Mostanában sokszor rámtör az az érzés, hogy csak úgy szimplán, minden ok nélkül ordítani tudnék. Ha körül kéne írnom, hogyan és mint tenném ezt, a "nonfiguratív" és a szimpla "ááá" között döntenék. Mármint nem skálán jelölve, hanem felváltva: az egyik vagy másik között.
Sokszor tudom az okát, sokszor meg csak úgy bevillan egy kép a fejemben, hogy de jó lenne ezt tenni.
Ez azért szokatlan, mert csendes vagyok. Sokat hallgatok, és ha beszélek, általában azért nem értik, mert túl halk.
Hogy miért nem teszem?
Miért nem teszem azt, amit valójában szeretnék?
Ami sokszor lejátszódik a fejemben, hogy tennék?
Mert akkor nem EBBEN a világban élnék.
A civilizáció nem fogadja el a valóságot. a másságot. semmit nem fogad el.
sajnos így van :)
VálaszTörlésés a másság ugyebár nagyon tág fogalom.
arra azonban nem gondolnak az emberek, milyen rohadt unalmas lenne a világ, ha mindenki egyforma lenne :/
... pedig egyformásítani akarják a világot. Sokkal könnyebb (jaj, hogy is mondják...) s... szóval csoportokban gondolkodni a dolgokról, az egyik csoport ilyen, velük így kell bánni, a másik olyan, velük úgy, az egyiknek ez kell, a másiknak az, és így tovább.
VálaszTörlésHa mindenki azt tehetne, amit akarna, káosz lenne - gondolja a modern ember. Én azt mondom, hogy ha mindenki azt tenné, amit szeretne, amit akarna, lehet, hogy káosz lenne, de egy idő után beállna egy olyanfajta rend, amire most azt mondjuk: ilyen nem létezik.
De lehet, hogy ez csak az én fejemben létezik így.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés