Fotóztunk, amíg bírták az elemek

Akkor, itt vannak a képek.

Öcsém kezébe nyomtam a fényképezőt, ő meg lekapta a kutyákat. Amint éppen be akarnak menni. Azóta már kinn van a szúnyoghálós, kis csapóajtós, nyári ajtó is. Két napba tellett, mire megtanulták, hogyan kell használni a billenős részt. A bemenet még oké volt, de kifele is a baloldalon akartak kimenni, és mikor nem sikerült, nekifutásból lökték ki az ajtót. A közelebbi Zsiga, a világosabb fülből lehet tudni, a másik Szuszi.

Ő itt Zsiga. Asszem még mindig be akar menni. Karácsony előtt születtek, és testvérek.

Gömbi nem a testvérük, és nem is marad sokáig nálunk, hamarosan értejönnek. Ami nem is baj, mert a tacsikhoz képest elég kajla. Viszont vicces, mikor játszanak és morognak egymásra. És korához képest nagyon szépen áll a füle. Nagyjából ugyanakkor születtek, mint a kicsik, talán egy-két nap eltérés lehet közöttük.

Ő itt Szuszi, az ölemben. Ritka, mikor elvan. Nagyon féltékenyek egymásra. Ha csak az egyiket kell simogatni (mert folyamatosan követelik), nincs gond, de mindkettejükkel már nehéz. Folyamatosan mozognak, harapdálnak, nyalakodnak, egymást és engem is.

Mint ahogy itt is. Egyszerre ketten akarnak feljönni. Persze fel is vettem mindkettőt, de akkor sem maradnak nyugton.

Zsiga sokkal nyugodtabb, ha fölveszem is elfekszik, és hagyja, hogy simogassam. Szuszi még mozog, és inkább ül, de Zsiga egyből kinyújtózik.

Amíg egyikük ölben van, addig a másik kifekszik. Most éppen Szuszi, de fordított felállás is volt már. Sőt, többnyire az a megszokott.

Ezt is öcsém fényképezte, a kertben. Azt mondja, szereti a virágokat, és most éppen kertésznek készül. Mindenesetre segített cukorborsót és retket vetni.

Na, ez viszont én voltam, máshol. Van a gépemen közeli és szuperközeli mód, nagyon szeretem, csak nem szabad belemozogni, mert homályos lesz.

Vissza a kertbe, aki tudja, mi ez, annak kitalálok valami jutalmat. (Zárójelben jegyzem meg, hogy én nemcsak hogy tudom, mi ez, de nagyon is szeretem. Persze, ha megnő. Nagyra. Nagyon nagyra.)

Ibolya. Fehér ibolya. A kék tengert is le akartam fényképezni, de mire odáig jutottam, már nem volt belőle semmi, csak illat. Pedig szép volt: nagy zöld területen (fű), egy hatalmas körben, meg sok kicsiben lila ibolya. Talán majd jövőre.

Ez az ibolya mellett volt, nagyon sok van belőle sok helyen, de a nevét nem tudom. Viszont szeretem. Mert szép.

Annyira sziklakerti növény, hogy egyenesen a betonból nő ki. Pedig a lépcső túloldalán van a sziklakert.

Itt nem csak a középső virág nyílott ki. Szerintem jól néz ki, majd szólok anyukának, hogy vigyen haza belőle, mert nálunk is van sziklakert. Három is. Egy vízszintes, meg kettő... hát... kúp alakú.

Persze ezeken kívül sok más is történt, de hát nem bírták az elemek. Mert nem volt nálam az aksitöltő. Majd legközelebb, előreláthatóan nyáron.