2013. január 1., kedd

Ez történt 2012-ben

Visszagondolva sok dolog történt, és szinte semmi nem történt. Jó év volt, hogyha a húzós és lazább időszakokat kiegyenesítjük.

Január elején írásbeliztem angol szaknyelvből.
Az eredmény február elején derült ki: sikerült.
Áprilisban anyám és öcsém egy hétvégét nálunk töltöttek, sétáltunk a városban, moziban is voltunk. 
Áprilisban találkoztam egykori szobatársammal, barátnőmmel a szülinapján.
Júniusban megnéztük a Prometheust. 
Júliusban végre lett vezetékes netünk. 
Júliusban életünkben először Horvátországban nyaraltunk, egy hetet töltöttünk el Primoštenben. 
Júliusban megnéztük a Batman harmadik részét (The Dark Knight Rises). 
Augusztus végén szóbeliztem angol szaknyelvből.
Szeptember végén kaptam eredmény, szerencsére ez is pozitív lett.
Így már novemberben kézhez kaptam a három éve esedékes diplomámat.
Októberben pályázatot adtunk be egy egyetemi lakásra.
A novemberi hosszúhétvégét anyósoméknál töltöttük.
Decemberben be is költöztünk, az én családom segített a költözködésben.
Decemberben láttuk a Hobbitot és a Pi életét. 
Még a nyáron ellopták párom biciklijét, levágták a tárolóban a láncról. Miután kiköltöztünk, a volt főbérlő telefonált, hogy találtak egy biciklit a tárolóban. Így ez is visszakerült hozzánk.

Ez így mind szép és jó, de azért nem volt egyszerű. Sok hétvégét az irodában töltöttem, volt több 12-14 órás munkanap is, párom is összevissza dolgozott, így előfordult, hogy alig találkoztunk.

De megint fellángolt az olvasási láz, szerencsére páromra is átragadt. Ebből kifolyólag akaratlanul is "áttevődött" a székhelyem a Molyra.
Bár a blog rovására ment ez a sok mással töltött idő, szeretném életben tartani ezt a felületet is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése