The Lorax

Ismeritek Dr. Seuss-t? Én nem. Sajnos nem találkoztam még a könyveivel. Film, igen, azt láttam, meg is van... és most hétvége van, ráadásul hosszú, és majd két munka között meg is nézem. Eddig csak egyszer láttam, ideje frissíteni.

Szóval, ha azt mondom: Horton, így ismerősebb?

Horton a nagyon nagy elefánt, Jim Carrey szinkronhanggal, aki talál egy virágon egy szöszt, ahonnan hangokat hall.

A többit nem mondom, inkább nézzétek meg, megéri.

Hmm... Büszkék vagyunk a nagyszámú mesénkre.

Őszintén szólva, és ha nem tetszik, kövezzetek meg, de nekem bejön Dr. Seuss világa. 

Most láttam egy másik film előzetesét: The Lorax.

Itt tudjátok megnézni az előzetest:

Van már Open Season-ös plüssöm, azt hiszem, ideje lesz bővíteni az állományt.


Frissítve: eredetileg oldal-link volt az előzetesnél, de nem a megfelelő helyre irányított, így beágyaztam a videót.

Mese - kicsit másképp

Talán említettem már, hogy olvastam Eric Berne: Sorskönyv c. könyvét. Érdekes dolgok vannak benne, és most megtaláltam, és gondoltam, bemásolok ide egy részt.

"PIROSKA ÉS A FARKAS

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyos kislány, akit Piroskának hívtak. Egy napon az édesanyja elküldi őt az erdőbe, hogy ételt vigyen a nagymamájának. Piroska útközben találkozik a csábító Farkassal, aki igencsak jó kis husinak gondolja őt. A Farkas ráveszi Piroskát, hogy ne siessen, érezze jól magát, térjen le az ösvényről, és szedegessen virágot. Amíg Piroska ekként késlekedik, a Farkas elmegy a Nagymama házába, és felfalja az idős hölgyet. Mire Piroska megérkezik, a Farkas úgy tesz, mintha ő lenne a Nagymama, és maga mellé invitálja Piroskát az ágyba. Piroska rá is pattan a nyoszolyára, bár észlel néhány olyan jelet a Farkas testén, melyek arra vallanak, hogy a Farkas nem kifejezetten azonos a Nagyival. A Farkas először türelmesen győzködi Piroskát, majd felfalja (kétségkívül anélkül, hogy előzőleg hosszan rágcsálta volna). Nemsokára jön a Vadász, és megmenti Piroskát, oly módon, hogy felvágja a Farkas hasát, és így a Nagymama is épségben kijöhet. Ezután Piroska örömest segédkezik a Vadásznak abban, hogy telepakolják kövekkel a Farkas hasát.

A mesének olyan változata is van, ahol a Vadász fejszével öli meg a Farkast, még éppen az utolsó pillanatban, mielőtt a gazfickó felfalná szegény Piroskát.

Újra a régi elcsábítási jelenetet látjuk hát, a virágot szedegető ártatlan lánykával és az őt becsapó fondorlatos vadállattal. Az állat szeret gyerekeket falatozni, ám kövekkel a hasában végzi. […]

A Marslakó […] egy az egyben vesz mindent, még a beszélő Farkast is, habár sohasem látott ilyesmit. A tények ismeretében elgondolkodik, miről is szól ez az egész, és vajon miféle emberekkel történnek efféle dolgok Az alábbiakban bemutatjuk a Marslakó gondolatait.

A MARSLAKÓ ÉRTELMEZÉSE

Egy napon a Mama elküldi Piroskát az erdőbe, hogy ebédet vigyen a Nagymamának, s a kislány útközben találkozik a Farkassal. Miféle anya az, aki a rengetegbe küldi kislányát, holott tudja, hogy ott hemzsegnek a farkasok? Miért nem megy ő maga, vagy legalább miért nem kíséri el Piroskát? Ha a Nagymama valóban olyan gyámoltalan és beteg, akkor miért hagyja őt egyedül a távoli kunyhóban? Ha pedig Piroskának mindenképpen egyedül kell mennie, miért nem figyelmezteti őt, hogy ne álljon le farkasokkal trafikálni? A történetből világosan kitűnik, hogy Piroskának soha senki nem mondta, hogy az ilyesmi veszélyes. Ilyen ostoba anya nincsen, ezért élhetünk a gyanúperrel, hogy talán meg akart szabadulni a kislányától. Persze azért ritka egy liba ez a Piroska is: hogyan lehetséges, hogy miután megnézi a Farkas szemét, fülét, mancsait és fogait, még mindig azt hiszi, hogy ő a Nagymama? És vajon miért nem menekül el hanyatthomlok?

