2010. március 22., hétfő

Mindenmás

Ha minden igaz, a héten hazamegyek. A szülőkhöz. De nem gond, karácsony óta nem találkoztunk, a távolság csak javít a kapcsolatunkon. Egyébként már évek óta "külön" vagyunk. Kollégium, albérlet, ilyenek.
Hiányzik az öcsém. Ő a nyolchoz van közelebb, idén lesz kilenc. Elsős. És az én szobámat foglalta el szeptemberben!
De kitúrom, ha hazamegyek (ördögi nevetés, kézdörzsölés)!!
Csak nem szabad szólni neki, mert akkor nem tud semmire figyelni. Volt már, hogy haza kellett vinni az óvodából, mert annyira izgult a délutáni érkezésemen, hogy rosszul lett.
Mi lesz vele egy randin?

Na, a rossz hír, hogy ott egy kicsit "sötét" az ország. Nincs internet. Persze, persze, elmehetnék szomszédolni, de inkább kihagyom. Így legalább, ha civilizáltabb környékre érek, értsd: ide vissza, újult erővel vetem bele magam a felzárkózásba. Hiszen, ha összejön, két hetet kell pótolnom.

Viszont... esténként remélem, tudok írni. Gondolatokat, könyvet, bármit. Utána pedig fel tudom ide is tenni. Falun korán fekszik a nép, hehe. Én meg éjfél előtt nem tudok elaludni, úgyhogy lesz néhány szabad órám.
Remélem képek is lesznek, mert van otthon két kis tacsi, akikkel még nem találkoztam, karácsony előtt születtek, Szuszi és Zsiga a nevük. Na, meg ott a nagyon magas német juhász, Riki, aki múltkor majdnem fellökött, mikor abbahagytam a vakarását.
De azért nem megyek haza dolgavégezetlen, mindenképp feltöltök néhány Yval-részt. Na, nem sokat. Lehet, hogy otthon nem is lesz időm írni, vagy éppen játszok, filmet nézek (mert net nincs, de HBO van, ha-ha-ha),  ezért biztosítok magamnak... átfutási időt?

Kiegészítés egy korábbi íráshoz: ha a nép vízszintesen gondolkodik, én meg függőlegesen, akkor a párom átlósan. Meg is ért mindenkit, meg nem is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése