A planetáris ködök a Naphoz hasonló csillagok életének utolsó szakaszát jelentik, amikor a vörös óriásból fehér törpe lesz, melynek hőmérséklete 100.000°C fölött van. Amikor a mi Napunk ebbe a stádiumba kerül, a köd mérete a teljes Naprendszerre kiterjed, a bolygókat is bekebelezi. A Tejútban a csillagok 95%-ából planetáris köd lesz, a többi 5% -ból pedig neutroncsillag (pulzár) vagy fekete lyuk.
A planetáris ködök nevüket korong-, gyűrűalakról kapták, a csillagászokat bolygókorongra emlékeztette, 1785 óta használják az elnevezést.
NGC 7293: Helix-köd, Csiga-köd. A legközelebbi és legnagyobb planetáris köd. 450 fényévnyire található a Vízöntő csillagképben. Átmérője másfél fényév, tágulási sebessége 24 km másodpercenként, 25.000 évvel ezelőtt keletkezett. Központi csillaga 130.000°C-os fehér törpe.
Az üstököscsomókat 1996-ban figyelték meg először. Méretük sokkal nagyobb, mint egy üstökös, csak a fej kétszer nagyobb, mint egy bolygórendszer, a csóvák pedig nagyjából 100-szor hosszabbak, mint a Naprendszer átmérője.
Keletkezésük: a korábban leadott, hideg réteg és a később ledobott forró burok találkozásakor a burok darabokra esett szét. Később összeállhatnak a porrészecskék, és a Plútóhoz hasonló jeges bolygók jöhetnek létre.
1824-ben fedezte fel Karl Ludwig Harding német csillagász.
Infravörösben.
M57, NGC 6720: Lyra-gyűrűsköd. Gömb alakú, csak a vékonyabb gázrégeten keresztül nézünk a belseje felé. A legbelső kék terület a legmelegebb, kifelé haladva (zöld, sárga, piros) egyre hidegebb gázréteg következik.
Tőlünk 4.100 fényévnyire található a Lant csillagképben, kb. 6.000 évvel ezelőtt kezdett tágulni, mostani átmérője 0,75 fényév (nagyjából 7 billió km), 19 km-t tágul másodpercenként (kezdetben ez 100 km/s volt).
Infravörösben.
1779-ben fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix francia csillagász, a központi csillagot pedig Gothard Jenő fényképezte és írta le először.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése