Figyelem, a következőkben nyugalom megzavarására alkalmas sorokat olvashatsz!
Fiatalok, de féltékeny vagyok rátok!
Nem irigy, mert nem kívánok nektek rosszat. Csak hiányzik a szabadság, ami nektek még megvan.
Mostanában megint előjött bennem, hogy mennyire rossz "felnőttnek" lenni.
Hadd vázoljam fel röviden egy átlaghetemet.
Kelés: hajnalban, 6:35-kor. Hétvégén 10-nél előbb ritkán kelek, az is a szomszédok miatt van.
Reggel készülődés, napközben munka, 8 órás, főállás. (Melléken nem gondolkodok, örülök, ha ezt túlélem.)
Végzek: 16-18 között, hazaérek 17-20 között. Ez busszal 10-20 perc, attól függ, mit fogok ki, gyalog 30-40 perc, attól függ, mennyire vagyok ideges.
Munka után átlag heti háromszor megyek postára (munkaköri feladat), utána megyek bevásárolni.
Itthon fürdés-kaja-kis pihenés, aztán főzés-mosogatás. Jobb esetben tudok két-három napra is előre főzni, de van, hogy másnapra már elfogy, akkor sűrűbben kell.
Így olyan 20-21 környékén jutok el oda, hogy leüljek, és "magammal foglalkozzak". Ezalatt azt értem, hogy megnézem az e-maileket, jobb esetben válaszolok is, megnézem a szokásos honlapokat.
További program: játék-olvasás, éppen mihez van kedvem; családi élet.
Fekvés: éjfél környékén. Kipróbáltam, hogy tízkor fekszem le, az nagyon jó volt, reggel nem fájt a szemem, kevésbé voltam hulla, de az régen volt, a mostani menetrend szerint nehezen megoldható, hogy tízre mindennel végezzek. Most is tíz óra van, és még nem játszottam.
Hétvégén ez úgy módosul, hogy jobb esetben tízig alszok, utána jön a bevásárlás, főzés-mosogatás-mosás-takarítás párhuzamosan, de azért van néhány szabad órám.
Rosszabb esetben munkahelyen vagyok.
Hogy megkapom pénzben? Nem.
Időben? Többnyire nem.
Már a két hónap alatt legalább egy hétre való óraszámom összejött. Soha nem látom viszont.
Így zajlik az életem 26 évesen. Így múlik el a fiatalságom.
Szokás mondani, hogy fiatal vagyok, előttem az élet, a fiatalok terhelhetők stb., stb.
Aha, de ha a fiatal éveimet elvesztegetem sok olyan dologgal, amivel nem akarok foglalkozni, akkor mit fogok csinálni később? Hatvan évesen legyen sok szabadidőm? Amikor lehet, hogy meg sem érem azt a kort?
(fejcsóválás)
Mit csinálok? Szellemi munka.
Ugyanúgy lefáradok benne, mintha mondjuk egész nap futnék. És azért rosszabb, mert ezt haza lehet vinni. Vagyis "ha úgy érzed, hogy nem végzel vele,...". Vagy pl. "mit terveztél a hétvégére?"
Gondolhatjátok...
Hogy hol zajlik ez? Megyeszékhelyen.
Végzettségem? Gazdasági diplomám nincs, mert két középfokú, szakmaival bővített komplex nyelvvizsga kell a diplomához (vagy az egyik kiváltható általános felső komplexre), és csak egy van.
Mennyit hozok haza? Hetven rugót. Meg párszáz apró, de az apró. Anyám ennél többet keres soron, két műszakban. Férjem anyukája - hasonlóan soros munkával - duplaennyit keres.
Tudjátok, mire elég ez? Kifizetem az albérletet, és kész. Nem is ettem belőle semmit. Na, jó, nyáron kevesebb, de volt már hogy nyolcvanat fizettünk.
Spóroljunk? Honnan? Minimális a fogyasztásunk, nincs kocsi (miből, hova, minek? jogsim sincs), nincs állatunk (35 m2-es albiba? magunkat nem tudjuk etetni, nemhogy egy másik lényt. és nem is vagyunk itthon egész nap.), a növények is nehezen bírják, rohamosan fogynak, nincs kábeltévé, nem cigizünk, nem drogozunk, nem iszunk (na, jó, van egy vodka a hűtőben, de az ajándék.), nincs gyerek (miből? hova? egy darabig nem is lesz.).
Olyan felesleges hobbijaink vannak (az evésen kívül), hogy áramot fogyasztunk, van netünk, tömegközlekedünk, férjem harcművész, és ruhákat-fegyvereket kell vennie néha-néha, én meg olvasok, gyűjtöm az ásványokat, teázunk. Szerencsére ritkán vagyunk betegek. Az xboxot és a játékokat ajándékba kaptuk.
Múltkor nagyon kiakadtam, négy dolgot vettem boltban: zsömit, paradicsomot, szalámit és rudit. Egy ezrest hagytam ott. Oké, a paradicsom négyszáz volt, de akkoris.
Vagy nyáron két napra mentünk fel Pestre, és csak az (oda- és ott-) utazás volt húszezer.
És örüljek, mert azért szakmán belül helyezkedtem el, van munkám (csak életem nincs), és máshol sem biztos, hogy jobb (biztos?).
Azért nem annyira rossz a helyzet, férjemnek "biztos helye van"... augusztusig. Hogy utána mi lesz, nem tudjuk. Egy-két hónapot még kibírunk, de ha nem talál itt munkát...?
És hogy mit tesz még tönkre a "modern élet"? Az alvást leszámítva, napi átlag három órát találkozok a saját férjemmel. Reggel alszik, amikor elmegyek; délután jobb esetben fél órát, ha látjuk egymást; sokszor van, hogy már elmegy edzésre, mire hazaérek; aztán kilencre ér, és éjfélkor már alvás.
Hetente négyszer hattól kilencig nincs itthon. Ez jó, mert ekkor netezhetek, egyedül vagyok, kicsit magamra is jut idő, és örülök, hogy eljár, mert valamennyire haverok között van. Meg hülyén venné ki magát, ha az instruktor nem jelenne meg az edzésen.
Múltkor hirtelen felindulásból mondta, hogy ha nem talál itt munkát, megyünk külföldre. Mondtam neki, hogy mi lenne, ha kisebb léptékben gondolkodna, és először inkább Pestre mennénk?
Nem tudjuk, hogy mi lesz.
De ha azt mondja, hogy megyünk, gondolkodás nélkül itthagyok mindent. Senkim nincs itt. Egy volt munkatársam fog beköltözni (remélhetőleg a közeljövőben) a közelbe, azt' ennyi. Szüleink 150-300 km-re vannak, ismerősök más városokban (másik megyeszékhely vagy főváros) vagy más országban.
Na, megyek, már csak másfél órám van a napi játékadagra, és még nem vacsoráztam másodszorra.
Sajnálom, hogy ilyennel terhellek titeket!
Hogy mire akartam kilyukadni? Meg tudom érteni azokat, akik az első adandó alkalommal dobbantanak. De abban is biztos vagyok, hogy nem könnyű nekik.
