Napkitörések

Ezt olvastátok?

Működik az asszociáció

Van, amikor pillanatok alatt végigfut rajtam egy asszociációs hullám. Látok-hallok valamit, és egyből átlibben a gondolatom valami másra, és megint, és megint, és azt veszem észre, hogy kilométerekre járok a kiinduló ponttól, amit egy az egyben el is felejtettem.

Most például megint eszembe jutott, hogy megboldogult lánykoromban mit szerettem volna, milyen szerettem volna lenni.

Vörös haj, szeplő, szemüveg.

Nos, ebből kettő még csak-csak megoldható, de a harmadikhoz genetika is kell.

A szeplőről így sajnos lemondhatok. Bezzeg az öcsém...

Húsz évig rövid volt a hajam. Régen a leghosszabb állapotában a vállamig ért. Kb. 15 évvel ezelőtt. Egyébként meg átlagosan öt-hét centis volt. Aztán elkezdtem növeszteni, hat évvel ezelőtt, és most októberben vágattam le az eddigi leghosszabbat. Muszáj volt, mert már kényelmetlen, kellemetlen volt.

Hiányzik. Most megint növesztem. Vagyis folyamatosan. Egyébként váll alá ér.

És tudjátok, mit? Érdemes volt megnöveszteni, mert ha hosszú, vöröses árnyalata van. Ha úgy süt rá a nap és/vagy a lámpa, vagy olyan samponnal mosom meg, vöröses árnyalatú.

Tehát a haj kipipálva.

A szemüveg egyszerű, az már megvan egy ideje.

Volt néhány évvel ezelőtt középsulis osztálytalálkozónk, néztük a tablót, az osztályfőnök meg a képek alapján mondta, hogy ki volt ott és ki nem, és amikor hozzám ért, simán átugrott, pedig ott álltam mellette. Mert rövid hajjal és szemüveg nélkül hagytam ott, és hosszú hajjal, szemüveggel jelentem meg öt évvel később.

Ja, és még egy "élmény". Volt olyan időszak, amikor négyen "bandáztunk": három hosszú vörös hajú, szeplős, szemüveges lány, meg én, a semmi szeplő-szemüveggel, és rövid barna hajjal.

Hogy honnan jött ez? Filmet néztem.

Van néhány színész, akinek igyekszem megnézni az összes filmjét.

Ilyen Johnny Depp. Rengeteg filmjét láttam. Vagy Josh Hartnett, Christian Bale. De Brad Pitt-tel, Robin Williamsszel is így vagyok.

Meg aztán Christopher Nolan filmjeit is nagyon szeretem.

Most este néztem egy filmet, amit már régóta szerettem volna látni, és talán csak pár percet csíptem el belőle az évek során.

Nagyon szeretem a főszereplő színészt, a játékát, hogy különböző filmekben más és más, vagy akár egy filmen belül is változik; a megjelenését; a hangját, legyen az beszéd vagy ének; vagy csak úgy önmagát.

Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára filmen... Ha jobban belegondolok, tudom, néhány hónapja. De előtte? Régen.

Hogy megnéztem ezt a filmet, rájöttem, hogy még mindig oda vagyok érte. Most éppen sötét haja volt, de egyébként vörös... és szeplős... és a szemüveg is jól áll neki.

179 centi, úgyhogy a magassága is pont oké.

Ha az imdb-n felsorolt 57 filmjéből kiveszem

- a négy legfrissebbet, amit még be sem mutattak

- a négy rövidfilmet

- a hét tévésorozatot

- aztán van három szinkronizálás - amiből kettőt láttam

marad 39, és ebből láttam 14-et, plusz az a két szinkronizált mesét.

Oké, ez nem nagy mutatvány. De a többit is ismerem, úgyahogy, csak nem láttam.

És nyugodjatok meg, ez most nem rejtvény lesz, nem kell találgatni, hogy kiről van szó.

Szerintem a vörös hajról már rég rájöttetek. (Meg a letekeréstől.)

Ezt a filmet néztem:

A filmet nem véleményezem, de bemásolok ide néhány kedvencebb képet, egyik kedvenc színészemről.