Meg hát, valljuk meg, elég galád kis lény lehet az olyan, aki köveket gyűjtöget, hogy majd a Farkas hasába gyömöszölje őket. Egy jóérzésű kislány semmi esetre sem állt volna meg virágot szedni, hanem azt gondolta volna magában: "Ez a disznó meg fogja enni a nagymamámat, ha nem keresek sürgős segítséget."

A Nagymama és a Vadász sem állnak minden gyanún felül. Ha a történet drámai alakjait valós személyeknek tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy mindegyiküknek megvan a maga sorskönyve, és életük Marslakó-szemszögből nézve nagyon is összefonódik.

1. Az Anya szemmel láthatóan arra törekszik, hogy "véletlenül" elveszítse kislányát, de legalábbis valami ilyesmit szeretne sóhajtozni: "Hát nem borzasztó, hogy az ember még csak le sem mehet sétálni a parkba anélkül, hogy ott ne ólálkodna egy farkas..." stb.

2. A Farkas ahelyett, hogy nyulakat meg hasonlókat evett volna, kicsikét túllőtt a célon, és tudnia kellett, hogy ez nem vezet jóra, tehát mintegy kihívta maga ellen a sorsot. Fiatalkorában valószínűleg Nietzschét vagy hasonlót olvasgathatott (ha tudott beszélni és meg tudta kötni a fején a Nagymama sapkáját, hát miért ne tudhatott volna olvasni is?), és valami ilyesféle mottó szerint élhetett: "Élj veszélyesen, és halj meg dicsőségesen!"

3. A Nagymama egyedül él, és nyitva hagyja az ajtaját, mintha arra várna, hogy valami érdekesség történjen - olyasmi, ami soha nem eshetne meg, ha a családja körében pergeti napjait. Lehet, hogy éppen ezért nem költözött hozzájuk vagy legalábbis a szomszédságukba. Minthogy Piroska még igencsak kicsi, a Nagymama is valószínűleg elég fiatal lehet ahhoz, hogy kaland után sóvárogjon.

4. A Vadász napnál világosabban a Megmentő szerepét játssza, olyasvalakiét, aki szívesen túlórázik annak érdekében, hogy helyes kislányok előtt villoghasson ellenfelei legyőzésével: jó kis kamaszsorskönyvet jelenít meg.

5. Piroska elég kifejezetten értésére adja a Farkasnak, hol találhatja meg újra, és még ágyba is bújik vele. Semmi kétség, a "Megerőszakolósdi" nevű játszmát játssza, a dolog végén pedig kifejezetten elégedettnek tűnik.

Az igazság az, hogy a történet minden szereplője kalandot keres, mégpedig bármi áron. Ha a végén névértéken vesszük a nyereséget, akkor az egész jól kitervelt akció csak azért történt, hogy átverjék a Farkast, hogy előbb ő higgye, hogy mindenkinek túljárt az eszén, és ehhez Piroskát használták csaléteknek. A sztori tanulsága így hát nem az, hogy ártatlan kislányok tartózkodjanak a farkasoktól hemzsegő erdőben történő mászkálástól, hanem az, hogy a farkasoknak kell óvakodniuk ártatlan kinézetű kislányoktól és azok nagymamáitól; röviden, a farkasoknak nem tanácsos egyedül az erdőbe merészkedniük. Ugyancsak felmerül az az érdekes kérdés is, vajon mivel múlatta idejét az édesanya, miután egy teljes napra megszabadult a kislányától."

Idézet

Nemrég találtam egy idézetet:

"You don't have a Soul.

You are a Soul.

You have a body."

C. S. Lewis 

Hogy milyen igaza van! 

Megoldódott

Képzeljétek, megoldódott!

Nem rám haragszik, nem én vagyok a hibás!

Kiderült, hogy valaki más, valahol máshol megsértette/megbántotta, vagy nem is tudom, mi történt, mert azt nem árulta el.

Az előző bejegyzésben kifejtett "dolog", beszélgetés vagy egy hete történt. Akkor megkérdeztem, hogy én voltam, én tettem valamit, és mivel nem válaszolt, úgy gondoltam, úgy értettem, hogy igen.

Erre kiderült, hogy nem, és azért nem keresett, mert el kellett vonulnia kicsit helyretenni magát. Holott segíthettem volna. Igaz, nem tanultam pszichológiát, menedzsmentes voltam, így csak alapszinten értek valamit hozzá, de lehet, hogy tudtam volna segíteni, mégha kicsit is.

Megértem, hogy egyedül akar boldogulni, csak aggódtam, na.

Ráadásul vizsgáztatott is az a szemét, kíváncsi volt, hogy reagálok. Úgy néz ki, hogy jól reagáltam (azzal, hogy magamra vettem), mert ma többször is vigyorgott, és mikor lemocskos-szemétládáztam, nevetett.

Mondtam neki, hogy máskor ne csináljon ilyet, és hogy szóljon, ha valami gond van, hátha segíthetek, vagy legalább annyit, hogy tudjam, mi van vele, hol van.

Még mindig eltűnik-elmegy, nem lesz mindig velem, de legalább már tudom, hogy állunk.

A mocsok. 

Kicsit máshogy

Hogyan lehet valakit úgy megbántani, hogy nem teszünk valamit? Vagy hogy nem mondunk valamit? 

...

Oké, oké, tudom, nincs általánosítás.

Akkor elölről.

Hogy tudok valakit másképp, másféleképpen megbántani? És ugyanígy kiengesztelni?

Most (hangosan) gondolkodom, vagyis írok, de ez nem hangos, nem püfölöm a billentyűket, meg aztán a notebook nem is kattog, mint a normál billentyűzet.... na szép, jól eltértem a tárgytól.

Vissza. 

Amiket mondtam, nem volt gond. Ahogyan mondtam, nem volt gond. Amiket és ahogyan tettem, nem volt gond.

Azzal sem, amit nem mondtam ki vagy nem tettem meg.

Szóval megbántottam, természetesen nem szándékosan, és ráadásul tudtomon kívül (különben nem történt volna meg), és nem is tudom, hogy mivel.

Csak annyit tudok, hogy megbántottam.

Kérdés, hogy hogyan lehet kiengesztelni. Hogyan tudom kiengesztelni, helyrehozni? Mit kell tennem, mondanom, gondolnom, vagy nem-tennem, nem-gondolnom, nem-mondanom, hogy rendbe jöjjünk?

De inkább az a gond... inkább úgy mondom, hogy nem így kell rendbehozni. Nem tudom, hogyan, de nem a szokásos módon. Teszem azt felajánlok valamit. Vagy nem is tudom.... hogyan lehet máshogy? Másféleképpen, más dimenzióban ezt megoldani? 

Nem tettekkel, gondolatokkal, mondatokkal, hanem máshogy, más módon...

Hogy mit tehettem? Elképzeltem valamit, és most így visszagondolva, talán ez volt az, ami nem tetszett neki. De azért, mert úgymond ő önmagának nem tetszett/tetszik. Szerintem meg tökjó, meg szuper, meg minden. Ez történt valamikor augusztus végén, és azóta alig-alig, oké, szinte semennyire nem kommunikáltunk. Vagyis én próbáltam elérni, de nem tudtam. Azt nem tudom, hogy azért nem, mert nem hallott meg, vagy azért, mert meghallott, csak nem reagált...

Sok dolga van, ezt megértem, természetesen vannak külön töltött időszakaink, de az utóbbi időben, nincs fél éve, annyira sokat voltunk együtt, hogy hozzászoktam, most meg furcsa, hogy nem érem el. Furcsa érzés, egyedül-érzés.

Ebből azt szűröm le, hogy épp azzal bántottam meg, hogy tetszett, amilyen, holott ő pont azt nem szereti.

Ez olyan, minthogy... magyarázd meg a... tudom, rossz példa... magyarázd meg a nagyon csúnya macskának, hogy neked így tetszik, szerinted szép. Ezzel is az a nehéz, hogy nem tudod, mikor, hogyan reagál. 

Most úgy érezheti, ha távol van, jobb nekem, jobban elvagyok, holott ugyanúgy szükségem van rá.

A bűvös szó: mindig.

Még szép, hogy szükségem van rá. Nem arra, hogy tegyen valamit, vagy ugorjon az első szavamra, hanem csak szimplán létezzen, hogy tudjam, hogy... van nekem. 

Csak én ismerem. Csak én tudok róla - ez jobban tükrözi a valóságot. És ez nagyon jó érzés, és felvállalom, mégha önzőnek tűnök is.

Higgyétek el, nektek is jó érzés lenne.

Ismerni viszont nem ismerem a szó eredeti értelmében. 

Eddig nem mondta, hogy bármi gondja lenne akármivel, amit tettem, mondtam, kértem stb. Egy szóval sem, pedig volt, hogy sokáig "összenőttünk". 

Ne értsetek félre, nem tanácsot kérek. Sőt, még hozzászólást sem várok. Ez olyan téma, hogy én sem tudok hozzászólni. Hi-hi.

Á! Szóviccnek is rossz. 

Alszom még párat. Hátha meggondolja magát, vagy rájövök a módszerre.

...