Valami...

...gubanc lehet odabenn.

Azért az már jelent valamit, hogy tegnap este hirtelen annyira elfogott a hiány egy szereplőm iránt, hogy majdnem elsírtam magam...

Mostanában megint egyedül vagyok. Parkolópályára tettek...

Oké, tudom, dolog van... 

Zavar az erőben

Vagy valami hasonló.

Tegnap este történt. De lehet, hogy csak az én fejemben. Nem volt napkitörés, tehát nem lehet arra fogni. Még csak be se fejeztem a Pi életét.

Nem tudom, mi és hogyan, de úgy éreztem, hogy valami megváltozott.

Igaz, hogy ma olyan voltam, mint a mosott..., de valahogy mégis másabb volt. Mintha nem idegelt volna ki minden. Vagy csak hagyom, hogy átfolyjon rajtam. Vagy szándékosan visszaszorítom az idegességet.

Nem tudom, mi, és azt sem, hogy hogyan, de valami megváltozott...

Most nem álmok

   Szoktam figyelni a testem reakcióit. Már általánosban rájöttem, ha hidegről melegre megyek, vagy fordítva, egyből elkezd folyni az orrom.

   Ha lefekvés előtt nem rázom fel a párnát, és az agyongyűrött párnára fekszem, nem tudok elaludni.

   Ilyenekre gondolok.

   Néhány évvel ezelőtt azt figyeltem meg, hogy akklimatizálódnom kell: ha hosszabb ideig vagyok a hidegben, akkor a meleg lakásban is fázok (kb. két óra), vagy ha kinn túl meleg van, kell idő, hogy a hűvösebb lakásban lehűljek, addig csak folyik rólam a víz (kb. fél óra).

   Úgy néz ki, hogy ezt az akklimatizálódást felül kell írnom. Az elmúlt majdnem két hétben, az ünnepek alatt, itthon voltunk, nem igazán mentünk sehova. A benti hőmérséklet viszonylag állandó, olyan 20-21°C. Most is, egy hete is.

   Egy hete pólóban és pizsamanadrágban ültem ugyanitt (a radiátor mellett), és jól elvoltam.

   Most melegítő alsó és -felső, pluszban egy kötött "háttakaró". Fázok. Nem két óráig, egész este. Egész nap.

   Egy időben a kinti hőmérsékletre fogtam, hogy ha kint hidegebb van, bent én is fázok. De ez már nem él, mert kinn viszonylag jó idő volt ma, 7 °C, és így is fáztam.

   Van egy tippem, hogy mi lehet a gond.

   Nem szeretek a közeli bevásárlóközpontba menni, mert mindig zsúfolt, és annyira sok a negatív kisugárzás, meg a nemtörődöm ember, hogy felidegesítem magam. Ezért szoktam zenét hallgatni. Így is átérződik, de csak közvetve. A zenére figyelek, és az falat emel, amin nehezebben törnek be a rossz gondolatok/tapasztalatok.

   Most, hogy megint elkezdődött a munka, ráadásul már előre tudom, hogy a következő három hét amolyan 7/24 lesz, már előre ideges vagyok.

   Belülről fázok, amin nem segít, ha öt réteg ruhát veszek fel. Ideig-óráig el tudom esténként vonni a figyelmem, de hosszú távon nem fog segíteni.

   Ma reggel, a második munkanapon olyan fájó szemmel keltem, mintha nem pihentem volna itthon közel két hetet. Mintha ez nem történt volna meg.

   És ezen lehet változtatni. Csak már átkerültem abba az életkorba, amikor már van veszítenivalóm. Nem, vagyonom nincs, semmi. De még tudok lejjebb süllyedni. Igaz, talán a váltásra is lenne lehetőségem. De nem arra a váltásra, amire szükségem lenne, aminek örülnék. Már nem olyan világ van. Vagy még.

   De talán egyszer eljön az én időm is.

   És hogy miért nem álmok? Mert zavarosak, nem is igazán emlékszem rájuk, és nem olyanok, hogy érdemes lenne megörökíteni őket. Ráadásul a legjobb álmodós időszak (reggel nyolc körül) kimarad a hétköznapokon. 

Álmok

   Az éjjel két jelentősebb álmom is volt, és mindkettőben repültem.

   1.

   Egy kis faluban voltam, kora reggel. Már nem tudom, hogy miért kellett kimennem, talán munka miatt. Két busz indult vissza, olyan 7:15 és 7:30 körül. Az elsőt alapból nem céloztam meg, egyébként is elment mellettem, nem értem volna el. A második volt a cél. Jóval korábban jött, kb. két perccel az első után, de addigra már ott voltam a buszmegállóban. Jött a busz, teljesen tele volt. Elöl ketten szálltunk volna fel, az elsőt még felengedte a buszos, de engem már nem. Mert nem férek fel. Nem azért, de elég kis helyet foglalok, a másik, hogy a következő busz délután kettő környékén indult. Mit csináljak annyi ideig ott? Annyira kiakadtam, hogy kiabáltam és szitkozódtam. Aztán azt mondtam, hogy rendben, akkor repülni fogok.

   Jól begomboltam a kabátomat, és felemelkedtem. Nemrégiben esett, és amerre indultam, még eső- és viharfelhők voltak, de kikerültem őket. Aztán nem tudtam irányítani, merre repüljek, és az úticélhoz képest az ellenkező irányba "sodródtam", de nagyon szép épületeket láttam. Egy kisebb térre értem, ahol valami karácsonyi buli lehetett, gólyalábakon jártak mikulások, és kirakodás volt.

   Ennyi, itt többre nem emlékszem.

   2.

   A másik álom egy repülőtér mellett lévő szállodában játszódott. Új-Zélandon. Ismerősök voltak ott, középiskolai kollégiumi szobatársak, anyám, meg sok ismeretlen. A szálloda előtt állt egy férfi. Már sötétedett, és megkérdeztem tőle, hogy azok esőfelhők, vagy csak szimplán sötétedik. Azt mondta, hogy nem lehet tudni, majd kiderül. Én meg odamentem a füves rész közepére, és felemelkedtem, hogy megnézzem, milyen felhők azok. Ahogy egyre jobban emelkedtem, és hátrafordultam, feltűnt a Nap. Épp ment le, de ahogy magasabbra mentem, egyre többet lehetett belőle látni. Gyönyörű narancssárga korong volt, simán belenézhettem, nem lett gond belőle. Körülötte is nagyon szép sötétnarancs színű volt az ég. Visszafordultam, de azok nem felhők voltak, csak szimplán sötétkék volt az ég. Álmomban is elcsodálkoztam, majdhogynem tátott szájjal néztem a színeket.

   Aztán leereszkedtem, féltérdre-félhasra érkeztem a fűre, magyarul leestem. Aztán bementem az épületbe, hogy megkeressek valakit. Egy Christian nevű, sötétbőrű srác is utazott velünk a repülőn, és neki akartam elmondani, vagy megmutatni ezt a látványt.

   Benn az épületben a földszinten volt a konyha, mellette a lépcső az emeletre. Eléggé labirintusszerű folyosók voltak, ahonnan sok kis zug nyílt, mint pl. szobák, fürdők. Megtaláltam az én szobámat is, elég sokan laktunk benne, levettem a kabátot, és barátnőmet szólítottam, miközben a többiekkel kártyázott, neki is meg akartam mutatni a látványt, de lepisszegett, nem figyelt rám. Ezután indultam a srác keresésére. Nézelődtem jobbra-balra, fürdők voltak, lányok szobái, anyámmal is összefutottam, meg tanárokkal. A fiúk szobáit is megtaláltam, csak egy-egy függöny volt az ajtó, de csak másodszorra találtam meg a srácot. Észrevett, és kijött. Mondtam neki, hogy négyszemközt szeretnék beszélni vele, menjünk, és keressünk valami helyet.

   Mert mindenhol voltak, a folyosón, a szobák is tele voltak. Elindultunk egy irányba, ahol társalgók voltak, de ott is ültek. Elkanyarodott a folyosó balra, a végén volt egy félig könyvtár, félig tévészoba, az egyik asztalnál Teddy (Farkasházy Tivadar) ült és nézte a tévét.

   A tévészoba melletti helyiség, ami szintén tele volt könyvekkel, üres volt, csak nem lehetett lelülni, mert egy málladozó kissámli, egy instabil közepes sámli és egy rozoga szék volt benne. Még engem sem bírtak volna el, nemhogy a kétméteres srácot. Ja, igen, annyira magas volt, hogy a csípőjét karoltam át.

   Aztán itt ért véget ez az álom, mert a srác már nem jött be, és fel is ébredtem.

   Az járt egész végig a fejemben, hogy én fel tudtam emelkedni, és másnak is meg akartam mutatni (barátnőmnek, a srácnak), úgy, hogy fogom a kezüket, és őket is felemelem. Már történt ilyen, nem újdonság. Alkalmam viszont nem nyílott rá.

   A másik, hogy ha van szárnyam, miért nem azt használom? Erőlködtem, hogy feljebb tudjak emelkedni. De! Nem emlékszem, hogy tényleg lett volna szárnyam.

   Páromnak elmondtam ezt az utóbbi dolgot. Azt mondta, hogy nincs szárnyam. Persze, most nincs. De az álomban még lehetett, csak nem emlékszem rá, hogy volt-e. Meg hogy nem bírna el. De igen, elbírna, mert olyan lenne, lásd Devyn. 

Ez történt 2012-ben

Visszagondolva sok dolog történt, és szinte semmi nem történt. Jó év volt, hogyha a húzós és lazább időszakokat kiegyenesítjük.

Január elején írásbeliztem angol szaknyelvből.

Az eredmény február elején derült ki: sikerült.

Áprilisban anyám és öcsém egy hétvégét nálunk töltöttek, sétáltunk a városban, moziban is voltunk. 

Áprilisban találkoztam egykori szobatársammal, barátnőmmel a szülinapján.

Júniusban megnéztük a Prometheust. 

Júliusban végre lett vezetékes netünk. 

Júliusban életünkben először Horvátországban nyaraltunk, egy hetet töltöttünk el Primoštenben. 

Júliusban megnéztük a Batman harmadik részét (The Dark Knight Rises). 

Augusztus végén szóbeliztem angol szaknyelvből.

Szeptember végén kaptam eredmény, szerencsére ez is pozitív lett.

Így már novemberben kézhez kaptam a három éve esedékes diplomámat.

Októberben pályázatot adtunk be egy egyetemi lakásra.

A novemberi hosszúhétvégét anyósoméknál töltöttük.

Decemberben be is költöztünk, az én családom segített a költözködésben.

Decemberben láttuk a Hobbitot és a Pi életét. 

Még a nyáron ellopták párom biciklijét, levágták a tárolóban a láncról. Miután kiköltöztünk, a volt főbérlő telefonált, hogy találtak egy biciklit a tárolóban. Így ez is visszakerült hozzánk.

Ez így mind szép és jó, de azért nem volt egyszerű. Sok hétvégét az irodában töltöttem, volt több 12-14 órás munkanap is, párom is összevissza dolgozott, így előfordult, hogy alig találkoztunk.

De megint fellángolt az olvasási láz, szerencsére páromra is átragadt. Ebből kifolyólag akaratlanul is "áttevődött" a székhelyem a Molyra.

Bár a blog rovására ment ez a sok mással töltött idő, szeretném életben tartani ezt a felületet is.