Átmérője másfél fényév, tágulási sebessége 24 km másodpercenként, 25.000 évvel ezelőtt keletkezett. Központi csillaga 130.000°C-os fehér törpe.

Az üstököscsomókat 1996-ban figyelték meg először. Méretük sokkal nagyobb, mint egy üstökös, csak a fej kétszer nagyobb, mint egy bolygórendszer, a csóvák pedig nagyjából 100-szor hosszabbak, mint a Naprendszer átmérője.

Keletkezésük: a korábban leadott, hideg réteg és a később ledobott forró burok találkozásakor a burok darabokra esett szét. Később összeállhatnak a porrészecskék, és a Plútóhoz hasonló jeges bolygók jöhetnek létre.

1824-ben fedezte fel Karl Ludwig Harding német csillagász.


Infravörösben.



M57, NGC 6720: Lyra-gyűrűsköd. Gömb alakú, csak a vékonyabb gázrégeten keresztül nézünk a belseje felé. A legbelső kék terület a legmelegebb, kifelé haladva (zöld, sárga, piros) egyre hidegebb gázréteg következik.
Tőlünk 4.100 fényévnyire található a Lant csillagképben, kb. 6.000 évvel ezelőtt kezdett tágulni, mostani átmérője 0,75 fényév (nagyjából 7 billió km), 19 km-t tágul másodpercenként (kezdetben ez 100 km/s volt).

Infravörösben.



1779-ben fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix francia csillagász, a központi csillagot pedig Gothard Jenő fényképezte és írta le először.

2010. június 10., csütörtök

Kép Rita07-nek

Mivel nem találtam a neten, és mindenképp meg akartam mutatni, feltettem ide. Vannak még képek, kigyűjtöttem néhány könyvben szereplő, általam nem ismert dolgot (autók, édességek).
Nálam ő Joe Morelli. Viszont Ranger még mindig csak a képzeletemben él.

Dorian Gray előzetes

A könyvet olvastam, a filmhez még nem volt szerencsém, de szívesen megnézném. Mert kíváncsi vagyok, milyen lett. Igaz, hogy nem szőke, kék szemű Doriant válogattak, de hát volt már Dorian Gray sötét hajú (A szövetségben Stuart Townsend, és jól állt neki a szerep, de a Kóklerekben is játszott). A zene viszont tetszik, meg a kékes színek.

2010. június 8., kedd

Hát nem gyönyörű?

Most találtam, és nem tudtam kihagyni. Ahogy ezeket sem.







Khm... Lehet ilyet itthonra is szerezni?

Új történet

Be kell vallanom valamit.
Valamikor november környékén, egyik este lefeküdtem aludni, és szerintem több, mint egy órán keresztül egy történeten járt az agyam. Végülis nem akkor találtam ki, hanem évekkel korábban álmodtam róla... mondhatni az alapkoncepciót, és még meg is jegyeztem magamban: "Hmm, ezt érdemes lenne megírni." Sőt, még a neveket is felírtam, hogy véletlenül se felejtsem el. Aztán ezen a novemberi éjszakán megláttam a nyitójelenetet, amit másnap (vagy legalábbis néhány napra rá) leírtam.
Megmutattam G.-nek, elolvasta, és azt mondta, egy kukkot sem ért belőle.
Azóta átírtam, kijavítottam, de meg nem mutattam! Majd, ha kész lesz, és az előzőt is elolvasta. Mert még Yvalt sem olvasta. Az a kifogás, hogy nem nyomtattam ki, és nem szeret gépen olvasni.
Pedig nem fogom kinyomtatni. Nem vagyok sötétzöld, sem haragoszöld, de ha már megoldható digitálisan, spórolok a papírral.
Vissza. Hol is tartottam? Ja, igen. Megírtam ebből a történetből két fejezetet, aztán egy másik éjjel az yvalos történet játszódott le előttem. Valamikor, de mindenképp a megálmodott történet után, csak úgy fantáziáltam, hogy miről lehetne írni, és néhány motívum megmaradt abból a képből, amit felhasználtam Yvalban. Ilyen volt a hírárusítás, az utcán mászkálás, és a sokemeletes-ház-tetején-lakás. Ja, meg hogy lány a főszereplő. A többi később jött, novemberben.
És ezzel a korábbi, megálmodott, történet háttérbe szorult. Ami nem is baj, mert Yvalt nagyon tudtam írni. Könnyen haladtam, és gyorsan. Aztán abbahagytam. Január elején átnéztem, rengeteget kivágtam belőle, szerintem jobbá tettem, és azóta befejeztem.
A második történetet hamarabb befejeztem, mint az elsőt!
Ezért haragszom egy kicsit Yvalra.
És egyben büszke is vagyok magamra, mert van EGY valami, amit befejeztem. Úgy, hogy senki nem szólt bele, egyedül írtam, egyedül találtam ki a történetet, a szereplőket, a neveket, mindent. (Persze, háttérinfókat megbeszéltem G.-vel, de ebből nem jött rá a történetre. Sőt! Azt hitte, vámpírokról írok. Hi-hi. Mert olyan sok vámpíros könyvet olvastam. Nem, nem Alkonyatot. Anita Blake-et, Fekete Tőr Testvériséget, Éjszaka Házát, Cat és Bones-t, Jaz Parkst, Vámpírakadémiát, és még sok más, misztikus és nem misztikus könyvet, amiből arra következtetett, hogy én is olyat írok. Hmm.)

