Szegedi hétvégénk

2010. augusztus 6-7-8., péntek-vasárnap. Szeged. Csongrád. Dél-Alföld. Magyarország.

G. néhány évvel ezelőtt járt Szegeden, és a fejébe vette, hogy egyszer elvisz engem is. Na, ez a hétvégén megtörtént. Jó időnk volt, a három és fél órás buszozás után este hétkor megérkeztünk a városba, és az első arra járó trolira felszálltunk. Még szerencse, hogy sikerült megnézni az útvonalat, így az ötös el is vitt minket Újszegedre.

Bejelentkeztünk, és kitört a vihar. Villámlás, dörgés, eső, minden, ami kell. Nyolcra kitombolta magát az ég (közben megejtettük kötelező szülőértesítésünket, hogy rendben megérkeztünk, és minden milyen szuper), és belevetettük magunkat a valamennyire felfrissült városba.

Az első kép, ami a hídon készült. Látható, hogy a felhő már felszakadozott, de a hátunk mögött, vagyis a kép háta mögött még villámlott egy ideig. Vakuval készült a kép, egyébként jóval világosabb volt (pár kép múlva kijön a különbség).

Mivel a troli elment a Széchenyi tér előtt, térkép nélkül is visszataláltunk. Azt meg kell jegyeznem, hogy nálunk én vagyok a GPS, térképpel a kezemben bárhova odatalálok, és ha most ledobnának Szegeden, így is eltalálnék azokra a helyekre, ahol jártam. (Bár mostanában kezd berozsdásodni a szerkezet, múltkor is eltévedtem abban a városban, ahol négy évig voltam kollégista, de mentségemre szóljon, azt a területet nem ismertem.)

Szóval ez itt a Klauzál tér. A helyieket megkérném, hogy javítsanak ki, ha bárhol tévednék.

Vakuval.

Ez pedig a Kárász utca, néhány perc és négy kép múltán, vaku nélkül. Egész világos volt. Ami nagyon tetszett a sétáló utcában, hogy széles volt, és tele volt kényelmes padokkal. Nagyon hangulatos, többször is átsétáltunk rajta, sőt, szerintem ezen az utcán sétáltunk át legtöbbször.

Vacsora előtt még tettünk egy kört a belvárosban, és akkor még nem tudtam, de a Fekete házat fényképeztem le. Bemenni nem mentünk be, nappal sem, úgyhogy nem tudom, milyen intézmény, de ez a sarok nagyon tetszett.

Meglátogattuk sötétben a dómot is, és kénytelen voltam vaku nélkül fényképezni, mert egyébként teljesen sötét képet kaptam. Ehhez viszont fix helyre kellett tenni, különben elmosódott volna az egész. Később lesz még nappali fényben is, de tartom magam ahhoz, hogy úgy néz ki, mintha a képre retusálták volna. Ezzel szemben van az MTA székház, G. ott volt konferencián, és csak hátulról látta a dómot, azt az oldalát ismerte meg, a képek, amiket készített, nekem is nagyon tetszettek. Mondtam neki, hogy ez a templom hátsó része, és nagyot nézett, mert nem tudta, milyen, de... most sem sikerült teljesen megnézni...

A jobb oldali kép, ha jól emlékszem, a Dugonics téren készült, és nem, nem világítótorony, hanem templom, méghozzá órával. Nagyon ötletesnek tartom, hogy az ötperceket kivilágították, nagyon jól mutat este, az óramutatókat is szívesen megnézném fényesen.

Aztán vacsoráztunk és visszamentünk a kóterba, hogy eltegyük magunkat másnapra, mert annak ellenére, hogy csupán másfél-két órát sétáltunk az esti városban, elfáradtunk.

Visszagondolva, visszasírom azt a fáradtságot, mert a szombat... 

A szombatot a Füvészkerttel kezdtük, és gyalog mentünk ki, és csak úgy véletlenül megláttunk egy kis járást  a dombról lefelé, és megtaláltuk a Tiszát. Úgy látszott, mintha kitaposott ösvény lett volna a part mentén, megértem azokat, akik szívesen járnak ide.

Á, igen. Nagyon érdekesnek találtam a fát. Nem tudom, mi történt vele, de jól nézett ki, hogy az ágak végét levágták. Amúgy nem vagyok növényimádó, viszont szeretek ilyen helyeken sétálni, és nézelődni. Nagyon jól kialakították az egész területet, a kis térképpel, amit kaptunk, simán eltaláltunk mindenhova, bár az arborétum részt nem néztük meg.(Addigra már nagyon éhesek voltunk.)

