Vallomás
Csak egy lámpa pislákolt a szobában, melynek erőlködése egy utolsókat rugó elemlámpa próbálkozásaira hasonlított. A félhomályban a lány oldalt lefeküdt, szorosan a földön heverő fiú mellé. Kézháttal végigsimította a fiú arcát.
Mélyet sóhajtott, kis idő múlva még egyet.
Könnyel telt meg a szeme.
Bizonytalanul kinyitotta száját, mintha mondani akarna valamit, aztán becsukta.
Megint végigsimított az arcon.
- Már nagyon rég el akartam mondani… - suttogta a lány. Hangján nem lehetett észrevenni legördülő könnycseppjeit. – Végre ketten vagyunk, nem hallja más. Tudom, nem mondod el senkinek. Semmit nem szoktál továbbadni belőlem… De egyvalamit nem értettem soha.
Itt megakadt vagy csak hatásszünetet tartott. Az is lehet, hogy erőt gyűjtött.
- Hogy meghallgattál… figyeltél rám, megjegyezted szavaim, kívánságaim… kiálltál mellettem/értem, nagyon jólesett… Eddig még nem viselkedett így velem senki… Amennyire tudtam, viszonoztam. Talán még jobban is, mint kellett volna. Megbocsátottam apró dolgaidat. Ami nem is baj. De ezek a dolgok egyre nagyobbak lettek… És viszonzásképpen ezt is elnéztem. Elmondtam, hogy… bánt. Te is elmondtad véleményed, érzéseid. Kölcsönösen megkönnyebbültünk. Fel is hagytál ezekkel a… ”dolgokkal”. Csak jöttek helyettük mások. Te mindvégig nyugodt voltál, mintha ezek… természetesek… lennének. Még lelkileg is nyugodt voltál, ahelyett hogy… lelkifurdalással… viszonyultál volna tetteidhez. Próbáltalak néha provokálni, hátha… kihozlak sodrodból. Sosem sikerült. Eközben én belülről majd’ szétfeszültem… Azzal, hogy elmondtam, nem lett jobb. Próbáltam levezetni. Aközben lehiggadtam, de végeztén újra jött a feszítés… Rengeteget beszélgettünk, nem segített. Aztán magadból… teljesen… kifordulva… így… viselkedsz?! Nem nézhettem tovább, mit csinálsz… Nem bírtam tovább. Lépnem kellett… Valamit… Bármit…
Felkelt.
- Köszönöm, hogy… - elhúzta száját – meghallgattál… Általad más ember lettem - mondta végezetül.
Megigazította haját, leporolta ruháját, majd, mielőtt kiment volna a szobából, elrakta kését.
Mélyet sóhajtott, kis idő múlva még egyet.
Könnyel telt meg a szeme.
Bizonytalanul kinyitotta száját, mintha mondani akarna valamit, aztán becsukta.
Megint végigsimított az arcon.
- Már nagyon rég el akartam mondani… - suttogta a lány. Hangján nem lehetett észrevenni legördülő könnycseppjeit. – Végre ketten vagyunk, nem hallja más. Tudom, nem mondod el senkinek. Semmit nem szoktál továbbadni belőlem… De egyvalamit nem értettem soha.
Itt megakadt vagy csak hatásszünetet tartott. Az is lehet, hogy erőt gyűjtött.
- Hogy meghallgattál… figyeltél rám, megjegyezted szavaim, kívánságaim… kiálltál mellettem/értem, nagyon jólesett… Eddig még nem viselkedett így velem senki… Amennyire tudtam, viszonoztam. Talán még jobban is, mint kellett volna. Megbocsátottam apró dolgaidat. Ami nem is baj. De ezek a dolgok egyre nagyobbak lettek… És viszonzásképpen ezt is elnéztem. Elmondtam, hogy… bánt. Te is elmondtad véleményed, érzéseid. Kölcsönösen megkönnyebbültünk. Fel is hagytál ezekkel a… ”dolgokkal”. Csak jöttek helyettük mások. Te mindvégig nyugodt voltál, mintha ezek… természetesek… lennének. Még lelkileg is nyugodt voltál, ahelyett hogy… lelkifurdalással… viszonyultál volna tetteidhez. Próbáltalak néha provokálni, hátha… kihozlak sodrodból. Sosem sikerült. Eközben én belülről majd’ szétfeszültem… Azzal, hogy elmondtam, nem lett jobb. Próbáltam levezetni. Aközben lehiggadtam, de végeztén újra jött a feszítés… Rengeteget beszélgettünk, nem segített. Aztán magadból… teljesen… kifordulva… így… viselkedsz?! Nem nézhettem tovább, mit csinálsz… Nem bírtam tovább. Lépnem kellett… Valamit… Bármit…
Felkelt.
- Köszönöm, hogy… - elhúzta száját – meghallgattál… Általad más ember lettem - mondta végezetül.
Megigazította haját, leporolta ruháját, majd, mielőtt kiment volna a szobából, elrakta kését.
2005. március 27.
érdekes, bár egy szót sem értettem belőle :) de ettől függetlenül jól kidolgozott és jól sikerült. :)
VálaszTörlésKöszi!
VálaszTörlésNem nyúltam bele, úgyhogy ez az, ami öt évvel ezelőtt készült, asszem csak egyszer írtam át, még az elején, de hogy mi történt... őszintén... fogalmam sincs :) :)
(És szerintem akkor sem volt. :) )
valószínű pont ettől olyan hatásos. kell, hogy az embernek legyen néhány ilyenje is. :)
VálaszTörlésszia.Már a felénél gondoltam,hogy a srácnak annyi,de nagyon jól megcsináltad,nagyon tetszett mind a két novellád.Gratula!
VálaszTörlésHú, de durva! De nagyon jó. Hát lehet, hogy béna vagyok, de csak a vége felé jöttem rá, hogy "valami gond lehet". Ennyit nem szoktak hallgatnia hapsik, hacsak nem tévét néznek, de azt meg beleírtad volna. XD
VálaszTörlés:D Örülök, hogy tetszett!
VálaszTörlés