Még egyszer ezer köszönet hullócsillagnak, hogy az utolsó részt átnézte. Bevallom, nem mertem feltenni, mert ott motoszkált a fejemben, hogy hátha nem illik bele. Hátha túl... kevés. Hogy csattanóknak kell jönnie, és semmi nem derül ki.
Holott ezt a részt már a történet kezdetén láttam. Hogy így ér véget. Csak a köztes részeknél kellett  várnom, hogy megjelenjen a helyszín, az esemény, megszólaljanak a szereplők.

Na, de akkor a következő történetről. Ugyanis nem egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kezdek újba, hanem azért, mert ezt már hamarabb kitaláltam, mint Yvalt. Aminek még mindig nem találtam címet. De valószínűleg ez marad, mert ráragadt.
Ugyanúgy, ahogy a következőnek sem. Ezért a főszereplőről nevezem el, megjegyzem, ideiglenesen. Persze, ezzel jelölöm, hogy milyen új bejegyzés lesz, csak még mindig gondolkodok címen.
Egyet kitaláltam, de az túl snassz. Egyszerű. Semmitmondó. Egyáltalán nem figyelemfelkeltő. Pedig szerintem jól visszaadja a... hangulatot?
Szóval: Eltan. (ejtsd: Eltán, mindkettő hangsúlyos... vagy egyik sem?). Évekkel ezelőtt álmodtam meg. Mint egy másik szereplő nevét is.

És akkor itt jelzem, hogy a neveket én találtam ki, bármilyen egyezés létező vagy kitalált személyekkel, helyekkel, szavakkal, a véletlen műve. 

Ugyanis utánakerestem, és találtam egyezést, mégha más nyelvek igéivel is. És elnézést, ha valaki magára ismer, nem volt szándékos. Csak már sok idő telt el, és hozzászoktam a nevekhez, és nem szeretném átalakítani, mert ezek illenek. Szerintem.
Aztán ki tudja.
Nos. Elöljáróban ennyi.
Hamarosan új történet veszi kezdetét, melyet Eltan címmel jelölök.

Tad és nemtommi a film címe, de ő nem Tad, hanem Pete

Ez az utolsó mára. Asszem valami olyasmi címe van, hogy Tad Hamilton, és... ja, igen, Win a Date with Tad Hamilton. Aki a transformerses Josh Duhamel, de nem ő a lényeg, hanem a másik srác, aki egy tízessel idősebb nálam (na, jó, csak hét évvel), de állítom fiatalabbnak néz ki, még most is. Mint én - úgy értem. Ez a film meg 2004-es, úgyhogy kb. annyi volt, mint most én... Akkor is fiatalabbnak néz ki.
Szóval, láttam bakis videót is, ahol ugyanebben a jelenetben a kamerás eldőlt oldalra. Hmm. Nem is ez a lényeg. Akkor mi? Hát az, ahogy a majonézes és mustáros tubussal bánik.