Ellenben a gingko biloba és a mammutfenyő kétszer is magához vonzott. Nagyon durva, hogy élő őskövületek, felépítésük teljesen más, mint a mai növényeké, és szerintem nagyon szépek. Úgy rémlik, hogy hallottam valahol, hogy Szegeden van egy utca, melynek mindkét oldalán gingko fák vannak, és mivel valami szagot áraszt, a szúnyogok hanyagolják azt a területet, de nem találtuk meg az utcát, pedig figyeltem.

Pillanatkép a Füvészkertben.

A pénztárnál mondták, hogy 11-re menjünk vissza az üvegházakhoz, mert vezetővel megtekinthető, úgyhogy visszamentünk, és amíg vártunk, az út mellett volt egy érdekes bokor, és mivel a fényképezőm nagyon szép közelieket készít, megörökítettem a virágait.

Ezek a képek az üvegházakban készültek. Volt ott minden, mi szemnek ingere, meg volt kakaó és vanília is.  G. először nem jött be, mert nehezen viseli a magas hőmérsékletet és páratartalmat (mondjuk én is), de mivel bent hűvösebb volt, mint kinn, bemerészkedett, és végülis körbejárta az épületeket. Annyi növény volt, hogy alig bírtam követni, mire figyeljek, merre nézzek.

Ezt viszont megjegyeztem, mert nagyon jól nézett ki, érdekes volt. Csavarpálma, mocsárban él, és léggyökerei vannak, amikkel támaszkodik. Hatalmas volt, úgy rémlik, hogy közel ötven éves, és azóta ott van, amióta a füvészkertet létrehozták. A harmadik képen elvileg a fenti része látszik, valahol nagyon fent.

Megintcsak olyan növény, melynek gyökerei a levegőből veszik fel a tápanyagot.

Kancsóka, a húsevő növény. Háttérben az "idegenvezetőnk".

Olyan, mintha forogna a kép, pedig nem, viszont mozgás közben készítettem.

És elérkeztünk az egyik nagy szenzációhoz: virágzott az agavé (vagy agávé, agave, agáve, már annyifélét láttam, fogalmam sincs, mi a jó). Azért szenzáció, mert 50 évben egyszer virágzik, aztán azért, mert mi pont ekkor jöttünk, pedig nem is tudtunk róla, és a szomorú benne, hogy már közben elhal a növény. Alább közelebbi képek is vannak.

G. szerint ez lett a legjobb. Nagyon rá kellett közelíteni, mert nagyon magasra megnőtt. Az eggyel fentebbi képen látszik szerintem legjobban, hogy milyen sárga a virága.

Voltak kinti növényházak is, amikről lekerült a tető, bár nem tudom, hogy tudják betakarni az a sok hatalmas növényt. Ezek nagyrészt kaktuszok, aloék voltak, hatalmas félelmetes levelekkel és tüskékkel, ennek ellenére szerintem gyönyörű növények.

Nagyon durva. Akkorát csodálkoztam, mikor G. rámutatott, hogy az elfásult részek is levelek voltak valamikor, sőt, még a tüskék is ott vannak... Nagyon durva.

A másik szenzáció a virágzó lótuszok voltak, Közép-Európa legnagyobb összefüggő tótakarója található Szegeden. Eddig csak képen láttam lótuszt, meg G. is, és elcsodálkoztunk, hogy mekkorák a virágok. Szerintem csak úgy férne a két tenyerembe, hogy nem közvetlenül egymás mellé tenném őket. A tó pedig gyönyörű volt, ahogy a csupa zöld levelek között a rózsaszín virágok kikandikáltak.

Nem csak a virága, hanem a levele is teljesen eltér a számomra megszokottól: egyrészt hatalmas, ami a képen is látszik, és ami még jobban megdöbbentett, hogy úgymond "összenőtt". Amit virágoknál, fáknál láttam, hogy a levélszár végén a levél elválik, vagy mi. Ez meg kerek egész. Ráadásul olyan apró bolyhok vannak rajta, ami szabad szemmel nem látható, összegyűjti a vizet, és legörgeti magáról a szennyeződéseket.

Itt látható, hogy mekkora "cseppekben" áll a víz a levélen. A teknős igazi volt, G. is azt nézte, hogy mozog-e és igen, mozgott. Irigylem, hogy ilyen környezetben élhet.

Közelről a virág, és... nem is tudom, mi az a zöld. Bibe? Viszont! van belőle kettő, amiből az egyiket hazaviszem ajándékba, és majd lefényképezem, és felteszem, csak most nincs itt a gép, szóval ezek már elnyílottak vagy nem is tudom, lényeg, hogy sötétbarna, és sokkal nagyobb, mint a zöld itt, de annyira könnyű, attól féltem utazás alatt, hogy összetörik.

