Új történet

Be kell vallanom valamit.

Valamikor november környékén, egyik este lefeküdtem aludni, és szerintem több, mint egy órán keresztül egy történeten járt az agyam. Végülis nem akkor találtam ki, hanem évekkel korábban álmodtam róla... mondhatni az alapkoncepciót, és még meg is jegyeztem magamban: "Hmm, ezt érdemes lenne megírni." Sőt, még a neveket is felírtam, hogy véletlenül se felejtsem el. Aztán ezen a novemberi éjszakán megláttam a nyitójelenetet, amit másnap (vagy legalábbis néhány napra rá) leírtam.

Megmutattam G.-nek, elolvasta, és azt mondta, egy kukkot sem ért belőle.

Azóta átírtam, kijavítottam, de meg nem mutattam! Majd, ha kész lesz, és az előzőt is elolvasta. Mert még Yvalt sem olvasta. Az a kifogás, hogy nem nyomtattam ki, és nem szeret gépen olvasni.

Pedig nem fogom kinyomtatni. Nem vagyok sötétzöld, sem haragoszöld, de ha már megoldható digitálisan, spórolok a papírral.

Vissza. Hol is tartottam? Ja, igen. Megírtam ebből a történetből két fejezetet, aztán egy másik éjjel az yvalos történet játszódott le előttem. Valamikor, de mindenképp a megálmodott történet után, csak úgy fantáziáltam, hogy miről lehetne írni, és néhány motívum megmaradt abból a képből, amit felhasználtam Yvalban. Ilyen volt a hírárusítás, az utcán mászkálás, és a sokemeletes-ház-tetején-lakás. Ja, meg hogy lány a főszereplő. A többi később jött, novemberben.

És ezzel a korábbi, megálmodott, történet háttérbe szorult. Ami nem is baj, mert Yvalt nagyon tudtam írni. Könnyen haladtam, és gyorsan. Aztán abbahagytam. Január elején átnéztem, rengeteget kivágtam belőle, szerintem jobbá tettem, és azóta befejeztem.

A második történetet hamarabb befejeztem, mint az elsőt!

Ezért haragszom egy kicsit Yvalra.

És egyben büszke is vagyok magamra, mert van EGY valami, amit befejeztem. Úgy, hogy senki nem szólt bele, egyedül írtam, egyedül találtam ki a történetet, a szereplőket, a neveket, mindent. (Persze, háttérinfókat megbeszéltem G.-vel, de ebből nem jött rá a történetre. Sőt! Azt hitte, vámpírokról írok. Hi-hi. Mert olyan sok vámpíros könyvet olvastam. Nem, nem Alkonyatot. Anita Blake-et, Fekete Tőr Testvériséget, Éjszaka Házát, Cat és Bones-t, Jaz Parkst, Vámpírakadémiát, és még sok más, misztikus és nem misztikus könyvet, amiből arra következtetett, hogy én is olyat írok. Hmm.)

Még egyszer ezer köszönet hullócsillagnak, hogy az utolsó részt átnézte. Bevallom, nem mertem feltenni, mert ott motoszkált a fejemben, hogy hátha nem illik bele. Hátha túl... kevés. Hogy csattanóknak kell jönnie, és semmi nem derül ki.

Holott ezt a részt már a történet kezdetén láttam. Hogy így ér véget. Csak a köztes részeknél kellett  várnom, hogy megjelenjen a helyszín, az esemény, megszólaljanak a szereplők.

Na, de akkor a következő történetről. Ugyanis nem egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kezdek újba, hanem azért, mert ezt már hamarabb kitaláltam, mint Yvalt. Aminek még mindig nem találtam címet. De valószínűleg ez marad, mert ráragadt.

Ugyanúgy, ahogy a következőnek sem. Ezért a főszereplőről nevezem el, megjegyzem, ideiglenesen. Persze, ezzel jelölöm, hogy milyen új bejegyzés lesz, csak még mindig gondolkodok címen.

Egyet kitaláltam, de az túl snassz. Egyszerű. Semmitmondó. Egyáltalán nem figyelemfelkeltő. Pedig szerintem jól visszaadja a... hangulatot?

Szóval: Eltan. (ejtsd: Eltán, mindkettő hangsúlyos... vagy egyik sem?). Évekkel ezelőtt álmodtam meg. Mint egy másik szereplő nevét is.

És akkor itt jelzem, hogy a neveket én találtam ki, bármilyen egyezés létező vagy kitalált személyekkel, helyekkel, szavakkal, a véletlen műve. 

Ugyanis utánakerestem, és találtam egyezést, mégha más nyelvek igéivel is. És elnézést, ha valaki magára ismer, nem volt szándékos. Csak már sok idő telt el, és hozzászoktam a nevekhez, és nem szeretném átalakítani, mert ezek illenek. Szerintem.

Aztán ki tudja.

Nos. Elöljáróban ennyi.

Hamarosan új történet veszi kezdetét, melyet Eltan címmel jelölök.