Bugs Bunny - Kacsák

Ez az én formám. Elnevezem kacsáknak a videót, és csak utána jut eszembe, hogy hattyúk. Na, mindegy.
Ez pedig az én humorom. Nem tudnám megmagyarázni, de nagyon tetszik, ahogy a hattyúk lábait és egyéb tartozékait kitalálták.

Jóbarátok - Béla vagyok

A sorozatok sem maradhatnak ki,... mondjuk csak a Jóbarátokat néztem végig,... de azt kétszer!
A harmadik évad utolsó néhány perce a kedvencem: nagyon bírom Chandlert, és persze Sinkovits-Vitai Andrást, nagyon passzol mind a színészhez, mind a karakterhez, és szerintem sokkal jobb a szinkron ebben a jelenetben, mint az eredeti.

Kontroll - Üldözés 2

Múltkor beágyaztam a kedvenc részemet, Gyalogkakukk táncát, most másik kedvencemet, a kettes számú üldözést.

Szerintem ez a rész is nagyon jól sikerült, a zene nagyon passzol, mind hangulatra, mind másodpercre a történtekhez, és azok a vigyorok... Nem ismerem fel az arcokon, hogy valaki mire gondol, de itt nagyon értem, ahogy Bulcsú vigyorog: "Na, most megvagy!", és ahogy Gyalogkakukk vigyorog, közben bólogat: "Na, most elkaptál!"
És a mozgások...!!! Ahogy Bulcsú tapogatja a zsebeit, nagyon tetszik, de ami még ennél is jobb, ahogy Gyalogkakukk feláll: olyan, mint valami nagymacska, kihívó, kecsesnek is mondható, és áááá....!!
Imádom ezt a részt!

RockNRolla - Buli

Meghívják a fiúkat buliba. Itt jön a képbe, miért szeretem annyira Guy Ritchie filmjeit. Mert passzol a zene, a ruha, a hangulat, a szereplők, ahogy beszélnek, ahogy mozognak, amit mondanak... és még sorolhatnám.

Ez a jelenet azért tetszett, mert a kopogtatás ütemére folytatódik a zene, szerintem nagyon eltalálták, ahogy a hapsi kinyitja az ajtót, és egyszerre lenéznek... még mindig nevetek rajta, pedig már vagy ötvenszer láttam ezt a részt, aztán ahogy Cookie megy, az a járás... 
Nagyon jó a rendezés. Szerintem.

RockNRolla - Arch

Ha már a hangokról van szó, ő itt Mark Strong. Nem igazán ismertem, a RockNRollában tetszett meg a karaktere, de ott nagyon, aztán utólag láttam imdb-n, hogy ő játszotta a Csillagporban azt az örököst, aki végigüldözi a főszereplőket, a medál után, és a film végén, a boszik palotájában ő az, aki holtan kardozik, na, azt a részt is nagyon imádom. Mert vicces, mégsem giccses. Hmm.
A feliratért bocs, nem tudom, miért másolta be a program. Azért angol, hogy tudjam, mit mondanak eredetiben. Persze, megvan a magyar felirat is, csak jobban szeretem olvasni az angol szöveget, mint hallás után kitalálni, hogy mégis mit mondott pontosan.
Szóval... nagyon tetszik ahogy beszél. A hangsúly, hangszín, a karakter egészben.

Bugs Bunny - Nagyon dühös...

... vagyok, mondja Marvin. Imádom Mel Blanc-t!!! Ő maga leszinkronizálta az össze szereplőt. Nekem Bugs Bunny hangja tetszik a legjobban, de kétségtelen, hogy Marvinhoz is passzolót talált.

Bugs Bunny - Bolygótorlódás

Nos, ez nem a vicces kategóriába tartozik. De azért mégis vicces, mert a rajzfilmek (jobb esetben) viccesek.  Előzmény, hogy jön Marvin és kutyája a Marsról, és elviszi magával Bugs Bunnyt (bocs, hogy nem Tapsi Hapsit használok, de én így ismertem meg, még annak idején, Cartoon Networkön), az meg kidobja a vasmacskát.
Ez pedig az eredmény.

2010. június 7., hétfő

Bugs Bunny - Lááá

Akkor be is fejeztem a Tom és Jerry-ket, és jöhetnek a Tapsi Hapsik.
Ez nagy kedvenc, nagyon sokat nevettünk rajta, és nem csak a nyúlon, hanem az "éneken" is.