Hmm... G. szerint kicsit obszcén. Úgy látszik, így pihen a levél.

A nagy tó mellett volt egy kisebb is, és már ott is megjelent a lótusz.

Csiga. Oké-oké, nem csak a szegedi füvészkertben van, de annyira gyorsan ment... Megkérdeztem G.-t, hogy áttegyem-e a járda túloldalára, és azt válaszolta, hogy valószínűleg hamarabb átér (most kb. a felénél járt a kb. két méter széles járdán), minthogy felemelem.

Az arborétum széle.

Rendszertan.

Aztán elmentünk ebédelni, mert már nagyon éhesek voltunk. Még péntek este találtuk ezt a helyet, és kipróbáltuk, és nagyon finom volt az étel, hangulatos, kellemes a hely.

Aztán megkezdtük szombat délutáni sétánkat a belvárosban. Akarva-akaratlanul is összehasonlítom a várossal, ahol élek, és meg kell mondjam, van néhány dolog, ami elkeserít. Nálunk miért nincs villamos, troli? Viszont a ház teteje, mintha Zsolnay lenne. Háttérben a Belvárosi híd.

A Roosevelt tér felé indultunk, ez menet közben készült.

Leültünk kicsit a Tisza-partra, fényképezkedtünk is a híd mellett.

Hatalmas platánfa a parkban. Még a boglári Platán-strandon sem láttam ennyi és ilyen hatalmas platánokat, mint Szegeden a Roosevelt téren és a Népligetben.

Aztán meglátogattuk nappali fényben a "világítótorony" templomot, épp esküvő volt. De nem az egyetlen a városban. Útközben is belefutottunk egybe, itt is volt, meg ezután is.

A Hősök kapuja. Több helyen is láttunk olyan épületet, ami alagútként funkcionált. Az tuti, hogy nem laknék ilyen helyen. Mindig attól rettegnék, mikor szakad le, és nem tudnám kifűteni a lakást. Persze, tudom, a boltív súlyeloszlása kiemelkedően jó, mégis.

Aztán elértünk a dómhoz.

Gyönyörű, de sajnos nem láttuk teljes valójában, mert a szabadtéri játékokhoz felállított színpad majdnem az egész teret kitöltötte.

Az a helyzet, hogy egyikünk sem vallásos, mégis szinte az összes templomot lefényképeztük a városban. Azért azt meg kell hagyni, hogy tudtak tervezni.

A Fekete ház nappal.

Útban a Kárász utca felé.

Bárrá átalakított villamos.

A Kárász utca nappal.

Khm. Eljegyzési fagyi az A Cappellában.

A fagyi után folytattuk sétánkat. Megnéztük a zsinagóga tetejét, mert annyi fa vette körül, hogy alig láttunk valamit, az viszont szép volt. Lehet hátrány, hogy a sok zöldtől alig lehet látni a városban, viszont annyi árnyék van, hogy szinte végig árnyékos részen tudtunk menni. Na, ez sem mondható el a mi városunkról. Alig van park, zöldterület, fák a belvárosban, minden csak kő meg beton.

A zsinagógával befejeztük a szombatra tervezett túrát, és szabad sétára indultunk.

Mint később kiderült, a fehér épület a gőzfürdő. Szerintem, ha majd még egyszer elmegyünk, mindenképp kipróbáljuk.

A múzeum. Nem mentünk be, mert bogárkiállítás volt (vagy rovar, sosem tudom), és mindketten ííííírtózunk a bogaraktól, és rovaroktól. Viszont azt hittem, Tatabánya után már nem érhet meglepetés. Ott a művházat Közművelődés házának hívják. Itt a múzeumot A Közművelődésnek ajánlották. Nem cink, csak... na, mindegy. Éjjel viszont gyönyörű a kivilágítás.

Voltunk a Belvárosi híd másik oldalán is, este meg a lentebb látható kis... kiszögellésre is leültünk, de annyi volt a szúnyog, hogy nem maradtunk sokáig.

Ja, igen. Írtam, hogy volt esküvő - ez itt a harmadik kocsisor, amit láttunk,...

... aztán volt akció is: a helikopter elég sokáig körözött a folyó fölött, úgyhogy a múzeum mellől a sétányra mentünk, és ráközelítettem a túloldalra. Biztos menteni kellett, mert motorcsónak is volt a vízben. Még este is a Belvárosi híd környékén repkedett a helikopter, másnap meg már sárga volt. Úgy látszik ez is a városhoz jár: villamos, troli, sok park, zöldterület, romantika, akció.