Mi kezdődik így?

"Mindenkinek van egy angyala. Egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt.

Egyszer egy vénemberét. Máskor egy kislányét.

De ne hagyd, hogy becsapjon a látszat. Erősebb ő bármelyik sárkánynál.

Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted. Hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett.

[...]

És mi ennek ellenére sem hiszünk az angyalban, meggyőzzük magunkat, hogy nem létezik.

Ám ő mégis megjelenik. A legváratlanabb helyen, a legváratlanabb időben. Bármilyen alakban szólhat hozzánk. Ha kell, túlüvölti a démonokat is. Felráz minket. Új küzdelemre sarkall."

Csak úgy

Mostanában sokszor rámtör az az érzés, hogy csak úgy szimplán, minden ok nélkül ordítani tudnék. Ha körül kéne írnom, hogyan és mint tenném ezt, a "nonfiguratív" és a szimpla "ááá" között döntenék. Mármint nem skálán jelölve, hanem felváltva: az egyik vagy másik között.

Sokszor tudom az okát, sokszor meg csak úgy bevillan egy kép a fejemben, hogy de jó lenne ezt tenni. 

Ez azért szokatlan, mert csendes vagyok. Sokat hallgatok, és ha beszélek, általában azért nem értik, mert túl halk.

Hogy miért nem teszem?

Miért nem teszem azt, amit valójában szeretnék?

Ami sokszor lejátszódik a fejemben, hogy tennék?

Mert akkor nem EBBEN a világban élnék.

A civilizáció nem fogadja el a valóságot. a másságot. semmit nem fogad el. 

Mostanság...

Kellemesebb ünnepeket!

Gondolom, most jöhet a kérdőrevonás, hogy mégis miért frissítek ritkán... vagy inkább: szinte semennyire.

Nagyon egyszerű a válasz: kevés az időm.

Rengeteg dolgom volt/van, és ezzel még nincs vége.

Nemrég elküldtem Yvalt "kötelezettség nélkül, olvasásra".

Szerencsére pont jókor érkezett a "behívó" levél, mert nem sokkal előtte kezdtem el átnézni, javítgatni. Akkor még nagyon az elején voltam, és kevés időt szabtam magamnak a teljes átnézésre, így nem tudtam nagyobb változtatásokat eszközölni.

Ezúton is szeretném megköszönni Grapesnek és Mikkamakkának a megjegyzéseket, észrevételeket, és hogy segítettek helyrepofozni a történetet. Sokkal jövök nektek, lányok!

Valamint G.-nek is köszönöm azt a közel negyedórát, amit (mellettem fekve) rám szentelt.

Szóval munka után az esték egy része Yval átnézésére ment el.

Másik rész pedig angoltanulásra. Január elején megyek írásbelizni, és arra készültem/készülök. Szándékosan csak írásbelire jelentkeztem, mellesleg hirtelen felindulásból, mert ez egyszerre kevesebb teher. Ha tudtam volna, hogy év vége felé kevesebb szabadidőm lesz, mint amit terveztem, lehet, hogy bele sem vágok, így viszont kénytelen vagyok mindennel egyszerre foglalkozni.

Decemberben, a mostanit is beleszámítva (ha kicseréljük a mát szombatra), három hétvégét dolgoztam végig. Gyakorlatilag hetek óta hat órát alszok, a szükséges 8-10 helyett.

A héten egyszer előfordult, hogy félig-meddig ültem a kanapén, hátam mögött párna, lábamat felhúztam, angolkönyv az ölemben, és becsuktam egy kicsit a szemem, mert fájt, annyira fáradt voltam. Egy óra múlva ébredtem fel.

A másik, ami miatt megzuhantam, hogy néhány emberrel "különváltak útjaink". Várható volt, tudtam, hogy ez lesz, mégsem gondoltam, hogy ennyire nehezen viselem majd... most.

Nem kéne ennyire magamra venni, sok barátommal szakadt meg a kapcsolatom, más városba, országba költöztek, de azok már megtörténtek, ez meg friss. És fogalmam sincs, mikor enyhül...