Tom és Jerry - Hhhh-hhm

Ez olyan nevetés, ami hasonlít a Háó c. videóban lévőre, de mégis más. Viszont jellegzetesen Tomos.

Tom és Jerry - He-he-he

Első körben nem hagytam fenn a gépen, de annyit idéztük, hogy végülis nekiestem, és beágyaztam ide azt a nevetést, amit elég sokszor használtam már, és fogok használni a jövőben is. Mert olyan érzésem van. Mindenféle indok nélkül.

Tánc

A változatosság kedvéért ez mondhatni "saját" szerzemény. Ugyanis én hoztam létre... egyiküket (amelyik feje fölött a jel van) (na jó, a hapsit), és én is "kameráztam".
De a tánc már nem én voltam.

Tom és Jerry - Hangyák

   Lassan úgy leszek, mint a citrom-nyál-összefüggés, ha meghallok valamit, egyből párosítom a Tom és Jerry-hez. Jelen esetben a hangyákról a jellegzetes zene ugrik be.

Tom és Jerry - Harry

   Ez inkább nekem tetszik, mint G.-nek. Ahogy kiált, és ahogy megérkezik a szólított.

Tom és Jerry - Burning

   Van ám még a tarsolyomban! Néhány Tom&Jerry, aztán lesz Bugs Bunny, és azt hiszem, elkezdem a filmekből is kivágni kedvencebb jeleneteimet, legyen az egy mozdulat, mondat vagy párbeszéd.

   A Burning c. videóban megtalálható a nálunk sokszor idézett "I love you" és "Burning, burning, burning...",  és nem hagyhattam ki a végéről a jellegzetes Tom-sikolyt sem.

2010. június 5., szombat

Válogatás - galaxisok

Úgy gondolom, nem vagyunk egyedül. Elég csak felnézni az égre, éjjel, mert akkor jobban látszik, és láthatjuk azt a sokmilliárdnyi csillagot, galaxist, ködöt, és még ki tudja, mit.
Néhány ezer évvel ezelőtt azt hitték, a Nap kering a Föld körül. Aztán mikor kiderült, hogy mégsem, akkor azt, hogy csak és kizárólag a Tejút létezik, az az egyetlen galaxis. Akár hiszitek, akár nem, ez mondjuk az 1920-as évekig kitartott. Ekkor jött Hubble és űrtávcsöve, és olyan adatokat szolgáltatott, melyekből azt a következtetést vonták le, hogy amiket látunk, fenn az égen, fényes valamik, igenis nagyon messze vannak, jóval a Tejúton túl.
Tehát, a Tejút nem egyedülálló a világegyetemben.

Ezek a galaxisok négymilliárd fényévnyire vannak (négymilliárd*9,5billió km).

Az Abell S0704 katalógusjelű csillaghalmaz. Nekem különösen tetszik a középponttól kicsit balra található küllős galaxis. Meg a bal alsó sarokban a spirál.

Kék csillagokból álló gyűrű. Hmm. Erről eszembe jut, hogy olvastam valahol, a csillagászhallgatók hogyan jegyezték meg a "csillagok színképe"-táblázatot. (Ja, a kékesfehér csillagok felszíni hőmérséklete jóval 50.000°C fölött van.)

Szóval a színképtábla: Q, W, O, B, A, F, G, K, M, R, N, S. Lehet, hogy folytatódik, nemtom, de a könyvben így van. Na, ezt úgy jegyezték meg a hallgatók, hogy: Oh, Be A Fine Girl Kiss Me Right Now.
Mellesleg a mi Napunk G-kategóriás, vagyis sárga, felszíni hőmérséklete 5000-6000°C.
És igen! Találtam képet.


Haldokló galaxis. Gondolom azért haldoklik, mert felszakadófélben van. Én legalábbis annak nézem.

NGC 1427A: A Fornax-klaszter felé haladó, tőlünk 71 millió fényévnyire található galaxis.

Ha már ennyit írom, hogy NGC, utánanéztem, mit is jelent. Nos: New General Catalogue - Új Általános Katalógus. Bővebben itt és itt.

NGC 6782: A Páva csillagképben (latinul Pavo - érdekes, mi?) található küllős spirálgalaxis, ultraviolában.

