Mostanság...

Kellemesebb ünnepeket!

Gondolom, most jöhet a kérdőrevonás, hogy mégis miért frissítek ritkán... vagy inkább: szinte semennyire.

Nagyon egyszerű a válasz: kevés az időm.

Rengeteg dolgom volt/van, és ezzel még nincs vége.

Nemrég elküldtem Yvalt "kötelezettség nélkül, olvasásra".

Szerencsére pont jókor érkezett a "behívó" levél, mert nem sokkal előtte kezdtem el átnézni, javítgatni. Akkor még nagyon az elején voltam, és kevés időt szabtam magamnak a teljes átnézésre, így nem tudtam nagyobb változtatásokat eszközölni.

Ezúton is szeretném megköszönni Grapesnek és Mikkamakkának a megjegyzéseket, észrevételeket, és hogy segítettek helyrepofozni a történetet. Sokkal jövök nektek, lányok!

Valamint G.-nek is köszönöm azt a közel negyedórát, amit (mellettem fekve) rám szentelt.

Szóval munka után az esték egy része Yval átnézésére ment el.

Másik rész pedig angoltanulásra. Január elején megyek írásbelizni, és arra készültem/készülök. Szándékosan csak írásbelire jelentkeztem, mellesleg hirtelen felindulásból, mert ez egyszerre kevesebb teher. Ha tudtam volna, hogy év vége felé kevesebb szabadidőm lesz, mint amit terveztem, lehet, hogy bele sem vágok, így viszont kénytelen vagyok mindennel egyszerre foglalkozni.

Decemberben, a mostanit is beleszámítva (ha kicseréljük a mát szombatra), három hétvégét dolgoztam végig. Gyakorlatilag hetek óta hat órát alszok, a szükséges 8-10 helyett.

A héten egyszer előfordult, hogy félig-meddig ültem a kanapén, hátam mögött párna, lábamat felhúztam, angolkönyv az ölemben, és becsuktam egy kicsit a szemem, mert fájt, annyira fáradt voltam. Egy óra múlva ébredtem fel.

A másik, ami miatt megzuhantam, hogy néhány emberrel "különváltak útjaink". Várható volt, tudtam, hogy ez lesz, mégsem gondoltam, hogy ennyire nehezen viselem majd... most.

Nem kéne ennyire magamra venni, sok barátommal szakadt meg a kapcsolatom, más városba, országba költöztek, de azok már megtörténtek, ez meg friss. És fogalmam sincs, mikor enyhül...

Van egy haiku, amit még nagyon rég írtam, de talán ez szemlélteti, mit érzek ilyenkor:

olyan, mintha bő-

röm alól mindent kisza-

kítottak volna

... 

Félreértés ne essék, a bejegyzés célja nem panaszkodás, csupán meg akarom örökíteni a "naplómban", hogy mi történt.

Apropó, napló. G mondta nemrég, hogy elolvasott egy csomó bejegyzést itt, vagy egy évre visszamenőleg, hogy "megismerjen". Vagy a gondolkodásomat megismerje. Vagy valami ilyesmi volt az ok.

Szóval volt egy bejegyzés, ami felkeltette az érdeklődését, és eszembe nem jutott, hogy egyszer majd elolvassa. Mert nem olvas.

Rákérdezett, hogy van-e valakim. Mit tudtam tenni, azon kívül, hogy mosolygok? Ennél kicsit bonyolultabb a történet, és akármennyire akarja, sehogy nem tudja befolyásolni a dolgokat.

Szóval az ok: egyszer, ha majd visszaolvasom, nekem is jól jön, hogy emlékezhetek a történtekre. Akármi történt is.

És most megyek dolgozni...