Van egy haiku, amit még nagyon rég írtam, de talán ez szemlélteti, mit érzek ilyenkor:

olyan, mintha bő-

röm alól mindent kisza-

kítottak volna

... 

Félreértés ne essék, a bejegyzés célja nem panaszkodás, csupán meg akarom örökíteni a "naplómban", hogy mi történt.

Apropó, napló. G mondta nemrég, hogy elolvasott egy csomó bejegyzést itt, vagy egy évre visszamenőleg, hogy "megismerjen". Vagy a gondolkodásomat megismerje. Vagy valami ilyesmi volt az ok.

Szóval volt egy bejegyzés, ami felkeltette az érdeklődését, és eszembe nem jutott, hogy egyszer majd elolvassa. Mert nem olvas.

Rákérdezett, hogy van-e valakim. Mit tudtam tenni, azon kívül, hogy mosolygok? Ennél kicsit bonyolultabb a történet, és akármennyire akarja, sehogy nem tudja befolyásolni a dolgokat.

Szóval az ok: egyszer, ha majd visszaolvasom, nekem is jól jön, hogy emlékezhetek a történtekre. Akármi történt is.

És most megyek dolgozni... 

Elnézést...

... kell kérnem a jelenleg olvasott könyvektől,

Lawrence Norfolk: A Lempriére-lexikonjától,

Derek Meister: Gyilkos fényétől,

Wass Albert: Se szentek, se hősökjétől,

és azért Graham Hancock: Természetfelettijétől is,

mert ma kaptam kézhez

B. M. Grapes: Jóslatok hálójában 

c. könyvét, és bár vastagabb, mint a fent említett könyvek, prioritást élvez.

Úgyhogy megyek, és olvasok. 

Határidők

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretem a határidőket.

Az elmúlt években annyi határidős dolgom volt, hogy ha meghallom ezt a szót, nekiáll tikkelni a szemem.

Na, jó, ez így nem igaz. De azért kicsit megélénkül a vérnyomásom. 

Most mégis van egy határidő, amit muszáj lesz betartanom. Magamnak határoztam meg, nagyon kicsi külső segítséggel. Annyira elenyésző volt a segítség, hogy a hatására az eredetihez képest felére csökkentettem az intervallumot.

Még hónapokkal ezelőtt elterveztem, hogy feljavítom a történetem. Egyszer átmentem már rajta nyelvtanilag, de most mélyebbre akartam ásni. Szét akartam - akarom szedni, és azokat a részeket, amik nem tetszenek, át akarom írni. 

Októberben egyszer átolvastam, ez már második volt, és bejelöltem azokat a részeket, amik szerintem problémásak. Az eredmény: több mint hatszáz piros buborék. Persze ebben benne vannak a szóismétlések (ahány ismétlés, annyi buborék), meg minden, amire hirtelen felindulásból megindult a kezem.

Most a buborékok eltüntetése a feladat. December 20-ig el kell vele készülnöm.

És utána elküldöm.

Hogy elolvassák.

(Remélem, hogy elolvassák. Azt írták, hogy elolvassák.)

Ez azért elég jó motiváció. Nem is a határidő szó lebeg előttem.

Csak a dátum. 

November 11.

Csak azért, hogy nekem is legyen egy ilyen bejegyzésem. Pont.

Hogy miért "jeles" ez a dátum?

Mondjuk azért, mert születésnapok és névnapok is esnek november 11-re.

Devyn november 11-én született. Nem a számmisztika meg mindenféle spirituális okból, hanem mert ekkor van az öcsém névnapja.

És nem, nem Mártonnak hívják.

Miért?

Már több bejegyzés futott a fenti cím alatt.

Elvileg nem vagyok tipikus skorpió. Inkább a rosszabbik fajta dominál bennem.

De még fiatal vagyok, nem találtam meg magam. A testi reakciókat folyamatosan figyelem, magamban jegyzetelek, és lassan már tudom, hogy mi mit vált ki belőlem. A nem testi dolgokkal jóval határozatlanabb vagyok.