NGC 7742: Tőlünk 72 millió fényévre található a Pegazus csillagképben. Valószínűleg fekete lyuk van a magjában, ez a fényességből is látszik.

NGC 4622: A Centaurus (Kentaur) csillagképben, a wikipédia szerint 200 millió, a könyv szerint 111 millió fényévnyire található. Érdekesség, hogy visszafelé forog, az óramutató járásával megegyezően. (Akkor ott fordítva telik az idő? Vagy nálunk van fordítva? Most akkor melyikünk Benjamin Button?) Szó szerint idézek (239. oldal), mert érdekes: "A spirálgalaxisok többségénél a karokat alkotó gáz és csillagok a forgás irányában hagynak nyomot maguk után. Ebben az esetben viszont a két "vezető" külső kar a rotációval szembe irányul. A másik talányt a belső kar jelenti, amely a galaxist a forgással ellentétes irányban veszi körül."

És akkor a távolságokról. A fény 300.000 km-t tesz meg egyetlen másodperc alatt. A Napról a Földre valamivel több, mint 8 perc (8,32 perc) alatt ér ide a fény. Vagyis mi nem a mostani állapotát látjuk, hanem a 8 perccel korábbit. Összehasonlításképpen a hang 300 métert tesz meg másodpercenként. A Föld pl. 32 km/s-mal halad a világűrben. Egy csillagászati egység (angolul astronomical unit - AU) a Föld-Nap távolságának felel meg, kerekítve 150 millió km (a Föld-Hold-távolság 384.400 km). Ehhez képest 1 fényév (lightyear - ly) kb. 9,5 billió km (az ötös után 11 nulla van). A legnagyobb egység a parsec (parszek - parallax second - pc) nagyjából 31 billió km, ami olyan 3 fényévnek felel meg. Újabban azonban már van kilo- és megaparsec is. Végülis, tágul a világegyetem (mint a merevlemez-kapacitás).

NGC 1309: Az Eridánusz csillagképben található spirálgalaxis (nekem itt is a balra található kicsi küllős tetszik. "Ez a csillagkép azt a legendás folyót jeleníti meg, amelybe Phaeton zuhant, mikor nem bírt apjának, a napisten Héliosznak a szekerével. Valószínűnek tartották, hogy valóban létező folyamhoz kapcsolódik a monda. A régi görögök Pónak nevezték, mások szerint a csillagkép neveként a Nílus, az Eufrátesz, de akár a Duna is szóba jöhet. A folyó leírásai olyan környezetet adnak meg, melyek alapján továbbra is csak találgatni lehet." (wikipédia)
Most láttam, hogy az Eridánusz szomszédja a Tukán. Nem is tudtam, hogy van ilyen csillagkép.

Cím nélkül. Azért látszik a sokszínűség.

A Seyfert-galaxisok aktív maggal rendelkező spirálgalaxisok. Ez itt a Seyfert-szextett - hat galaxis gabalyodott egymásba. Valahol megvan a Stephan-kvintett, majd arról is teszek fel képet.
A Seyfert-szextett a Kígyó csillagképben található, 190 millió fényévnyire.

Guess who! - avagy Na, ki vagyok?

Múltkor, mikor végignéztem azt a csomó képet, megtaláltam azokat, amiket annyira szerettem nézegetni, és egy időben naponta többször is végignéztem. Nem tudom, miért, de ezt a képet nagyon szerettem.
Hogy ki van rajta? Várom a megfejtéseket, és ha sikerült kitalálni, felteszek egy másikat is, ugyanúgy róla. Bár... nem garantálom, hogy az felismerhetőbb lesz, de megtartottam, és kár lenne letörölni.
Könnyítés: a címben található FF azt jelenti: fekete-fehér. A FF-képeket így jelöltem régen.

Akkor: ki is ő?


Más.
Na, itt van Bumbi, mikor megkaptam (február végén). Összehasonlítva a régebben feltett, de öregebb képekkel, látható, hogy itt még nem nyílt ki a közepe. (háttér: vasalódeszka)

Most sajnos nem néz ki ilyen jól, remélem még feléled. Viszont megint bővültünk, G.-re rásóztak az egyetemen egy Croton címkével ellátott virágot, és most próbálom kitalálni, milyen fajta, hogy tudjam, mennyi vizet öntsek rá, hogy túlöntözzem.