2010. augusztus 15., vasárnap

Fight Club - képek (18)

   Mostanában már egyre kevesebbszer történik meg, régen azonban szinte minden filmről összegyűjtöttem a neten fellelhető képeket. Legyen az háttérkép, kis mozgókép, poszter, jelenet a filmből vagy beállított, műtermi kép, ami tetszett, lementettem. Mostanában kevesebb filmet nézek, de így is előfordul, hogy egy-egy alkotásról mindent összegyűjtök (maga a film, képek, zene).
    Az alábbiakban a kedvenc filmemről összeszedett képek láthatók. Igen szegényes, de abban az időben még csak a netes keresés kezdő fázisában tartottam, csak később alakult ki a mánia, és visszamenőleg nem igazán nézelődtem.
   Maga a film, a Harcosok klubja, egyébként Chuck Palahniuk amerikai író könyvéből készült. A filmet egyik szobatársam vette ajándékba az öccsének, megnézték, és úgy döntöttek, hogy jó pénzért eladnák. Én meg elkértem, azon a hétvégén kétszer is megnéztem, és leperkáltam a zsét. Azóta (ez történt 2002 januárjában) rengetegszer láttam, és nem lankadt a lelkesedésem. Megvettem a könyvet is, elolvastam, de mivel a filmet láttam először, az jobban tetszik.
   David Fincher egyik kedvenc rendezőm lett.
   Az írótól másik könyvet is olvastam, és tervben van, hogy beszerzek még, mert nagyon tetszik a stílusa és a témája. (A Harcosok klubjához Bret Easton Ellis írt... na, most hirtelen nemtom, mit, de vagy ajánlást, vagy előszót.) (Mellesleg B.E.E. összes, magyarul megjelent könyve megvan, és jelentem, el is olvastam őket, és ha lesz új, az is meglesz.)
   Szóval a Harcosok klubja.

   Gondolom, őket nem kell bemutatni:











   Poszterek: Az első a kedvenc, a vhs-en pedig a második volt.



   Mellesleg a zenéjét is nagyon eltalálták.



   Szappanfeliratok:


   Ő Jack. Ez a filmből nem derül ki, mivel "nem nevezik nevén", de a kazetta hátoldalán így olvasható. A könyvet még évekkel ezelőtt olvastam, azt hiszem, ideje lenne újra elővenni. Jövő hétvégén úgyis megyek haza.
   Visszatérve, magyarhangja, Dévai Balázs nagyon jól áll Edward Nortonnak (csakúgy, mint Jake Gyllenhaalnak), nagyon jól visszaadja az életuntságot. A szinkron pedig sokat dob a filmen. Szeretem az eredeti hang-magyar felirat kombinációt (mert tökjó hangjuk van a színészeknek), viszont van egy-két film, amire azt mondom, nagyon eltalálták a szinkront. Ilyen a Harcosok klubja is.




   Megjelenik a nő is a filmben, sőt, ő kavarja meg az "egyszerűnek mondható" eseményeket. Helena Bonham Carter, Ónodi Eszter hanggal.



... ez egy nagyon-nagyon találó mondat. Mármint a kettőt egybeolvasva.

   Tyler, vagyis Brad Pitt. Na, igen, annyira bírtam (bírom még most is) a karaktert, hogy a nevet is innen vettem át. Nekem ebben a filmben tetszett meg igazán Brad Pitt, mert annyira őrült, teljesen elüt a többi filmszerepétől. Meg a haja is itt a legjobb. (Volt valami régi újságban egy összeállítás: a különböző filmekben más-más haja volt. Ilyet azt hiszem Beckhamről is készítettek, nem?) Meg az öltözködése is tetszik, bár ez nem a színész érdeme, viszont mindenképp passzol a filmbe, csakúgy, mint a színek összeállítása. Elsősorban a hangulat miatt tetszett meg a film, de a végén akkorát esett az állam, hogy azt mondtam, még egyszer megnézem, másnap így is tettem, és azóta is van, hogy újabb apróságokat fedezek fel benne.
   Na de vissza Tylerhez: Selmeczi Roland magyarhang, aki Brad Pitt-állandó volt, és szerintem nem tudja majd senki pótolni, csakúgy, mint Will Smith magyarhangját: Reisenbüchler Sándort sem.







   Háttérképek:











   Jelenetek a filmből:








































   A kép ennyi volt. Már töltöttem fel néhány jelenetet, amiket jobban szeretek, és majd töltök még fel, de akár az egész filmet is feltölthetném, mert az egész jó. De elfogult vagyok, szóval ne higgyetek nekem.

8 megjegyzés:

  1. Hú, mennyi kép! És itt van ez a teheteséges és méltatlanul hanyagolt fickó (Edward Norton)

    Na a távcsőről csak annyit, hogy a ködök nem szépek, sajna, távcsővel :(
    Én láttam már az Oriont, szürke plecsni, még az Androméda is. A távcső inkább a bolygókhoz, a csillaghalmazokhoz, a Holdhoz meg a napfoltokhoz jók. Tudod, az emberi szem nem elég jó a halvány
    ködök érzékelésére.

    VálaszTörlés
  2. :) És erről a filmről még kevés is van:)
    Na, igen, Edward Nortont még az Amerikai história X-ben is szerettem, de nem nagyon láttam a filmjeit, viszont kétségkívül nagyon tehetséges. Asszem pont tegnap láttam egy előzetest, na mindjárt be is linkelem, szerintem jó film lesz.

    Na, neee! Mi az, hogy úgy nem az igazi? :) Azért mégiscsak jobb, mint a földről szabad szemmel, nem? De bámulom a távcsövet, ha kell, mert az is szépség önmagában:)
    De ha a bolygók oké, akkor simán jöhet!!:)

    VálaszTörlés
  3. Csak egy morszával jobb :S
    De mondom, a többi nagyon oké. A Szaturnusz gyűrűi, a Jupiter holdjai, álom!
    Edward Norton: Belső félelem, ahogy abban a filmben játssza a megijedt srácot, aztán egy pillanatra felnéz, hú, félelmetes. nem lövöm le a poént, ha még nem láttad. Nézd meg XD

    VálaszTörlés
  4. A Belső félelmet még nem láttam, de a poént ismerem:) Több más film csattanóját is ismerem, annak ellenére, hogy a filmet nem láttam (ilyen pl.: a Hatodik érzék is.)
    Most egyébként nálad vagyok, az Álomképben. Nem tudtam, hol kezdjem, úgyhogy az egyszerűbb megoldást választottam, először a novellák, azt' a többi. :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy olvasol engem. Egyébként azt hiszem, Legbelső félelem a pontos cím.

    VálaszTörlés
  6. Na csak ide tudtam belépni, nagy nehezen. Szóval a hasonlóság. Nézd meg a felülről harmadik képet! Teljesen egyforma az arcuk formája. Igazából egy nagy különség van, a szemük: Edwardé mélyen ülő, talán kicsit gonosz, mert apró, Bradé pedig hatalmas, mint egy gyereké. De szerintem az álluk is egyforma lényegében, a homlokuk. A hajukban is alig van különség...Még az orruk is.

    VálaszTörlés
  7. Hmm. Megnéztem, de... én meg tudom őket különböztetni:) De tényleg van némi hasonlóság.

    VálaszTörlés
  8. Hát, megkülönböztetni én is megtudom, de mégis...:) Szerintem ebben van egy kis tudatosság, ugye a filmtartalma miatt. Egyébként nehéz lehetett két hasonló, de mégse egyforma, ugyanakkor tehetsége sfickót keríteni. Pitt azon kevés jóképű ürgék közé tartozik, aki játszani is tud. Pl Tom Cruise-t semminek se tartottam, míg a Született július negyedikénben nem szerepelt. Na, persze azóta se vagyok oda érte, csak javított a ról akialakított képemen.
    Neked kik a kedvenc színészeid. Akár magyar is?
    Előre elárulom, nálam két fő kategória van:
    1. Helyes, de tehetségtelen
    2. Tehetséges, de szerencsétlen (Edward Norton)
    Már nem játszik, de van a tehetséges, de utálom, mert jó filmekben játszik (pl C. Bale. Denzel Washington)

    VálaszTörlés