2010. július 4., vasárnap

Rejtvény - megfejtés

Úgy rémlik, hogy vasárnapot, vagyis mát írtam a megoldások kihirdetésére. (Vagy elcsúsztam egy héttel?)

Annyira gyorsan mennek a napok, hogy már nem tudom, hol áll a fejem. Ma reggel, vasárnap reggel,  felébredtem, és az volt az első, hogy benyúltam a párnám mellé, hogy megnézzem a telefonon az időt, és abban a pillanatban, hogy nem találtam, kiugrottam, és a kispolcon lévő órához hajoltam (szemüveg nem volt rajtam), és hét órát mutatott. Első körben leizzadtam, hogy "Affranc, elkéstem!". Két pillanatig még ebben a hitben topogtam egy helyben, aztán a harmadikban esett le, hogy vasárnap van.
Ennyire hülye nem lehetek! Visszafeküdtem, és tízig aludtam. Nagyon kellett. (Hétköznap is szívesen aludnék tízig.)

De akkor vissza a megfejtésekhez.
Az első növényt otthon fényképeztem még áprilisban, majd talán augusztusban látom legközelebb, de szerintem addigra már nem lesz olyan nagy.
Így néz ki felnőttként. Ő a rebarbara.

A szárából lehet lekvárt, dzsemet, sütit készíteni, meg a salátába (saláta, hagyma, uborka,...) szoktuk felvágni. Pontosan nem tudom, milyen hatóanyagok vannak benne, de nagyon sokféle, sokmindenre jó, és nagyon finom.

A kettes számú kérdés filmre vonatkozott. Kedves barátom másolta át még vagy ezer évvel ezelőtt vhs-re.  Hú, tényleg ennyire öreg vagyok? A múmiát, Harcosok klubját, Die Hard 3-at, Valami Amerikát, és még sok más filmet is videón néztem még néhány éve.
Valamint a Pitch Blacket is.

Tudom, tudom, az Alienek a sci-fi legjobbjai, a Pitch Blacket hamarabb láttam, így nem tudtam hasonlítani. Nekem nagyon bejön Riddick karaktere (főleg a szeme), a lények (még ha mocskos szadisták is), de leginkább a bolygó elhelyezkedése. A film alcíme: 22 évente sötétség. Három napja van: piros, sárga és kék, a megvilágítás is ezek szerint változik, és pont akkor érnek a bolygóra, mikor a három nap takarja egymást, valamint őket is kitakarja valami (már régen láttam, talán hold, vagy másik bolygó). A lényeg, hogy jönnek a lények, és kezdődhet a menekülés. Csak ajánlani tudom.

A harmadik feladvány. Akkor itt a jutalomkép: fiatalon.

Na, így könnyebb? Nagyon szeretem ezt a képet, annyira más, és persze fekete-fehér. Gondoltátok volna, hogy már betöltötte a 48-at?
Ez itt a kedvenc képem róla.

Nos igen. Jim Carrey-t nagyon bírom. Az Ace Venturákat, meg inkább a komolyabb filmjeit, mondjuk A minden6ót. A Truman Show-t már kevésbé. De a stílusát, humorát (persze a kevésbé morbidot) nagyon bírom, meg a róla készült képeket.

Hmm. Úgy látszik túl nehezek voltak a feladványok.
Egyelőre nem találtam ki újakat, de kérésre akár lehet még folytatás.
Mit gondoltok?

2 megjegyzés:

  1. felismertem ^^...mármint nem megfejtettem...hanem most, hogy kitetted, felismertem...mert pont láttam egy erre hajazó példányt apukám barátnőjének a szüleinek a kertjében, amint büszkén virít...és apukám barátnőjének a testvérének a barátnője felkiáltott, amikor meglátta: Rebarbara! Szóval így történt, hogy amikor megláttam ezt a képet, itt ni...akkor én is felkiáltottam gondolatban, hogy némááá, kísértenek a rebarbarák...a családi kapcsolatok hosszas ecseteléséért bocsi...

    VálaszTörlés
  2. Mindig ez van. Látok/hallok... valamit, és abban a percben nem tudom, mi az, de a következő két hétben tuti, hogy legalább háromszor találkozok vele.
    A "hosszas ecsetélésért" semmi gond, csak időbe telt elképzelni, hogy ki kicsoda:)

    VálaszTörlés