Aztán visszamentünk a kóterba, pihentünk egy kicsit, és vacsorázni visszamentünk a Kárász utcára. Már ekkor nagyon elfáradtunk, mindkét talpamon vízhólyag keletkezett, ami még aznap kilyukadt, és most, következő hét szombatján már azt mondom, úgyahogy begyógyult, de vasárnap meg hétfőn még nehezen ment a járás.

Vasárnap, miután kijelentkeztünk, lefényképeztem a Móra Ferenc Kollégiumot.

Fél ötkor indult a buszunk, és addig sétával és ebéddel töltöttük az időt, kihasználtuk, hogy még Szegeden vagyunk. Kezdtünk a múzeum mögötti sétánnyal, a Stefániával. Itt már nagyfelbontású képre váltottam, mert még így is kétszáz képet lehetett készíteni, viszont, ha az elejétől nagyfelbontású, akkor elfogyott volna a hely.

Park. Nálunk miért nincs ilyen???

Ezt a képet azért töltöttem fel, mert szerintem tökjól néz ki, ahogy a fény átsüt a fák között. Élőben nem lehetett ennyire jól látni.

Utcakép a színház mellett.

A színház. kicsit furcsa, hogy szinte közvetlenül az út mellett van a bejárat, de maga az épület nagyon szép kívülről. Ahol eddig jártam (igaz, nem sok helyen), a színházak beljebb voltak az úttól, nálunk a sétálón van.

Még mindig park.

A Belvárosi híd és a rakpart, a legmesszebbről, ahol voltunk. Kicsit olyan hangulatú a kép, mintha a hetvenes években készült volna.

Bárcsak mi is ilyen iskolába jártunk volna!

És megintcsak zöldterület, árnyékos utcák. Az árvízzel a város megkapta azt az esélyt, hogy olyan környezetet tervezzenek, ami élhető és minden megtalálható benne. Nálunk ez kimaradt. A történelmi belvárosban sok apró, kacskaringós utca található, melyek annyira keskenyek, hogy egyirányúsították azokat a területeket, ahova egyáltalán be lehet hajtani. Nem igazán lehet építkezni sem, mert egy méter után már olyan leletek kerülnek elő, amikre a régészek rávetik magukat, és évekig leáll minden.

Tatabányában például az tetszik, hogy az utak és járdák szélesek, hiába vannak lakótelepek, közötte sok a park, játszótér, zöldterület. Viszont hosszúkás a város, és kifejezett központ nincs. Ellenben Szegeddel, ahol az jól körülhatárolható.

Még templom.

Útban a Szent István térre.

A gőzfürdő közelebbről.

... és kissé távolabbról, háttérben a már fentebb is bemutatott palotával.

A Szent István téri víztorony. Nagyon tetszett maga az épület is, meg a kis park is körülötte, annak ellenére, hogy kevés árnyék volt. A szökőkút is tökjó volt. Semmi extra, középen erősebb, körben befelé irányuló sugár, és változott, hogy melyik milyen magasra emelkedett fel.

A busz indulása előtt még volt kb. fél óránk, így a Mars tér melletti Szent Rókus térre is ellátogattunk.

Ahol ugyancsak templomot találtunk. Ezt már messziről lehetett látni, meg egyébként is beterveztük, hogy megnézzük. G. majdnem szívrohamot kapott, mikor megszólaltak a harangok, de megérte, nagyon szép.

Aztán hazaértünk, olyan kilenc körül, meg amíg a helyijárattal megérkeztünk... mondjuk fél tíz felé. (Itt meg kell jegyeznem, hogy még szerencse, hogy ismerem a várost, mert rájöttem, honnan közelítünk, és hamarabb leszálltunk a buszról - nem mentünk végig a buszpályaudvarra -, hogy a buszunkat biztosan elkapjuk, mert G.-nek fogalma nem volt, hol vagyunk, pedig mondhatni fő útvonal (és főútvonal) mellett álltunk, nem egyszer járt már arra.)

Azt beszéltük, hogy milyen jó, hogy csak hétvégét terveztünk, mert így pár nap alatt körbejártunk mindent, amit meg akartunk nézni, és ha tovább maradunk, nem tudtunk volna mit kezdeni magunkkal. Persze, persze, lassabban mentünk volna, több időt töltöttünk volna egyes helyeken, esetleg kipróbáltuk volna a strandot, gőzfürdőt, de akkor mi marad következő alkalomra?

Szóval nagyon jól éreztük magunkat.