De a miért régen is érdekelt, csak talán kevésbé. Mert elvileg (Artie-nál volt egy személyiségtesztes bejegyzés, amit elvégeztem, és az jött ki, hogy) érdekel a működés. Hogy a dolgok hogyan és mint működnek.

A miért is idetartozik, nem?

Akkor:

Miért ünneplünk? Miért vannak ünnepek? Most nem a régi hagyományokra gondolok, hanem csak szimplán a mostani napokra. (És most eltekintek a fogyasztói társadalom által diktált Költs! parancstól.)

Miért nagy dolog, ha valakinek születésnapja vagy névnapja van?

Én úgy vagyok az ünnepekkel, hogy nem szeretem őket. Karácsony, húsvét, egyebek. Valaki egyszer meghatározta, hogy mikor és mi legyen, és azóta úgy van.

A szünetet szeretem, nem is azzal van a gond.

Hanem azzal, hogy úgy érzem, erőltetett. Olyan értelemben, hogy akár akarom, akár nem, azon a napon ez meg ez az ünnep van, és neked ezt meg ezt kell csinálnod. Vagy nekem. Vagy általában.

A születésnap-névnap már más. Az évfordulók megint mások. A születésnapot nem választhatjuk - na, jó, persze, hogy mi akartunk pont akkor "kilépni", de nem a mai fejjel választottuk. A névnapok régen meghatározott rendjén nem igazán változtathatunk. Már persze akinek olyan neve van, amit akár tízszer is ünnepelhet egy évben, és választhat, az oké. De mit csináljon, akinek egy évben csak egyszer lehet névnapja?

Az egyéb évfordulókat pedig mi választjuk, még szép, hogy megünnepeljük.

Holnap születésnap. Nem Darolyné, az övé márciusban van.

Várom? Nem igazán számítok újra, ezért inkább olyan semlegesféle.

Mert a szám változik, másnak miért kéne változnia? 

Trivium

Most ezek mennek a winampban, egymás után, felváltva, sokszor, nagyon sokszor:


Pull Harder On The Strings Of Your Martyr

This face, and the lips, tremble, as it rips
Your breath quickening as heat rushes on

Pull, Harder, Strings, Martyr
Stop you crying that's a lie
Flush gasping white reddening
You smile you destroy it
It's time that we end this
It's a curse that makes this world so hopeless
Allowing our king to spread his genocidal wings

Clawing the skin each kill your weakness 
Annihilation your masturbation
Tyrant, I'll burn you down

Pull, Harder, Strings, Martyr
Stop you crying that's a lie
Flies gasping white red eye
you smile you destroy it
It's time that we end this
It's a curse that makes this world so hopeless
Allowing our king to spread his genocidal wings
It's a curse that makes this world so hopeless
Allowing our king to spread his genocidal wings

My hands grip your throat I need your end
Burned, Staked, ripped apart - I avenge
For every life you have taken
I am here to repay
You ask me "oh god why?"
'cause i'm god fucking why
For every life you've taken
I am here to repay

Pull, Harder, Strings, Martyr
Stop you crying that's a lie
Flies gasping white red eye
you smile you destroy it
It's time that we end this
It's a curse that make this world so hopeless
Allowing our king to spread his genocidal wings
It's a curse that make this world so hopeless
Allowing our king to spread his genocidal wings

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

The Rising

And the earth begins to shake
A cacophony of roaring
Anxiety growing
Cheers to leaving this mortal life behind
Sweat begins its downpour
A riot we stand for
The blackout foreshadows the chaos

So raise your voices with me
And sing this song of unity
So raise your hands up with me
And hold this moment eternally

Like a rift opened in the sky
Through fire, pulses and lightning
While thunderous sounds ring
Chanting hymns to leave life's troubles behind
This time shared together
Is just so much better
Than life could ever offer

So raise your voices with me
And sing this song of unity
So raise your hands up with me
And hold this moment enternally

So raise your voices with me
And sing this song of unity
So raise your hands up with me
And hold this moment enternally